bezár
 

film

2008. 09. 19.
CineFest – versenyben A nyomozó
5. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja - Miskolc - 2008. szeptember 14-21.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
CineFest – versenyben A nyomozó Szerdán este a miskolci Kossuth Art Mozi patinás épületének nagytermében bemutatták Gigor Attila első nagyjátékfilmjét, A nyomozót.

A film október 2-án kerül a mozikba, a miskolci, „premier előtti” vetítés oka az volt, hogy A nyomozó szerepel az 5. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljának hivatalos versenyprogramjában. A nemzetközi verseny nagyjátékfilmes szekciójában részt vevő tíz nagyjátékfilm között Igor és Ivan Buharov Lassú tükör című alkotása mellett Gigor Attila filmje képviseli Magyarországot.
A nyomozó
A nyomozót nem most láthatta először a hazai közönség, a film idén februárban debütált a 39. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes versenyprogramjában, és akkor hangos szakmai és közönség sikert aratott. A központi karaktert, Malkáv Tibort, a rezzenéstelen arcú, a sors kegyetlen játéka folytán féltestvérgyilkossá váló kórboncnokot játszó Anger Zsolt a legjobb férfi alakításnak járó díjat kapta a fesztiválzsűritől, a vágó, Kovács Zoltán munkáját Arany Olló-díjjal értékelték, a film rendezője és forgatókönyvírója, az „elsőfilmes” Gigor Attila pedig elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Ezek mellett A nyomozó kapta a Filmszelme Moziverzum díját és az Országos Diákzsűri Zöld Holló-díját. A film vetítését nem csak a Szemlén, de Karlovy Vary-ban, és itt, Miskolcon is vastaps követte.

Az még nyitott kérdés, hogy a CineFest versenyprogramjában hogyan szerepel Gigor mozija, de az biztos, hogy a vetítést nagy várakozás előzte meg; különösen azoknak a körében, akik látták már a Szemlén, és több mint fél évig hajtogatták szűkebb-tágabb körökben, hogy rég nem szórakoztak ilyen jót, és bármikor kaphatóak volnának a duplázásra. Gigor filmje egyfelől míves szerzői szemléletű zsánerdarab, ami a krimi, a thriller, a vígjáték és a sorsdráma műfaji elemeit egyesíti, az ilyesmi pedig hiányzik a hazai mozgóképes kínálatból, másfelől magának a krimi-thriller műfajnak a parodisztikus kiforgatása.
Gigor Attila és Anger Zsolt
A vetítést követő közönségtalálkozón a film sikerének okaként Anger Zsolt a rendező és színész közötti együttműködést, a közös gondolkodást emelte ki, Gigor Attila pedig a végsőkig pontosan kidolgozott, atombiztos forgatókönyv szerepét hangsúlyozta.

Bármi legyen is a háttérben, reméljük, hogy A nyomozó hamarosan valódi kultfilm lesz, hosszú idő után az első magyar kultusz darab, aminek egyes mondatai idézni való szállóigékké válnak. Mindenkinek őszintén ajánljuk a film megtekintését – október elejétől tehát a mozikban!

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
A BIFF filmfesztivál UNSEEN fotókiállítása
Hans Steinbichler: Egy egész élet
Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

Más művészeti ágakról

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
(kult-genocídium)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés