A két szerző egyaránt használja az évszaktoposzokat (Sárkány Tímea főként a nyár köré építkezik), készséggel helyezi előtérbe a spiritualitást, bátran konfrontálódik, mindezt egészen különbözően – míg Sánta Miriám a természetben, távoli és ősi kultúrákban merül el, Sárkány Tímea a hétköznapokkal fegyverkezik fel a traumák ellen –, de mindkettőjük kötete tanúbizonyságot tesz arról, hogy az erdélyi kortárs magyar líra él és virul.

Erdei szellemekről

Sánta Miriám: Kilenc szabad növény

Horváth Benji, a kötet szerkesztője a fülszövegben óvatosságra szólítja fel az olvasót, mert „ahogy kibomlanak a szálai, elfogy a levegő.” A Kilenc szabad növény kitör abból a városi környezetből, melyet Sánta Miriám első kötetében (Hétfőn meghalsz) jelenített meg. A címben megjelenő mágikus kilences szám kiemeli az olvasót megszokott közegéből, melyhez a ciklustalanság dinamizmusa is hozzájárul.

A versek egy részének fő tétje a fizikai fájdalom, a betegség tematizálása („Percek kérdése, mire a tablettákhoz nyúlsz, / lenyelsz egyet, behúzod a függönyöket / és takaróba burkolod magad, imádkozol, / pedig nem hiszel.” – Via Dolorosa I., 11. o.). A legtöbb versben dominál a szövegköziség. Egyes szövegek mögött alapos kutatómunka áll, melynek forrásait a kötet végén található szerzői jegyzetekből kereshetjük ki. Ezek a hivatkozások főként az idézeteket, intertextusokat leplezik le és magyarázzák, de innen olvashatjuk ki azt is, mely szövegek fordítások ­– a Nádtető helyett című versről például kiderül, hogy a dőlt betűvel szedett része szabad fordítás, és egy akkád inkantációs szöveg modern angol átiratából származik.

Sánta Miriám költészete előszeretettel merít a természetből, különböző kultúrák hitvilágából („Boldogok, akik folyton alszanak, mert övék a kívüliség, / ahol az álom nem idegen.”, Beszéd a völgyből, 51. o.), óangol ráolvasásokból (A kilenc növény ráolvasása), képzőművészeti alkotásokból (Szamothrakéi Niké), álmokból (Máramarosi álom 2021-ből), metál zenéből (Megadeth live in Budokan), filmekből (Nostalghia, utolsó jelenet), valamint archaikus, moldvai csángó imádságokból („Adj szerelmet, Babba Mária, / holdba öltözött asszonyok között / te oldod föl a káoszt”, Ima az átmenetiséghez, 64. o.), és az erdélyi létből. A Nu sunt singur pe munte (magyarul: „Nem vagyok egyedül a hegyen” – a szerzői jegyzetekben az áll, hogy „az azonos elnevezésű Facebook-csoportban hegymászáshoz, túrázáshoz lehet tanácsot kérni, fotókat közzétenni, informálódni.”) című vers két szálon fut, a lírai én reflexiói a Máramarosi-havasokon történő tragédiára vonatkoznak (a hegyimentők hóba fagyott férfiakra bukkannak); eszünkbe juttatja Bodor Ádám Sinistra körzetének nyomasztó világát, baljós képeivel és a Pop Ivan-csúcs említésével: „tizenkét férfira bukkantak a pop ivan csúcs közelében de / talán / nem is tizenkettő hanem négy mindenesetre a határ egy / sárga-kék / csíkokkal lefestett betonoszlop 1937 méteren megpróbáltak / átjutni”.

A koponya, a Máramarosi álom 2021-ből, és A Szénafüveken című versek az emberi kegyetlenség költeményei. A pusztítást és annak fojtogató közelségét ragadják meg egy olyan versbeszélő által, aki nem patetikus, nem csapongó, hanem „hideg és nyugodt, mint alvadt vér a puskatuson.”

A kötetben folyamatosan jelen van a misztikum, jobban mondva a természetfeletti események, amik végigkísérik az olvasót.

Összességében mégsem a mágikusként is olvasható elemek jelenléte az, ami annyira nyugtalanító. A szinte végig higgadt, javarészt csendesen őrlődő lírai én beszédmódja helyenként váratlanul kifordul magából és látomásosságba csap át, melyet a kiszámíthatatlanság tesz igazán hitelessé és izgalmassá: „A testeket mindig ketten viszik a kőkertbe, / mert egyedül hagyni holttal az embert nem szabad.”(A keselyűkért, 26. o.). A Kraníon/Golgotha például így indul: „Foltvarratok és redők csupán az elme, / fodrozott, bukott forradalmak árkai.” Ezután következik a Magunkhoz, akik hittünk című vers, amiben a versbeszélőt minden előjel nélkül megszállja valami: „Nem hiszek a szabad akaratban, / ameddig valaki sebet vághat két gyertya közt / a másik bőrén, miközben az azt hiszi, / beleegyezett.” Vagy: „Amikor rettentő héjként lebegek a szennyes energiarobbanásban, / szívem helye fehér geoda, földből felvésett, / gyönyörű magány.”

A fent említett két hangnem (visszafogott és látomásos) hatásos váltakozása a verseskötet szerkezetéből is következik. A könyv első felében elhelyezett A kilenc növény ráolvasása (a Nigon Wyrta Galdor, ódon ráolvasásszöveg szabad fordítása) például annak később felbukkanó párverse, a Kilenc szabad növény, a kötet címadó verse követi. A Nigon Wyrta Galdor magyar nyelvre való átültetéséhez képest egy személyes kapcsolat tárulkozik ki előttünk a versbeszélő és gyógynövény között – Sánta Miriám megírja „saját” növény-magasztalását: „Fáradt tüdőm tonikja, / meghajlok előtted, ha szeptember / végén leveleid hullatod.” – persze a felbukkanó növénytoposz egyébként is állandó eleme a kötetnek és Sánta Miriám műveinek.

Az érett, egyedi versnyelv mellett a szerző saját, gondosan válogatott fényképei gazdagítják a könyvet. A szuggesztív, monokróm tájképek, csendéletek ellentmondásosan nyugtatóak és nyugtalanítóak, de többnyire harmóniában vannak a költeményekkel.

Sánta Miriám nem üvölt arcunkba fölösleges szavakat, jelentéktelen ügyeket. A költő második kötetében cirádáktól mentesen szembesül és szembesít pontos sorai által: „Nem tudsz simogatni, mondtam volna, / de szememen, elmémen, testemen hályog ült.”

Sánta Miriám: Kilenc szabad növény. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2023, 78 oldal, 3150 Ft.

Belesimulni az időbe

Sárkány Tímea: Boszorkányok nyara

„Úgy hagyok mindent, ahogy / elkezdeni sem lehet verset.” – Sárkány Tímea nem finomkodik, már első kötetében mindent rázúdít az olvasóra – nyíltan beszél sérelmeiről és pontos „útleírást” nyújt traumafeldolgozásának helyszíneihez.

A Boszorkányok nyara három versciklusból áll: az első (megírni a gyógyulás verseit) az írás aktusát tematizálja, a második (kinek a fájdalma) a beszélő gyermekkorával számol el, a harmadik (magamat is választhatom) a felnőttlét problémáival szembesít.

Az első ciklus nyolc versében az alkotás nehézségéről, értelméről fogalmazódnak meg kérdések: „Azért nem írtam évekig, hogy beálljon / végre a funkcionális működés, / legyen idő a belső barangolásra, / mert el voltam tévedve / magamban és városaimban.”(Lenyelt szavak, 20. o.). Sárkány Tímea mottóiban, soraiban megidézi Nemes Nagy Ágnest, Hervay Gizellát, Tandori Dezsőt, Kassák Lajost, és Seres Lili Hannát. Költészetüket szextánsként használva tájékozódik, keresi saját helyét a líra világában – „Az ötödik késik, kelet-európai idő- / számítás szerint. Azt gondolják róla, sosem érkezik meg / sehová, csak igyekszik eltelni az idővel.” (Az ötödik nő, 10. o.). A Létszükséglet című vers Hervay Gizella és Nemes Nagy Ágnes mottóval indít – a részletek az írást mint „létszükségletet” prezentálják –, majd egy-egy szakaszt címez „G-nek” és „Á-nak”, végül „T-nek”. A kezdőbetűk vélhetőleg Hervay, Nemes Nagy, és Sárkány Tímea keresztneveit fedik, mert a nekik ajánlott szakaszok szintén az írást és a női alkotók érvényesülésének kérdéseit tematizálják: „Költőnőből költővé válásodat / szigorú szabályok mentén tűrik megvalósítanod.”.

A második ciklus tizenkét verse a legkíméletlenebb: családi feszültségek, ki nem mondott igazságok, generációs traumák és testképzavarhoz vezető gyermeki gonoszkodások jelennek meg: „éhes vagyok / meg akarom enni a fiúkat az iskolából / akik szerint kövér vagyok és dagadt.” (Megenni a mindenséget, 36. o.). Ezekben a szövegekben a versbeszélő szinte csak köznapi nyelven szólal meg, illetve a kollokvialitások mögé bújik („mert minden sor egy újabb réteget / fed el belőlem”, Három város, 23. o.), talán épp azért, hogy könnyítsen a fel- és megszólalás nehézségén.

„Családunkban a nők évszázadok óta ugyanazt / a nyelvet beszélik megmásíthatatlanul” – olvasható az Alzarin krapplakk című versben. Nekik is szólhat a kötet ajánlása: „Azoknak a nőknek, akiknek a születéseimet köszönhetem.”

Régi tájakat meglátogatni felnőttként, és érzékelni, hogy már nem ugyanazt jelentik, mint egykor, sokak számára ismerős lehet. E helyszínekhez gyakran szerelmek kapcsolódnak: „lehullott rózsaszirom a futásfalvi búcsún, / elvágott szerelem a határban.” (Kőeső, 53. o.). A személyes fejlődéstörténetként értelmezhető három ciklus közül az utolsó, a magamat is választhatom összegző jellegű. Miután Sárkány Tímea elszámol az útkereséssel, a gyermekkorral, nekikezd a tudatos gyógyulásnak. Az eljövendő iránti hűség című cikluskezdő vers a hegek összeforrasztásának kiáltványa: „ezen a nyáron a tisztulást választom, / és ígéreteket teszek a gyógyulásra, / hogy keresni fogom a biztonságot, / […] / megígérem, hogy felnevelem magamat.”

A záró, egyben címadó vers, a Boszorkányok nyara önmegszólítás is, individuális és társadalmi önállóságot fogad, és akár Az eljövendő iránti hűségben, ebben is nyáron kezdődik a virágzás: „ezen a nyáron hátat vetünk a fiúknak / elfelejtjük a simogatásaik körvonalát / arcunkat saját kezünkkel fedezzük fel.”

Sárkány Tímea határozottan dobbant, nem szégyenlősködik, nem restell kinyilatkoztatni, és bár szövegei néhol a kényelmetlenségig tele vannak életrajzisággal, „nem bízza a körömvirágkenőcsre a gyógyulást” – ahogy André Ferenc, a kötet szerkesztője a fülszövegben írja. Reméljük, hogy ez a következő köteteiben sem lesz másképp.

Sárkány Tímea: Boszorkányok nyara. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2023, 64 oldal, 2500 Ft.

Fotó: a szerzők Facebook-oldala