„A festészet legdicséretesebb formája az, amelyik leginkább hasonlít arra, amit utánoz” (Leonardo da Vinci) 

Bevezetés

Lassan 30 éve, hogy a fentebb látható alkotás megszületett. A festményt AARON, az önálló festésre és rajzolásra tervezett számítógépes program alkotta meg Harold Cohen brit művész fejlesztésének jóvoltából. A bostoni Komputer Múzeum (The Computer Museum, Boston) A robot művész: AARON élénk színekben című (The Robotic Artist: AARON in Living Color) kiállításán szereplő, az elsők között jegyzett színes alkotás mesterséges intelligencia alapú program segítségével jöhetett létre. A kompozíció már akkor is megkülönböztethetetlen volt a gép alkotójának rajzaitól. A dilemma egyre aktuálisabbnak mutatkozik a mai művészeti diskurzusban. De mennyit változtak azóta a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) közreműködésével létrehozott alkotások, és milyen formabontó művészeti jelenségekkel állunk szemben? Mi lehet a célja az MI-alapú művészetnek?

Az AARON által készített első színes kép a bostoni Komputer Múzeumban (The Computer Museum, Boston) 1995-ben. A Computer History Museum gyűjteménye.

A kulturális archívum

A kulturális örökségünk meghatározza az emberiség és a társadalmak identitását, a közös történelmünk sokszínűségét fejezi ki, amely összeköti a múltat a jelennel, és irányt ad a jövő felé. Az információ megőrzése és az adatok tárolása kulcsfontosságú e folyamat terén, ahol próbáljuk megőrizni mindazt, ami a mai kultúránk alapja. Az adatok művészi formába öntése a tudományos eredmények látványos életre hívása, ami során az adatok művészeti perspektívává alakulnak át, együttműködést generálva egy új párbeszédnek, amely adattudósok és művészek között jön létre. Amíg a tudomány és a művészet célja és természete különböző, addig egy új interdiszciplináris terület van kibontakozóban a művészet terén a két terület összefonódásának köszönhetően.

Miként jelennek meg a közönség számára a múzeumokban, a kiállítótereken, vagy éppen a köztereken a hatalmas adatbázisokon képzett, mesterséges neurális hálózatok használatával megalkotott művek kortárs műalkotások formájában? 

Fent: Refik Anadol alkotása a MoMA előcsarnokában (2022-2023) Fotó: Robert Gerhardt.

Lent: A művész „Gépi hallucinációk” (Machine Hallucinations) című legújabb installációjával veszi birtokba a Las Vegas Sphere-t: Sphere. Fotó: Refik Anadol Stúdió.

A kollektív emlékezet számára hozott létre egy török származású médiaművész, Refik Anadol és Stúdiója egy mesterséges intelligencia alapú művet „Felügyelet nélkül” (Unsupervised) címmel, amely a „Gépi Hallucinációk” (Machine Hallucinations) elnevezésű művészeti projekt részeként a New York-i Modern Művészeti Múzeum (Museum of Modern Art, MoMA, New York) archív adatállománya alapján született meg, egy látens sétát szimulálva a múzeum digitalizált gyűjteménye között. Minden egyes adatkapcsolatot algoritmus vezérel, a gép lehetővé teszi a művész számára, hogy nyomon kövesse „tudattalan döntéseit”. Az öngeneráló műalkotás meglepő élményként jelenik meg közönség számára, új formát kínálva, a véget nem érő szemlélődést lehetővé téve. Létrehozva ezzel a múzeum, és így a kulturális emlékezet számára a MoMA 200 éves gyűjteményének egy újraértelmezett változatát, új művészeti hagyományt teremtve. „Megpróbálom megtalálni a módját, hogy összekapcsoljam az emlékeket a jövővel és láthatóvá tegyem a láthatatlant” – fogalmazza meg a művészi célt az alkotás mögött Anadol.

A gép „elméje”

Hogyan határozható meg a generatív alkotások esetében az esztétikai minőség, és az alkotói folyamat miként írható le az ember és a gép között? Leland McInnes kutató, a tanulási technika feltalálója, amelyet Anadol a „Felügyelet nélkül - adatuniverzum – MoMA” (Unsupervised – Data Universe – MoMA) című projektjében használt, a következőket írta: „Mindig is a matematikában találtam meg a szépséget, de látni, amit Refik a matematikával és ezekkel az algoritmusokkal műalkotások létrehozására tett, megint valami más: az információk és adatok gazdag szálainak összefonódása csodálatos vizuális művek szövéséhez. Soha nem gondoltam volna, hogy a matematikai munkámnak ilyen messzemenő hatása lehet.” Az algoritmusok, azaz a szabályszerűségek és az alkotói szándékosság játékát tükrözik a magyar származású Vera Molnar alkotásai, aki az 1960-as években kezdett el kísérletezni algoritmusokkal, egy képzeletbeli gép, ahogy ő nevezte „machine imaginaire” gondolatával. Korai rajzsorozatain az alapformák adta variációs lehetőségeket vélhetjük felfedezni, ahol a rendezett „algoritmikus” struktúrákban megjelenik az „1% rendetlenség”, amely így az alkotó koncepciója révén eltér a kiszámíthatótól, a szándékos, mégis véletlen irányok rajzolódnak ki alkotásaiban. Alkotói folyamatában Molnar eszközként tekintett a gépre, amely az elképzeléseit segítette kibontakoztatni. A művész kísérletező művészeti formájában, a szabályalapú eljárásokban kutatta az esztétikai lehetőségeket, ami a számítógépek kiszámítható mivoltára cáfol rá. Alkotói pályája során saját művészi programokat fejlesztett, a mesterséges intelligencia, valamint az NFT-k (non-fungible token) berobbanásakor is meghatározó alakja volt a számítógépes művészetnek. A művész munkáival és azok kortárs reflexióival, amelyek között a már említett médiaművész, Anadol munkája is látható volt, az év elején találkozhatott a magyar közönség a budapesti Ludwig Múzeumban.

Fent: Vera Molnar: 1% de Desordre – Bleu + Rouge (1% Rendetlenség – Kék + Piros) (1979) szerigráfia papírra, 40 x 40 cm. Fotó: Beall Center for Art + Technology.

Lent: Refik Anadol generatív alkotása (2024) a Ludwig Múzeum Á La Recherche De Vera Molnar című kiállításán. Fotó: Manzenreiter Gabriella

Anadol mellett a német Mario Klingemann mesterséges intelligenciával alkotó művészt is megihlette Molnar, akinek MI alkotását már 2019-ben a Sotheby’s nemzetközi aukciósház értékesítette. Klingemann a mesterséges neurális hálózatok segítségével végtelen számú képzeletbeli portrét generált, amelyeket két képernyős installációra vetítettek. A művész az egyedi portrékat valós időben hozta létre, és a Sotheby’s közleményében úgy fogalmazott, hogy a néző számára „az élmény olyan, mintha a végtelen képzelet egy gép elméjében zajló aktusát látná.” Klingemann a szürreális képeket létrehozó neurális hálózatot 17-19. századi portrék ezrei alapján képezte ki. Az installációban a számítógép új arcokat generál, miközben a portrék vonásai átváltanak a következőbe, ahogy „gondolkodik” a gép. A német művész az első kreatív programozók között volt, akik kísérleteztek a mesterséges intelligenciával, a művészeti mozgalmat Klingemann „neurográfiának” nevezi. A művész tagja a Google Arts and Culture elnevezésű fejlesztői csapatának (Google Cultural Institute) ahol Klingemann olyan mesterséges intelligencia alapú programokat fejleszt, amelyek a nézők számára múzeumi gyűjteményeket tesznek elérhetővé egyetlen kattintással, a kultúra terjesztésének egy új módját biztosítva ezáltal. Nem a német médiaművész portréi voltak az elsők, amelyek aukción keltek el magas összegért. Az első, aukción eladott mesterséges intelligenciával generált műalkotás, szintén portré formájában jött létre (Portrait of Edmond de Belamy, 2018) és 432,500 dollárért kelt el a Christie’s New York-i aukcióján.

Fent: Mario Klingemann: „Elhaladók emlékei” című alkotása (Memories of Passersby, 2018) Forrás: Sotheby's.

Lent: Edmond de Belamy portréja a La Famille de Belamy (2018) című sorozatból. Forrás: Christie's

A gépi „kreativitás” 

Ahogy a kulturális javak széles körben elérhetővé tétele, számos más célja lehet a gépi tanulás fejlesztésének és alkalmazásának műalkotások létrehozására. A Google mellett a Microsoft támogatóival és fejlesztőivel együtt (ING Bank, a J. Walter Thompson Amsterdam reklámügynökség, a Delft-i Műszaki Egyetem (TU Delft), a Mauritshuis és a Museum Het Rembrandthuis) kísérletezésbe kezdett, és megalkotta a „A következő Rembrandt” (The Next Rembrandt) című alkotást 347 évvel a művész halála után. Ron Augustus a cég SMB piacok igazgatója úgy fogalmazott, hogy: „Rengeteg adatot használunk az üzleti élet javítására, de az adatokat még nem használtuk olyan mértékben, hogy az emberi lelket is megérintse, mondhatnánk, hogy a technológiát és az adatokat úgy használjuk, mint Rembrandt a festékeit és az ecsetjeit arra használta, hogy valami újat alkosson”. Sok műkedvelő a végeredményt a művész stílusán alapuló Rembrandt-hamisítványnak látja, míg mások úgy vélik, hogy ez a széleskörű adatfeldolgozás és a mély gépi tanulás elképesztő kísérlete. Gary Schwartz művészettörténész magára a Rembrandt-művészetre vonatkozó következményekkel kapcsolatban megjegyezte: „Bár senki sem fogja azt állítani, hogy Rembrandt algoritmusra redukálható, ez a technika lehetőséget kínál arra, hogy a festményeivel kapcsolatos saját elképzeléseinket konkrét, vizuális formában teszteljük”. Amennyiben azt érezzük, hogy egy utánzatról van szó egy új alkotásként megformálva, felmerül a kérdés, hogy kinek tulajdonítjuk ezt az alkotást, amely a kreatív fejlesztőknek köszönhető, akik az algoritmus szerzői jogával rendelkeznek, illetve a szerzői joggal védett program származékos műve a nevezett alkotás. 2023-ban Boris Eldagsen német fotóművész diskurzust indított el az MI-alapú műalkotások vonatkozásában, a „Hamis emlékek: A villanyszerelő” (Pseudomnesia: The Electrician) című, a DALL-E 2. verziójával készült pályamunkájával, amellyel elnyerte a világ egyik legrangosabb, a Sony World Photography Awards elnevezésű fotóművészeti verseny első díját kreatív kategóriában. A díjat később visszautasító művész szerette volna a szakmát ráébreszteni, hogy: „Az MI-képek és a fotográfia nem versenyezhetnek egymással egy ilyen pályázaton. Ezek különböző entitások. A mesterséges intelligencia nem fotózás” – írja a honlapján közzétett nyilatkozatában Eldagsen.

Fent: „A Következő Rembrandt”: a régi mester újra életre keltése (2018) Forrás: Microsoft.

Lent: A díjnyertes fotó: „Hamis emlékek: A villanyszerelő” Boris Eldagsen (2023) Forrás: goethe.de

A gépi „kreativitás” alkalmazása kiszélesíti a művészi kivitelezés, az ötlet megformálásának és megjelenítésének lehetőségeit, inspiráló erőként hatva az alkotóra. Így gondolkodik, és nevezi közös munkának a magyar Animatiqua Stúdió a mesterséges intelligenciával történő alkotást. Az alábbi projektjükben például olyan jövőt vizionálnak, amely vizuálisan és tartalmát illetően is képes előremutató lenni, és adott esetben egy pozitívabb jövőt előrevetíteni. „A mesterséges intelligencia által létrehozott látomásos képek most bepillantást engednek ebbe az álmodott jövőbe. A képek bemutatják, hogy az utakon parkoló autók helyett hogyan lehetne gyönyörű zöld sétányokat, virágzó ligeteket és frissítő zöld területeket létrehozni.” (Animatiqua Stúdió) Az utópikus elképzelés vizuális megfogalmazása, miszerint autók nélkül is működhet a fővárosunk, Budapest, azt az üzenetet hordozza, hogy „az épületek és a természet nem ellenségek, hanem harmonikusan egymás mellett élnek. Egy olyan fenntartható és egészségesebb jövő, ahol Budapest minden sarka zölddé válhat” - fogalmazta meg az Animatiqua Stúdió. Az építészeti tervezés során az ötletek vizuális megjelenítésénél is kiszélesíti az MI a lehetőségek tárházát. Rolando Cedeño de la Cruz Costa Rica-i tervező a Midjourney MI-alapú képgeneráló program segítségével valósította meg „Fa éttermek” (Tree Restaurants) című vizualizációs sorozatát. A természet ihlette design, az organikus homlokzat egy olyan építészet nyelvet tükröz, amely melegséget, erőt, életet szimbolizál, fejti ki a tervező, aki MI látványtervek tervezésével és fejlesztésével foglalkozik.

Fent: Budapest autók nélkül - a zöld forradalom. Mesterséges intelligenciával készült látványtervek, ahol a zöldfelületek találkoznak a városi építészettel. (2023) Forrás: Animatiqua Stúdió

Lent: A Rolando Cedeño de la Cruz tervező által létrehozott Midjourney sorozatban organikus, szabad formájú „fa éttermek” nőnek a városkép közepén, az építészet és a természet mély kapcsolataira támaszkodva. 

Az adatok művészi megfogalmazása – Tudomány vagy művészet?

Nemcsak az utópikus jövőbe való betekintés lehet a mesterséges intelligencia alkalmazásának egyetlen előnye, amely a művészet nyelvén közölhető. Az Ouchhh Stúdió és a CERN (The European Organization for Nuclear Research: Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) például egy olyan projektet hozott létre „Emberi Sejt Atlasz Projekt” néven (Human Cell Atlas Project), amelynek célja az összes emberi sejt átfogó térképének létrehozása, amely számos, széles körű szakértelemmel rendelkező nemzetközi tudóssal együttműködve készült annak érdekében, hogy a különböző tanulmányokból gyűjtött adatokból művészi vizualizációkat tudjon a Stúdió létrehozni. Az emberi sejtek művészi kifejeződése MI adatfestményekben (Artificial Neuroorganismic AI Data Painting of Humanity) öltenek testet. A Stúdió úttörő az adatvezérelt új művészeti formák, mint MI adatfestmények és adatszobrok megalkotásában. Az újmédia művészet egyik legnagyobb dobásaként a 2023-ban életre hívott „Emberi Sejtatlaszt Projekt” keretén belül, az Ouchhh mutatta be az első MI-adat térbeli festményét a világűrben. „Az Ouchhh-nál új fejezetet nyitunk a művészet és a tudomány történetében, bizonyítva, hogy a mesterséges intelligencia és az emberi kreativitás ereje nem ismer határokat. Ez a vállalkozás az űrbe nem csupán egy kiállítás; ez egy nyilatkozat az emberi kreativitás végtelen lehetőségeiről és az innovatív szellemről, amely előrevisz minket.” – nyilatkozta a Stúdió. Az emberi genom vizuális életre keltése a tudomány és a művészet kapcsolódásainak lehetőségeit tárja fel, amely új művészeti formák megszületéséhez vezetett.

Ouchhh: Emberi Sejtatlasz Projekt (2023) Forrás: Ouchhh

MI – Az alkalmazott művészet új médiuma

Vajon mi a helyzet a kreatív iparágakkal, az alkalmazott művészeti területekkel? A spanyol származású Maritza Rubio építész, az AI Fashionlab fashion designere épületeket, termékeket és ruhakollekciókat tervez a mesterséges intelligencia alkalmazásával, ahogy ő fogalmazza meg alkotásait: „az MI víziója az architektonikus kifejezésmódon keresztül.”

Az építészeti koncepció cipőkoncepcióba való átültetése Midjourney és Photoshop alkalmazásával (2023) Forrás: Maritza Rubio

A reklámiparban széles körben alkalmazzák az MI-t, a kampányok során a kezdeti ötletektől a megvalósításig, legyen szó egy reklám story boardjáról, vagy a termékek designjának megtervezéséről, és találkozhatunk már virtuális influenszerekkel is. Olaszország turisztikai minisztériuma például a 2023-as évben egy új turisztikai kampánnyal rukkolt elő, amelynek főhőse Botticelli Vénuszának manifesztációjaként egy virtuális influenszer, aki úgy fogalmazta meg küldetését, hogy: „Nos, magammal viszlek titeket egy olaszországi utazásra, hogy meglátogassuk a legfantasztikusabb helyeket és helyszíneket”. A „Nyitva a Csodára” (Open to Meraviglia) nevű kampányt a turisztikai minisztérium az Olasz Idegenforgalmi Hivatallal partnerségben indította el, az Armando Testa, az egyik legnagyobb olasz kommunikációs csoport közreműködésével, és a közösségi média felületeken túl nemzetközi reptereken és számos nagyvárosban látható. A művészeti kritikusok azonban nem igazán voltak megelégedve művészet- és kultúrtörténeti szempontból a koncepcióval, amely az olasz kultúrát hivatott ünnepelni. Livia Garomersini olasz művészettörténész így fogalmazott: „a legvulgárisabb módon banalizálja örökségünket”. 

„Botticelli Vénusza” pizzát eszik a Comói-tónál a „Nyitva a Csodára” elnevezésű kampányban. (2023) Fotó: Turisztikai Minisztérium, Olaszország

A kulturális örökségeink és művészeti hagyományaink át- és újraértelmezése zajlik a mesterséges intelligencia alkalmazásával a művészetekben, amely irány az elmúlt években kezdett erőteljes utat törni magának a szcénán belül. Az algoritmusok művészi alkalmazása, az ember képére formált mesterséges alkotók létrehozása, illetve a művészet demokratizálódásának jelensége, ahogy korábban a digitális művészet megjelenése is, számos további kérdést vet fel ismét a művészet céljáról, tartalmáról, jelentéséről és a befogadói attitűdökről.