A beszélgetés elején Pritz Péter nosztalgikus hangulatban idézte fel egy urbánus fiatal 90-es évekbeli mindennapjait, amikor vehemens Magyar Narancs-gyűjtőként az egyik számban kiszúrta Charles Bukowski nevét. Az akkor hazánkban még ismeretlen szerző szikár, egyszerű stílusa teljesen lenyűgözte. Szerencsés embernek érezhette magát, hiszen rövidesen megismerkedett egy amerikai lánnyal, aki nemcsak a tengerentúlra, hanem a rajongott íróhoz is jegyet váltott neki – majdnem. 

Kimentem Los Angelesbe, azzal a tudattal, hogy megkeresem magamnak ezt az embert.

Hamar kiderült azonban, hogy Bukowskival nem olyan egyszerű egy haveri sörözést összehozni. Amikor Pritz ellátogatott a szerző számtalan kötetét őrző Los Angeles Public Library-ba, hogy elsőként a Woment emelje le a polcról, hidegzuhanyként érte egy bukowskisan szikár feljegyzés:

A regény végére érve láttam, hogy a fedlapra be van írva ceruzával, hogy »Charles Bukowski meghalt San Pedroban, 1994. március 9-én.« Ekkor 1994 júniusát írtuk... A közös sörözés nem jött össze, azonban elhatároztam, hogy cserébe lefordítom a könyveit.

Prieger Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a regény kritikusai szerint a most megjelenő Bukowski-kötet egysíkú alkotás, ami a szokásos züllésen és csajozáson kívül nem mond túl sok újat.  A műfordítót arról kérdezte, mennyire tud friss lenni egy ilyen kiadvány, egy korban, amiben már mindenről lehet beszélni és semmi sem meglepő. Pritz szerint az újonnan közölt írások izgalmasabb fűszerezésűek, több műfaji elemmel dolgoznak, mint a korábbi Bukowski-munkák.  

A regényei viszonylag egyenes vonalú, egyenletes mozgást végeznek: Bukowski iszik, lefekszik, felkel, megdug egy nőt… Persze most túlzok. Ehhez képest a novelláiban lángelmeszerű megnyilatkozásai vannak; szürreális, groteszk, abszurd, gyakran váteszi darabok. De amúgy sokszor mondom, hogy Bukowski olyan, mint a sör: 30 éve isszuk, és még mindig nem untuk meg.

A beszélgetésen szóba kerültek a Bukowski-fordítás kihívásai is, amiről Pritz elmondta, milyen komoly fegyelmezettség szükséges ahhoz, hogy az ember Bukowskit folyton úgy fordítsa, ahogyan ő azt megírta.

Könnyű lenne dagályosságba belecsúszni, de nem kell az író helyett sokkal jobb mondatokat írni. Mivel Bukowski egyszerűen ír és egyszerű dolgokat fogalmaz meg nagyon tömören, ezért én végig arra törekszem, hogy ezt visszaadjam.

A moderátor és a fordító is egyetértettek abban, hogy a magyar műfordítói iskolára sokszor jellemző, hogy a fordítás nem túlírva van, hanem kibontva, behelyettesítve, sokszor zseniálisan újraírva a szöveget, azonban a Bukowski-féle minimalizmus kötelezi a műfordítót arra, hogy a szerző szándékával azonosan adja vissza a munkát.

Nagy Katica elsősorban női perspektívából közelítette meg Bukowski sokszor nyers és vulgáris stílusát. Egy nézői kérdésre adott válaszában elárulta, hogy Bukowskit olvasni számára először meghökkentő és felháborító volt, ám minél több novelláján rágta át magát, egyre kevésbé saját megütközöttségét, inkább az író nyomorúságát érezte a szövegek mögött.

Semmilyen hímsovén dolgot nem tudnék ráaggatni. Az írásai elsősorban az ő nyomoráról szólnak, ezek inkább cinikus fájdalomkiáltások. Nem lehet rá haragudni.

Képek: S. Tóth Ádám