Különös, egyben nosztalgikus érzés volt visszatérni a cirkuszba, legtöbbünk gyerekkorában járt itt utoljára. Rövid várakozás után Fekete Péter főigazgató fogadott minket, hogy meséljen az intézmény jelenlegi célkitűzéseiről. Kifejtette, hogy a budapesti Nagycirkusz világszínvonalat képvisel, Európán belül csak München és Párizs mérhető hozzá e tekintetben. Véleménye szerint itt az ideje, hogy minél többen felfedezzék, a cirkusz már régóta nemcsak az egyszerű, gyerekeknek szánt szórakoztatásról szól, hanem önálló művészeti ággá kezd válni, aminek kereteibe beleférnek komolyabb, társadalmi problémákat feszegető előadások is.

A bevezetőt a Csillagok, égbeli tűk című produkció megtekintése követte, ami kitűnő példája a fentebb vázolt művészeti törekvésnek. A show vegyíti az újcirkuszi, történetmesélő, elsősorban akrobatikára épülő játékmódot a hagyományosabb attrakciókkal, mint amilyen a zsonglőrködés, az egyensúlyozás vagy éppen az állatos számok. Emellett egy nagyszabású koncerthez is hasonlítható, mivel élő zenekar és énekesek tolmácsolásában csendülnek fel olyan közismert dalok (például a Queen, Michael Jackson és Cseh Tamás alkotásai), amelyek kapcsolódnak a megadott tematikához, embertársaink és a Föld szeretetét, tiszteletét hirdetik. Az elfogadás a fellépők összetételében is megnyilvánul, hiszen a világ különböző tájairól, akár egymással háborúban álló országokból érkezett társulatok működnek együtt, többek közt az ukrán Old Circus School, az orosz In Your Hands, az üzbég Duo Reflection és az etióp Troupe Addis Abeba.

Az előadás után Fekete Péter beszámolt arról, milyen felemelő érzés volt azt létrehozni. Kifejezetten büszke rá, hogy sikerült összefognia ennyi eltérő hátterű artistát, akik között valódi barátságok szövődtek. A beszélgetés közben alkalmunk nyílt megfigyelni, ahogy a porondon közösen edzenek, fáradhatatlan energiával, mintha nem előtte mozogtak volna végig egy kétórás produkciót. Természetesen akadtak súrlódások az alkotófolyamat közben, főleg, amiért minden előadónak a maga előre kidolgozott számát kellett hozzáigazítania az átfogó koncepcióhoz. Fekete szerint azonban az előadásba belefér a folyamatos változtatás, bővítés. Legfőképp egy igazi bohócot hiányol még belőle, aki esetleg az attrakciókat összekötő, felkonferáló porondmester szerepét is betölthetné. Módosításra egyébként aznap szintén sor került, bár kényszerűségből: a műsor egyik szupersztárja, a „belga kishercegnek” nevezett Antony Cesar sajnos nem tudott jelen lenni, ezért egy magyar légtornász, Szlavkovszki Zsolt lépett színre helyette.

A hiányzó Antony Cesar

A műsor összeállításán túl még két rendkívül fontos témát vitattunk meg. Fekete beszélt a cirkuszban igénybe vehető audionarrációról, melynek segítségével a közönség látássérült tagjai is élvezhetik az előadásokat. Az eljárás sokkal inkább hasonlítható egy sportközvetítéshez, mint egy színdarab kommentárjához, mivel nem csupán az egyes mozdulatsorokat szükséges lépésről lépésre bemutatni, hanem a kellő feszültséget egyaránt megteremteni, például egy kockázatos ugrás előkészítésével. Petró Eszter etológus pedig az állatszámokban történő paradigmaváltásba avatott be, aminek következtében már kizárólag háziállatokat lehet szerepeltetni. A cirkuszokra rossz fényt vet az állatokkal való kegyetlen bánásmód, ám szerencsére ez a régi gyakorlat kiveszőben van. Ebben a produkcióban olyan idomárok láthatók – mind az orosz Arina Ermakova kutya-, mind a lett Andrej Fjodorov galambszámában –, akik gondoskodóan, igazi partnerként kezelik állataikat.

Andrej Fjodorov galambszáma

A program utolsó napirendi pontja is bőven tartogatott izgalmakat, mivel Graeser József szakmai vezető, egykori artista vezetésével bepillanthattunk a kulisszák mögé. A porond mögötti folyosók, a zenekari emelvény és az állatok lakhelye mellett láthattuk, hogy a fellépők a hátsó traktusokban – akár egy kollégiumban – együtt élnek, a szüneteket is együtt töltik. Szó esett arról, hogy az épületre ráférne a felújítás, illetve rengeteg mutatványhoz bizonyul kicsinek a rendelkezésre álló tér, de így is sikerült jobb állapotba hozni a helyet a ’70-es évek óta, és boldoggá teszi őket, hogy még mindig a magukénak tudhatják.

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánja igazán tartalmas és szemlélettágító élményt adott, nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy közelebbről megismerhessük ezt a különleges, sajátos törvényekkel bíró, elkápráztató világot.

Fotó: Urbán Ádám