bezár
 

art&design

2024. 05. 13.
The Vortex Treatment Bulgáriában
Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2023-ban alkotói rezidencia programon vettem részt Bulgáriában. A program során megvalósított művekből két alkalommal egyéni kiállításom is nyílt: Szófiában a Magyar Kulturális intézetben Vortex Dome címmel, annak folytatásaként pedig később Veliko Tarnovóban, a TaM független művészeti egyesület falai között, The Vortex Treatment címmel.

A kiállítás anyaga a klímaváltozást tematizálta, amiben az emberi test egyfajta analógjává vált otthonunknak, a Földnek: testi betegségeket vontam párhuzamba változó bolygónk tüneteivel. A klímaszorongás jelensége is megjelent, illetve az akklimatizációról is szólt a kiállítás, mint egyik lehetséges reakció a problémakötegekre. Videódokumentáció, grafikai sorozatok és performansz jelenetek meséltek a kiállítás témáiról.

prae.hu

A Vortex Treatment 

Művészeti tevékenységem végzése során mintákat értelmezek újra, legyenek azok társadalmi vagy esztétikai lenyomatok. Ez a módszer leggyakrabban az egyénre fókuszál, az egyén viszonyulására a társadalmi folyamatokhoz és a globális változásokhoz. Az elmúlt években kialakult módszert használtam a Vortex Treatment című munkámban is.

A rezidencia programon készült műalkotások azzal a helyzettel foglalkoznak, amikor az egyénnek több társadalmi és viselkedési minta közül kell választania. A műalkotásokban a klímaváltozás foglal el központi szerepet, amit a társadalmunkat figyelve értelmezhetünk olyan jelenségnek, amikor több dilemmánk ütközik egymással. Például életmódunk megváltoztatásának határa, vagy a bolygónk megóvásáért tett egyéni cselekvések korlátjai. Ebből kifolyólag a műalkotásokban több kialakult helyzetet jelenítettem meg: a bolygó környezeti változásaival járó testi betegségeket, a klímaszorongást, majd az akklimatizációt, a változó világra adott reakcióként és az életmódunkról kialakult kép felülírásaként.

A kiállításhoz kötődő performansz videódokumentációja. Videót készítette: Ivan Donchev
 

A kiállítás kiindulópontjának számító, Vortex ball (2023) című linóleummetszeten egy benyomott földgömb van megjelenítve. Az elváltozás horpadásra, benyomódásra utal, mintha nem is bolygónkat látnánk, sokkal inkább egy gumilabdát, vagy más játékot. Az alkotás egy korábbi művemre utal vissza, a Laposföld Társaság elméletei című, 2020-ban készült digitális grafikasorozatomra, ami bolygónkról alkotott ismereteinket megkérdőjelező elméleteket ábrázolt. A Laposföld Társaság elméletei-sorozatban a korong formájú bolygóból adódó formai lehetőségeket jelenítettem meg, úgymint a gyűrődést vagy elhajlást. A kiállításokon szereplő, játékra emlékeztető Vortex ballon az eredeti gömbforma elváltozásán sokkal inkább az ember kezének nyoma látszódik, mintsem a glóbusz deformálódása. Ezt az álláspontot igazolja a kiállítótér egy másik eleme, egy kék színű stresszlabda, amit a kiállításhoz kötődő performansz elején szüntelenül nyomogattam, a benyomott földgömböt ábrázoló linóleummetszet nézegetése közben. 

Öt darab digitális printem, a Tünetek (2023) sorozat darabjai a klímaváltozás jelenségeit illusztrálják. A digitális grafikákon olyan természetpusztító mozzanatokat ábrázoltam spirál alakú grafikai kompozíciókban, mint az aszály, az erdőtűz vagy a savasodás. Ugyanezek a kompozíciók matricákon is megjelennek, amiket a testemre ragasztottam a kiállításhoz kötődő performansz során, utalva az ökológiai változások okozta emberi betegségekre a jövőben. Az egyik matricán például aszályos időszakot jelenítettem meg; ez a kompozíció az emberi bőrön elhelyezve olyan asszociációkat vonhat maga után, mint a kiszáradás (dehidratáció). A sorozat egy másik darabján az elsavasodás jelenik meg, az emberi bőrön szerepelve gondolhatunk szennyeződés okozta egészségügyi problémákra. A matricák értelmezhetők bőrünkön lévő kiütésként, de hasonlítanak a problémákat ideiglenesen elfedő sebtapaszokra is. Egyrészt utalnak az egyik gyakori pszichoszomatikus betegségre (lelki eredetű testi problémára), bőrön kiütköző tünetre, másrészt gondolhatunk UV-sugárzás növekedésére is, ami bőrünk védelmében nagyobb figyelemre késztet, de hivatkozhatunk egyes állati terjesztők, például invazív rovarok által terjesztett megbetegedésekre. 

j

Tünetek I. -V. (2023). Digitális nyomat, 40x50 cm. Fotó: Antoniya Barymova
 

r

Tünetek II. (2023). Digitális nyomat, 40x50 cm. Fotó: Antoniya Barymova
 

A performansz során egyre keservesebbé vált a bőrön a matricák jelenléte, és ezáltal a rajtuk hordozott problémaköteg: a természeti katasztrófák, a betegségek és a klímaszorongás. Szükségessé vált ezeknek a problémáknak a kezelése, mert hosszú távon képesek az embert megbénítani, akadályozhatják olykor teljesen átlagos, hétköznapi teendők végzésében. Célkitűzéssé vált a korábbi, kiegyensúlyozott helyzetbe való visszatérés, amikor nem volt állandó a szorongás és a rossz kondíció. A helyzet jellegzetessége, hogy nem a természethez való viszonyulás, az élőhelyünket jelentő bioszférát érintő drasztikus változások gondolata ébresztett fel a korábbi létfeledés állapotából, hanem a létrejött szorongás. Ez a megkésett feleszmélés utalhat a mesterséges környezetben szocializálódott ember alakjára, akinek a természettel való elszakadást a technológiához való kötődés helyettesítette és civilizációs vívmányok okozta eltompulás öröksége.

A kiállításban megjelenített problémás helyzetre jelentett megoldást a Vortex Treatment, amihez kettő műalkotás szemlélése során juthattunk el: a Vortex-nyomaton emberi agy tekervényeit ábrázoltam kék színnel, amin vörös interferenciális formákkal illusztrált feszültség pontok jelentek meg. A textilnyomatot lógatva installáltam, az anyag lágy minőségéből adódó, organikus elmozdulásoknak lehetőséget hagyva. Ugyanez a felület jelent meg az előtte lévő televízióban, egy hipnotikus örvény-animációban folytatódva. Ebben a sarkalatos pillanatban a mozgóképen, a fogyasztói társadalom egyik prezentációs platformján vártam a kész recept közlését a problémára. Az volt az elvárás, hogy az ökológiai változás iránti aggodalom kezelhető legyen magától, a kontextusától független problémaként. Az örvény-animáción pedig a problémák gondolatából adódó feszültség jelzései tűntek el. 

Egy örvénynek fenséges hatása van, a kavargó vize megbabonázza a bámészkodókat. A fenséges kinézete onnan fakad, hogy érintkező áramlatok mentén, egy tengely körül az áramló anyag egy része körbefordul. A megjelenés azonban megtévesztő lehet, könnyen elnyeli a közelébe merészkedőket. Veszélyességét a korai mitológiák gazdagon illusztrálták, gondoljunk csak az Odüsszeusz hajóját elsüllyesztő tengerörvényre, a tengeri szörnyként megtestesülő Kharübdiszre. A Bibliában is többször megjelent az örvény, például a Zsoltárok könyvében 42: „Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!” A mitológiai példák a természet erejét és a víz erejét szimbolizálják. A Biblia ebben a szövegrészletben az emberi élet viharos időszakait és nehézségeit is hasonlítja ehhez a természeti jelenségekhez. Az örvények és zuhatagok ugyanúgy, mint az élet nehézségei, átcsaphatnak fölöttünk, ugyanakkor, ha megtanulunk velük együttélni, segíteni fog átvészelni ezeket a viharokat.

A performansz klímaszorongójaként az a felismerés érkezett meg, hogy akklimatizáció lesz a megoldás. Az akklimatizáció egész életünket behálózza, fontos emberi adottságunk, a problémák feltérképezése, majd a velük való együttélés. Az akklimatizálódás testi és lelki szinten elemi szerepet tölt be. Az ellenállóképességre utal, a külső hatásokhoz való sikeres alkalmazkodásra. A kiállításmegnyitókon előadott szenvedés során a matricák testemről való eltávolítása jelentette a feloldozást. Kilenc darab matricát távolítottam el magamról: egyenként letéptem őket. Az öntisztulás megtörtént szomatikus és szellemi szinten. Veliko Tarnovóban a közönség egyik tagja elmondta, hogy szükségét érezte volna odajönni hozzám, saját kezűleg letépni a matricákat a bőrömről! Felkeltettem benne azt az ösztönös érzést, amikor szenvedni látjuk embertársunkat, és segíteni akarunk rajta. A kiállításlátogató ezzel a gesztussal arra is utalt, hogy a külső segítség mindig hasznos. Így van ez a klímaszorongással is, egy támogató környezet jelentős segítséget adhat. Az illető egyetemista volt, ahogy a kiállításlátogatók nagy többsége is, közülük többen is megosztották velem, hogyan fogadták a kiállítást és a performanszot. Egy másik látogató szintén a fájdalomról beszélt, mint a művészet egyik visszatérő problémájáról, jelen esetben a klímaváltozáshoz kötődve. A közönség egy másik tagja a jelenben megélt lehetőségek elmúlását látta a performanszban, a környezetvédelemhez szükséges életmódváltást, például a kényelmet hozó, de környezetszennyező technológiákról való lemondást.

A performansz végén olyan állapotba jutottam el, amikor örvény-mintásra batikolt orvosi köpenybe öltözve én magam is megoszthattam a kérdésre a választ, hogy voltaképpen mihez is történt akklimatizálódás: a Földet érintő változások tényéhez, vagy egy környezettudatos gondolkodást nélkülöző közeghez. A performansz során földre dobott, ottfelejtett stresszlabda nem hagyott maga után kérdést. A hétköznapi rutinhoz való visszatérés volt az eredeti cél is, ez úgy valósult meg, hogy az individuum úgy akarja átvészelni a bajt, hogy nem vesz tudomást a közeledtéről. A sok fáradtság során eljutottunk egy ambivalens megoldáshoz, ami egyszer sejteti fogja magában a problémák újratermelődését. Alapvető probléma, hogy nem saját, szűk kiterjedésében kellene kezelni a helyzetet, hanem szerteágazóbb cselekvésekkel. Jobb választás lenne környezettudatos gondolkodású közösséghez való csatlakozás, vagy életmódváltás. Így viszont egy ismétlődő körbefordulást fogunk tapasztalni, mint a Vortex-animáción. 

f

The Vortex Treatment (2023). Felvétel: Ivan Donchev (Veliko Tarnovo). 
 

Kiállítás Szófiában:

Enyedi Zsolt: Vortex Dome

2023. július 12. – szeptember 7.

Liszt Intézet – Szófia 

Kiállításmegnyitó: 2023. Július 13., csütörtök, 19:00 – 21:00 Liszt Intézet

Magyar Kulturális Központ Szófia | Enyedi Zsolt: "Vortex Dome" | Kiállítás (culture.hu) 

Kiállítás Velikó Tarnovóban:

Enyedi Zsolt: The Vortex Treatment

2023. november 2. – 4.

TaM, Veliko Tarnovo

Kiállításmegnyitó: 2023. november 2., csütörtök, 19:00 – 21:00 TaM, Veliko Tarnovo

Жолт Енеди: THE VORTEX TREATMENT | изложба 2-4.11.2023 | TaM Veliko Tarnovo (tamvt.com) 

A kiállításhoz kötődő performansz videódokumentációja:

https://vimeo.com/891574173 

Videót készítette: Ivan Donchev

nyomtat

Szerzők

-- Enyedi Zsolt --

Enyedi Zsolt, képzőművész a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett 2021-ben Grafikusművész szakon (Sokszorosító grafika), majd egy évvel később a Képzőművész-tanár végzettséget is megszerezte. 2019-2020 során a nürnbergi Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait. Tagja a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, valamint a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének (FKSE).


További írások a rovatból

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Egy mozgástanulmány
Megnyitószöveg Dóra Emese és Hu-Yang Kamilla közös kiállításához
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés