A hangolódás már az előtérben megkezdődik, egymásra tornyozott sörösdobozokon olvashatók az alkoholhoz kötődő címszavak és vallomások, emellett egy krétatáblára maguk a nézők szintén felírhatják a témához kapcsolódó asszociációikat. Ennyiből is leszűrhető, hogy az italt övező pozitív és negatív benyomások egyaránt meghatározóak: miközben közvetlenül és közvetetten egyaránt számtalan emberéletet nyomorít meg, nem elhanyagolhatóak az örömteli, felszabadító aspektusai sem. A színházteremben a helyfoglalás alatt bejátszott hanganyagok viszont egyértelműen a darabban bemutatott nehéz élethelyzeteket előlegezik meg.

A résztvevők hat nő és három férfi, a legtöbben megdöbbentően fiatalok. Némán mosolyognak a közönségre, de érezhetően sok szenvedésen mentek keresztül azért, hogy a mosolyuk szívből jöjjön. Hamarosan kiderül az is, nem mindannyian maguk érintettek alkoholfüggőségben, akadnak köztük olyanok, akiknek az egyik szülőjük vagy a volt párjuk szenvedélybetegségével kellett szembesülniük.

A térben elrendezett műanyag székek megidézik a jellegzetes Anonim Alkoholisták gyűléseit, ahogy a szereplők bemutatkozása is azzal a csavarral, hogy egymásról szólnak néhány mondatot. A háttérben kivetítve párhuzamosan láthatóak reggeli rutinjaik – saját otthonaikban felvéve –, és ekkor még minden adottnak tűnik ahhoz, hogy fájdalmasan valós történeteket ismerjünk meg.

Az előadás főként a dokumentumszínház eszköztárából építkezik, így monológok, felváltva mondott egy-egy mondatokból összeálló szövegek és párbeszédes jelenetek váltakoznak, filmrészletekkel és zenés etűdökkel tarkítva. Hiába azonban a személyes hangvétel, rögtön az elsőként eljátszott részegen ismerkedés elbizonytalanít azzal kapcsolatban, mennyi a szereplők egyéni tapasztalata, és mennyi az ebből konstruált kitaláció. A fikciós elemek alkalmazásával természetesen nem lenne probléma, ha nem hangsúlyoznák annyira az előadók szubjektív nézőpontját, akik ezekben a szituációkban inkább papírízű tanmesék típusfiguráinak tűnnek.

A produkció legerősebb pillanatai kétségkívül azok, amikor a szereplők egyénisége igazából megcsillanhat. Ilyenek a dalbetétek, melyek ugyan már szinte kéretlenül kötelező kellékeivé váltak a dokumentumszínháznak, itt mégis valódi érzelmeket adnak át. A hivatásos énekesnő Baka Rebeka balladája húsbavágóan örökíti meg a pohár letevéséért folytatott állandó harcot, míg a régebben operettszínésznőnek készülő Nuszer Mirjam Cintányéros cudar világ-átirata egyszerre humorosan és keserűen szól erről a körforgásról. Ennél is hatásosabbnak mondható a néptáncos Majsai Réka koreográfiája, ami a bántalmazó kapcsolatából való elmenekülését az egyre intenzívebb dobbantásokkal fejezi ki, valamint a pankrációs szakkommentátorként is tevékenykedő Síkfői Dávid közvetítése a szorongással vívott küzdelméről.

A 1,5 ezrelék hiánypótló előadás, ugyanakkor még igazabb, formabontóbb is lehetett volna. A zárókép, ahol a szereplők ismét körbeülnek, és immár félreérthetetlenül saját hangjukon, saját emlékeiket felidézve szólalnak meg, őszintébb, mint az előadásban addig történtek együttvéve – talán érdemes lett volna ezt az irányt követni.

1,5 ezrelék – Józanságaink története 
Közösségi színházi előadás részvételi filmmel

Szereplők: Baka Rebeka, Gajdácsi Marcell, Horváth Judit, Jakabos Orsolya, Majsai Réka, Nagy Lily, Nuszer Mirjam, Síkfői Dávid, Somfalvy Gergő

Az alkotófolyamat vezetői: Haragonics Sára, Kabdebon Dominik, Kovács Adél, Milovits Hanna
Rendező, színházpedagógus: Kabdebon Dominik
Dramaturg: Al-Farman Petra
Látvány: Domahidy Veronika
Részvételi film-facilitátor: Haragonics Sára
Színházpedagógus: Milovits Hanna
Pszichológus, szakmai konzulens: Kovács Adél
Asszisztens: Neudold Júlia

ÖrkényKÖZ
2024. április 28.

Fotó: Horváth Judit