A Költőim sorozat egyik sajátossága, hogy a dalok elhangzása előtt Boggie megismerteti a közönséggel azok háttértörténetét. Az est első száma, a Japánkert a Jazzy Rádió 2011-es Dalversenyén különdíjat nyert. Ez az elismerés nem csak a zenei pályája elején járó Boggie-nak jelentett nagy örömöt, hanem apjának is, aki egy hónappal később elhunyt.

A Japánkert emiatt az öröm és a szomorúság közös szerzeményének tekinthető.

Másodikként az Érkezem hangzott el. A dal 2017-ben keletkezett, egy olyan évben, mely Boggie számára a nagy változások időszaka volt, és az ekkortájt született kislányának íródott.

Hasonló fordulópontot jelentett az énekesnek az, hogy hetedik osztályos korában iskolát váltott a számára kellemetlenségeket okozó irodalomtanára miatt. A művészethez közeledés fontos állomása lett az új iskola, megszületett benne az ötlet, hogy a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatára jelentkezzen. A sorsdöntő fordulat következménye, hogy megismerkedett leendő férjével, és egy erdélyi énektanárral, aki bevezette őt a népzenék világába. Erre emlékezve Boggie két magyar népdalt is elénekelt. Először az Az hol én elmegyek, utána pedig az A csitári hegyek alatt című műveket hallgathatta meg előadásában a közönség.

A beszélgetés megkezdése előtt az Árnyék című szám hangzott el utolsóként. A függőséget tematizáló Árnyék életrajzi ihletésű, az énekes édesanyjának alkoholbetegsége nyújtotta hozzá az inspirációt. Boggie a dalon öt éven keresztül dolgozott, mivel nehéz volt számára feldolgoznia a múltbeli történéseket.

A komor témát a zeneszám játékossággal oldja: az esten az éneklésbe a közönség is becsatlakozott.

Ezután Áfra János is helyet foglalt az előadótérben. Boggie a beszélgetés elején elmondta, hogy az eseményt megelőző találkozón hamar közös hangra leltek Áfra Jánossal, mivel hasonló felnövéstörténettel rendelkeznek. Mindkettőjüknek már gyerekkorukban meg kellett tapasztalniuk a felnőttkor nehézségeit. Áfra János kiemelte, hogy az erről való beszélgetés számára mindig különös. Ennek oka, hogy gyerekkorában mindaz, ami történt vele természetesnek mutatkozott, utólag tűnik csak fel, mennyire szokatlan családi környezetben nőtt fel.

Boggie az estre Áfra János Rítus című, harmadik verseskötetéből merített. Az énekes számára a kötet „pszichedelikus utazás félig az ébrenlét, félig az álom között”. Boggie megfigyelése az volt, hogy Áfra gyerekkorának elemei fel-felbukkannak a könyv egyes szövegeiben. A szerzőt ez meglepte, mivel a kötet írása során elsődleges célja az életrajzi, személyes vonatkozások háttérbe szorítása volt.

Áfra János ezt követően szüleiről mesélt. Édesapja hatéves korában hunyt el, ezáltal túl korán kellett szembesülnie a halállal.

„A másik végessége sokkal ijesztőbb, mint a sajátunké” – fogalmazta meg gondolatait erről.

Édesanyja – aki hat évvel ezelőtt távozott el – már egészen fiatal kora óta demenciával és pánikbetegséggel küzdött. A költő így nagyon fiatalon arra kényszerült, hogy gondoskodjon édesanyjáról és önmagáról.

Boggie ehhez kapcsolódva arról kérdezte Áfrát, hogy milyen módszerekkel tud az ember megbocsátani másoknak és önmagának. Az énekes számára egy tíz éven keresztül zajló terápia vezetett el ahhoz, hogy ne okolja önmagát az édesanyjával kapcsolatos történések miatt. Áfra Jánost tinédzserkorában egy önismereti folyamat vezette el a szépirodalomig. Elmondta, hogy a Rítus írásának idején sok spirituális szöveget olvasott. Az ezekben tematizált mágikus gondolkodásmód, a meditáció, a vizualizációs gyakorlatok és a terápiás írás szintén meghatározóak a múltfeldolgozás folyamatában.

Utóbbi tényezők Áfra János alkotói világa szempontjából is fontosak. A szerző a vizualitást, a víziószerűséget és a látomásosságot emelte ki verseinek kulcsfogalmaiként. Ezeknek eredetét az álmokban látja, melyeket mindig is intenzív élményként élt meg. Éppen ezért Áfra gyakran ír késő este. Az éjszakát azért tartja jó alkalomnak az íráshoz, mivel ekkorra az ember ténylegesen maga mögött tudja hagyni a napi teendőit és képes feloldódni az alkotófolyamatban.

„Az írás önátadás” – jelentette ki a költő.

Áfra János számára a költészet, a nyelvi teremtés folyamata alapvetően mágikus. A Rítus című könyvben ennek a tapasztalatát igyekezett kidomborítani. Boggie-nak erről eszébe jutott, hogy az estre való olvasás során „boszorkányos receptkönyvként” jellemezte a Rítust férjének.

A beszélgetés ezt követően a ciklikusság témájára terelődött, mely a Rítus fontos szervezőelve és témája. Áfra János szerint érdemes különbséget tenni a mindennapok monoton rutinjából fakadó és a rituális, kitüntetett események ismétlődései között, mivel az előbbi ellehetetleníti azt, hogy észrevegyük a hétköznapok mögött megbújó, mélyebb tartalmakat, az utóbbi pedig hozzáférést nyújt hozzájuk. „Nagyon komplex valóságban élünk, melyben nehéz eligazodni. A rítus kapaszkodót jelent, olyan kapaszkodót, ami azt érezteti velünk, hogy van valami azon túl, amit aktuálisan képesek vagyunk látni” – részletezte gondolatait a költő.

Áfra a művészet eredetének kérdésköréről is beszélt. A szerző meglátása szerint a művészet kezdete a természet utánzásának mozzanatában rejlik. A barlangrajzokat bár a jelenkorból szemlélve művészeti alkotásnak nevezzük, azok keletkezésük korában mitikus funkcióval rendelkeztek és egy rituálé részét képezték.

„Amit ma művészetnek nevezünk, az valójában visszakacsintás erre az ősállapotra” – fogalmazta meg Áfra János. Boggie a költő gondolatmenetét azzal egészítette ki, hogy szerinte a művészet legegyszerűbb definíciója a teremtés fogalma.

Ezután Boggie felfedte az általa megzenésítésre választott művek címét. Az énekes a Rítus című kötet két cikluszáró versét (Ami a vízé és Ami a földé) dolgozta fel, melyek ütemhangsúlyos verselésűek. Boggie ennek kiváltképp örült, a kötött forma miatt ugyanis könnyen elkészült a zene.

Még mielőtt az énekes előadta volna a megzenésített műveket, a választott versek keletkezéstörténetéről kérdezte Áfra Jánost. A szerző célja a már korábban említett ciklikusság tematikus megidézése volt, a kötött formát pedig elkerülhetetlennek látta esetükben, ugyanis a ritmika alapvető tartozéka annak az ősiségnek, melyet a Rítusban igyekezett középpontba állítani. Ezzel kapcsolatban Áfra megemlítette, hogy a zeneiség akkor is fontos tényezője az írásnak, amikor szabadversen dolgozik, mivel minden szövegnek megvan a maga belső ritmusa.

„A zene közösségi tapasztalata összefügg az ünnep élményével” – zárta le ezzel a gondolattal a beszélgetést a szerző.

Az est végén Áfra János előbb felolvasta a választott verseket, utána pedig Boggie előadta versfeldolgozását.

A Költőim sorozat következő, rendhagyó rendezvényét május 23-án tartják meg a Margó Irodalmi Fesztiválon, melynek keretén belül bemutatják Élő Csenge Enikő Apám országa című verseskötetét. Az eseményről további információk ide kattintva érhetők el.

Képek forrása: Kállai Márta, Scolar Kiadó