A rendezvény Nyíri Zsolt, a Miskolci Szimfonikus Zenekar hegedűművészének játékával kezdődött. A vendégeket, köztük Borda Krisztinát, a Hotel Palota Lillafüred ügyvezető igazgatóját, Seres László festőművészt, a Lillafüred Alapítvány alapítóját, Dombovári Tibort, az alapítvány elnökét, Lőrincz Juditot, az alapítvány titkárát, Varga Éva szobrászművészt, valamint Zemlényi Attila és Antal Balázs irodalmárokat, a pályázat jelenlévő zsűritagjait Czikora Ágnes köszöntötte.

Borda Krisztina házigazdaként, társszervezőként mondott beszédében kiemelte, hogy a Lillafüredi Palotaszálló idén már második alkalommal ad otthont az ódapályázat eredményhirdetésének. Felidézte, hogy anno ez a mesebeli környezet és egy varázslatos nő, Marton Márta ihlette József Attila Óda című művét, a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét. Borda Krisztina szerint mostmár nemcsak ez a vers testesíti meg Lillafüred és az óda műfajának, és magának a költészetnek a kapcsolatát, hanem a pályázat révén a kortárs alkotások is tovább öregbítik, és örömteli, hogy hírét viszik Lillafürednek és a Palotaszállónak is. A Palotaszálló 1930-as nyitása óta mindig kereste a kapcsolatot a kultúra szereplőivel és képviselőivel, falai közt konferenciákat, filmfesztivált, sporteseményeket és színházi, irodalmi, zenés előadásokat rendeztek és rendeznek a mai napig, fontosnak tartják ennek a hagyománynak az ápolását. Borda Krisztina külön megköszönte a pályamunkákat benyújtóknak, hogy vállalják azt, hogy megosztják a világgal érzelmeiket, gondolataikat, és ezáltal formálják a közízlést, valamint a magyar irodalmi életet is gazdagítják, színesítik.

Kép forrása: Mocsári László / MINap

Zemlényi Attila költő, a pályázat megálmodója és egyik zsűritagja az ódaköltészetet ahhoz hasonlította, amit Joker mond Batmannek: egy megállíthatatlan erő találkozik egy mozdíthatatlan akarattal. Az a fajta poétikai magasság, amit József Attila Ódájában olvashatunk, az esszenciális szépség találkozása egy korzseniális teremtőerővel a heroikus tájban. A művet „szent tehénnek” nevezte, azt mondta, hogy ha hegycsúcs – Antal Balázs hasonlatát kölcsönözve – akkor az Annapurna vagy a Kamcsatka, vagyis olyan magasságban helyezkedik el, hogy nehéz vele mit kezdeni, hozzá viszonyulni, olyan érzés megközelíteni, mintha aknamezőre lépne az ember.

Zemlényi Attila találta ki, hogy legyen a pályázat műfaji megkötésű, ami meglehetősen ritkának számít. Az óda régi, ókori műfaj, melyhez a XXI. században sokféle módon lehet közelíteni: tudomásul venni, azonosulni vele, szatirikusan átugrani, távolságot tartani tőle, de lehet a pátoszt kerülve egészen másra is fókuszálni. Ez a maga módján egy műfaji revízió is, a műfaj újrateremtése, újragondolása, melyre a pályázók részéről egészen professzionális megoldások születtek. Szerinte azt az energiamezőt nehéz megközelíteni, amelyet az óda megkövetel, és ami olyan alkotóknál, mint Apollinaire, Rilke, Horatius vagy éppen Berzsenyi, működött – jelen esetben a pályázók részéről valami másra volt szükség.

Kép forrása: Mocsári László / MINap

A pályázatra beérkezett százötvenhét műből a Nádasdy Ádám, Antal Balázs és Zemlényi Attila alkotta zsűri választotta ki a tíz legjobbat, melyeket Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze olvasott fel. Az első helyezett Varga Éva szobrászművész külön erre az alkalomra készített képzőművészeti alkotását és félmillió forint jutalmat kapott. A második és harmadik helyezettek Seres László értékes, sorszámozott grafikáját vihették haza. A többi kitüntetett alkotó oklevélben részesült.

Az első helyezést André Ferenc érdemelte ki, madame­_chauchat jeligével beküldött versével. A második helyezett Borsi Bálint Butik-Beengedsz jeligéjű alkotása lett. Megosztott harmadik helyezést ért el Sajó László Sóskút és Végh Attila Dionüszosz jeligéjű műve. A többi díjazott: Dimény-Haszmann Árpád (Sinar Atar), Veres Tamás (Troppauer Hümér), Lesitóth Csaba (Vörösáfonya), Farkas Gábor (Hetedik), Tatár Sándor (Tündér-nevet És), Tilos versek (név nélkül), Oláh András (Bolnaned).

Kép forrása: Mocsári László / MINap

Egy rövid szünetet követően ismét Nyíri Zsolt hegedűjátéka következett, majd a hagyományos sorrendet felcserélve, a díjkiosztás után hallhattuk a zsűri értékelését. Nádasdy Ádám, akit Zemlényi Attila a „nyelv doyenjeként” vezetett fel, Londonból küldött videóüzenetében elmondta, idén is nagy örömmel vállalta a Lillafüred Alapítvány ódapályázatának zsűrizését, és nem is kellett csalódnia. „Voltak egészen kiváló pályaművek, voltak rutinosak, voltak ügyetlenségükben is szépek, és voltak suta őszinteségükkel meghatóak. De egy se volt érdektelen. Sokan igyekeztek az óda műfaját szabályosan megvalósítani. Megnéztem az Értelmező Szótárban, mit mond az ódáról – ne feledjük, a szótár 1961-ben jelent meg, és a definíció maga is mintha egy kis óda lenne: »Óda: valamely nagyszerű, magasztos tárgy keltette erős, emelkedett érzést vagy szenvedélyt művészi szerkezetben, szárnyaló képzelettel a nemes pátosz gazdag nyelvén kifejező költemény; fenséges hangú költemény«.” Nádasdy Ádám hozzátette, szerencsére ezt nem minden pályázó érezte kötelező jellegűnek, bőven akadtak ironikus, sőt szatirikus munkák. Ugyanis a szótár megjelenése óta eltelt hatvan év sokat változtatott az irodalmi ízlésen, a pátosz a mai olvasó számára könnyen paródiává válhat, mint ahogy történt ez az idézett szótári definícióval is.

Nádasdy Ádám értékelésében az első három helyezettet emelte ki, akik jelen esetben négyen vannak, mert a harmadik helyen holtverseny alakult ki. A két harmadik: Végh Attila a lillafüredi tájba helyezte erősen zenei, rímes versét, míg Sajó László a mise szokásos tételei szerint felépített verse talán a leginkább ódaszerű a csúcsmezőnyben. A második helyen Borsi Bálint verse végzett, mely formájában ódaszerű, mellékdallal, játékos rímeléssel, de tartalmában hétköznapi, egy párkapcsolatról szól. Az első helyezett, André Ferenc monumentális munkája, mely alcíme szerint „alternatív ódavázlatok” füzére, és pontosan a mai, ironikus kor tükrét tartja elénk – úgy kell komolynak lenni, hogy ez véletlenül se látsszon, mert akkor elillan a költészet esszenciája. André Ferenc több költő modorában írta meg ugyanazt az ódát, virtuóz szakmai tudással. Nádasdy  Ádám azzal zárta beszédét, hogy nagyon sok jó vers érkezett a pályázatra, a zsűrinek nem volt könnyű dolga. Gratulált a helyezetteknek és mindenki másnak is megköszönte a részvételt, továbbá arra biztatta a költőket, hogy írjanak remekműveket.

Kép forrása: Mocsári László / MINap

Antal Balázs egyetértett Nádasdy Ádámmal abban, hogy a zsűrinek nehéz dolga volt. Ő a statisztika felől közelített: másodjára írták ki a pályázatot, és amíg tavaly száztíz pályamű érkezett be hozzájuk, és ezeknek a fele volt olyan minőségű, hogy akár azonnal publikálni lehetett volna őket, addig idén százötvenheten küldtek be verset, melyeknek több, mint a felét lehetne átdolgozás nélkül közölni. Felhívta a figyelmet arra, hogy voltak olyan munkák, melyeket sajnálatos módon nem tudtak elfogadni, mert nem feleltek meg a pályázat formai követelményeinek, például nem adtak meg jeligét vagy a vers mellett feltüntették a szerző nevét. Nem volt előzsűrizés, mindhárom zsűritag elolvasta és értékelte az összes szöveget. Tavaly egyszeri alapos átolvasás után átlátták a versanyagot, megállapították a pontjaikat, majd az összevetésük után, egy rövid megbeszélés során kialakult a végeredmény. Idén többszöri elolvasásra volt szükség, és a zsűri véleménye széttartóbb volt, ami megint csak azt mutatja, hogy jóval több volt az értékes munka. Antal Balázs viccelődött, hogy nem vesztek össze, „nem tépték egymás haját”, már csak azért sem, mert a pontozás e-mailben zajlott, Nádasdy Ádám Budapestről vagy Londonból, Zemlényi Attila Miskolcról, míg ő maga Nyíregyházáról dolgozott. Elmondta, hogy a pályázat célkitűzése az volt, hogy az óda műfajával kezdjen valamit a mai költészet, és örömmel látja, hogy ez sikeresen – a legnagyobb változatossággal, a magasztos tárgyválasztástól és hangvételtől az ironikusig – megtörtént. Bíznak benne, hogy jövőre innen folytatják.

A program zárásaként a résztvevők átsétáltak a lillafüredi vízesésnél található, az emléknap alkalmából koszorúkkal és virágokkal díszített József Attila-szoborig, ahol Varga Éva, a szobor megalkotója, egyben a Lillafüred Alapítvány kurátora, akinek az első helyezettet megillető műalkotás is köszönhető, beavatott a szobor 2005-ös létrejöttének részleteibe. A József Attilát csukott szemekkel ábrázoló szobor a szabadságot, a nagyszabású, végtelenbe nyúló belső utazást kívánta megragadni. Elmondta, hogy a költő alacsony volt, ellenben a szobor 5/4-es, felnagyítja az alakját, például azzal, hogy megdönti a testhelyzetét. Varga Évát már maga a megbízás meghatotta, József Attila személye és a világhírű táj; arról nem is álmodott, hogy a szobor a vízeséshez kerül. Végül megosztotta, hogy a szobor melletti nőalak árnyéka, a vers vésete „félig sikerült plasztikai effekt”, nem teljesen az elképzelései szerint valósult meg, de azért látható a kompozíciója, mely a múzsát hivatott megjeleníteni.

Kép forrása: a Lillafüred Alapítvány Facebook oldala

Lead és fejléckép forrása: Mocsári László / MINap