Nem vettem át semmit A Nibelung-énekből – állítja az egyik. Erre azért még visszatérünk – lengeti be a másik. Nos, kíváncsian várom. Nem gondoltam, hogy ekkora vihart kavarok ennyi témában, csupán azzal az életszerencsétlenséggel, hogy készítek egy összművészeti alkotást. Igaz, ráment pár évtizedem, az egészségem, talán a házasságom is. De hogy 150 év múlva egy előadás-sorozat keretében jönnek a mitológiai háttérrel, az építészettel, a hermeneutikával, a poétikával és a verstannal – meg persze a zene- és vezényléstudománnyal, erre már én se számítottam.

Dugig a terem. Ennyi ember idezarándokol, ennyi embert érdekel a téma, szó, ami szó, minden korosztályból. Kifejezetten fiatalok és kifejezetten idősek is összegyűltek, hogy gyermeki lelkesedéssel részt vegyenek az előadás előtti kvízjátékban – szellemes volt a kérdés, ám be kell vallanom, fogalmam nem volt a válaszról – majd, hogy egyetlen rövid, de annál információgazdagabb órácskában meghallgassák, hogy A Nibelung-éneknek semmi köze A Nibelung gyűrűjéhez. (Az Ének egyébként valahogy így foglalható össze a Kalligram kiadó tollával ékeskedve – ők adták ki Márton László új fordítását, aki a mai előadást tartotta: „Siegfried, a hatalmas erejű hős Gunther, wormsi király szolgálatába szegődik, hogy elnyerhesse Gunther húga, Kriemhild kezét. Legyőzi a Worms ellen készülődő szász és dán sereget, majd elkíséri Gunthert Izlandra, ahol megszerzi Gunther számára feleségül a szigetország királynőjét, Brünhildet. A két királynő halálosan összevész.” Ez valóban némileg távol áll az én históriámtól néhány motívumot leszámítva. De hát én ilyen motívumkedvelő ember vagyok.

Igen, Márton László, A Nibelung-ének új fordítójának előadása, Hoványi Márton felvezetésével, kétségkívül lenyűgöző. Nagy tudás búvik meg a tarsolyában, címszavakban megemlíti, hogy miről nem beszél – biztos vagyok benne, hogy hosszú operajelenetet lehetne komponálni ezekből a kimondatlan-kifejtetlen tartalmakból, bíznák csak rám. Márton szerint a modern történelmi regény előzményét tisztelhetjük ebben a 13. századi műben, és szerinte kellett, hogy legyen szerzője, mert oly koncepciózus az egész, amire egy népköltészeti alkotás nem lenne képes. Elég akár arra gondolni, hogy Siegfried olyan pozitív hős, hogy nem csoda, hogy Hagen utálja; vagy hogy a legnagyobb tragikum, hogy Brünnhilde épp azért gyűlöli Siegfriedet, mert szereti.

Mindenesetre megható, hogy én most itt lehetek épp a Duna partján, a Dunáén, amely oly fontos nagy folyama az Éneknek a Rajna mellett. Hiszen mint megtudtuk, e két folyó mentén játszódik az első és a második rész, és az egész felfogható egy magyar történelmi vonatkozású allegóriának. Most nem vezetném végig gondosan a gondolatmenetet, nemcsak azért, mert nem szeretem a hosszú ívű írásfolyamokat, hanem azért sem, mert akit érdekel, az talán még csatlakozhat a további előadásokhoz, és valami online térben visszanézheti, így annak a megrázó jelenetnek is tanúja lehet, melyet a fordító felolvasott önnön frappáns fordításából.

Lenyűgözőek a bátor nézők kérdései, hozzászólásai az előadás végén. Most még visszafogtam magam – de jövő héten én is részt veszek az interakcióban! Bízom benne, hogy ki fog derülni: végül is használtam A Nibelung-éneket a Ringhez, vagy nem? De a lényeg, hogy talán mégsem baj, hogy megírtam azt a Tetralógiát.

Wagner kincse 2. – 1. előadás

Márton László előadása

2024. április 9.
Művészetek Palotája, Előadóterem

A MűGond, az ELTE és a Müpa szervezésében

Fotó: prae.hu és https://mugond.thinkific.com/courses/wk2