Bevallhatom, elfogult vagyok a témával, mert én is közéjük tartozom. Saját hétköznapi tapasztalataim visszhangoztak ebben a filmben, és akkor is visszhangoznak, amikor más mediátorokkal megosztom őket.

A Frankofón Filmnapok keretében vetítik Magyarországon először Jeanne Herry filmjét. A hazai bemutatóra a Francia Intézetben, egy szakértőkkel folytatott beszélgetést megelőzően került sor. A filmet vasárnap este az Urániában még meg lehet nézni egyszer.

A film témája a mediáció, jobban mondva annak egy speciális fajtája, amely a bűncselekmény szereplői között zajlik. Itt nem a büntetésen vagy az elkövető megszerelésén van a hangsúly, hanem az okozott sérelmen. Bekerül a képbe a sértett, és az ügyben leginkább érintettek beszélik meg, hogyan tovább. Ha teljesen helyreállítani nem is lehet az eredeti állapotot, hogyan lehet jóvátenni az okozott sérelmet. Az angol restorative justice és a magyar helyreállító igazságszolgáltatás elnevezések is ezt takarják.

Hogy tényleg helyreállítható-e a bizalom az emberekben, miután valakihez betörtek vagy valakit kiraboltak, és miért küzdősport a mediáció, nem válaszolom meg előre. A filmre bízom, találjon mindenki magának választ, esetleg újabb kérdéseket. Megpróbálom felvázolni ugyanakkor azt az elképzelhetetlennek tűnő képet, hogy áldozat és elkövető beszélget egymással. Akár egy többszereplős körben, akár hatszemközt, a mediátor jelenlétében. Néha számonkérés, néha cinizmus, néha tökéletes flegmaság, vagy épp ellenkezőleg, teljes érzelmi elárasztottság jelenik meg ebben a beszélgetésben. A mediátor biztosítja a teret, átvitt értelemben is, mindezeknek. Felelős a folyamatért, de a tartalmi kérdésekről való döntést a felek kezében hagyja. Hogy mi motiválhat egyes embereket erre, arra a kérdésre ezer féle válasz adható, a film néhányat fel is sorol közülük. Jeanne Herry rendezése körüljárja, mennyi előkészítést igényel egy ilyen beszélgetés, mennyi érzés, gondolat, elbizonytalanodás kísérheti végig a folyamatot. És azt is megmutatja, hogy ha nem kijelentéseket teszünk egymás helyett, hanem kérdezünk, akkor kérdéseinkre valódi válaszok születhetnek.

Pedig a mediáció nem csodaszer. Nem minden esetben, nem minden ember esetében működik. De, amit a mediátor ajánl, az ellenkezője annak, amit mindenki más ajánl: nem beszél senki helyett, nem ad semmilyen tanácsot. Meghallgat és elfogad. Feltétel nélkül. Ahogy a filmben a mentor mediátor fogalmaz: „Adj nekik teret a gondolkodásra, és el fognak gondolkodni. Egyébként meg azt mondják csak, amit mindig mondanának, és most se mondanák el, amit máskor sem mondanak el.”

A francia jogrendszer (és így a filmben történtek) sem fordíthatóak le egy az egyben a magyar valóságra, de itthon is létezik az eljárás, amikor az áldozat és az elkövető leül egy asztalhoz, ki-ki elmondja a saját szemszögéből, mi történt, és megpróbálnak közös megoldást találni.

Egy terápiás folyamat esetében sem elég a terapeutát meghallgatni arról, mi történt. Az orvos-beteg történetekben teljesen más az orvos sztorija, mint a beteg által megélt érzések. Tanár-diák, szülő-gyerek, vezető-beosztott, és még sorolhatnám, mennyi féle helyzetben és szerepben vagyunk jelen. Ezeket nem olyan nehéz elképzelnünk, és vannak emlékek, érzések és gondolatok, amelyekhez visszanyúlhatunk és amelyek hatással vannak arra, hogyan értelmezzük az adott helyzetet.

Az már sokkal kevésbé ismerős terep, amikor egy bűncselekmény szereplőinek helyzetét kell megértenünk. Az áldozatot könnyebb sajnálni, mint empatizálni vele, mert akkor bele kell gondolnunk abba is, hogy ugyanez velünk is megtörténhet. Az elkövetővel való együttérzés még nagyobb kihívást jelenthet. Energiát kell beletenni abba, hogy észrevegyük az embert a bűncselekmény mögött.

Az arcuk mindig előttem lesz valójában éppen azt teszi, mint egy jó mediátor: kibontja az összes nézőpontot, az elkövetőkét, az áldozatokét, a mediátorokét, anélkül, hogy minősítene vagy állást foglalna.

Az arcuk mindig előttem lesz (Je verrai toujours vos visages) – francia filmdráma, 118 perc, 2023. Rendező: Jeanne Herry. Forgatókönyvíró: Jeanne Herry. Operatőr: Nicolas Loir. Zeneszerző: Pascal Sangla. Producer: Alain Attal, Hugo Sélignac. Szereplők: Adele Exarchopoulos, Leila Bekhti, Gilles Lellouche, Anne Benoît, Dali Benssalah, Élodie Bouchez.

A filmet még egyszer vetítik a Frankofón Filmnapokon, március 10-én, vasárnap 19 órás kezdettel, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Részletek ide kattintva elérhetők.