Händel 1735-ös Ariosto-adaptációja a mai operajátszásban a barokk repertoár egyik nagy klasszikusa: a varázsszigeten összegabalyodó és szétszakadó szerelmi viszonyok köré szerveződő cselekmény, a Kirké-parafrázis (Alcina) és a férfi álruhát öltő harcos hölgy (Bradamante) alakjai a színpadi interpretáció mindenkor hálás alapanyagát nyújtják. Ez a népszerűség azonban kevésbé érződik a lemezkiadásban, melynek területén a teljes operafelvételek egyébként is egyre inkább visszaszorulnak: CD-n Alan Curtis 2009-es felvétele, DVD-n a 2015-ös aix-en-provence-i előadás (Andrea Marcon–Katie Mitchell) jelent meg utoljára. A Pentatone idei, a Minkowski által 2023-ban levezényelt koncertturné anyagát megörökítő felvétele kapcsán így joggal érezhetjük, hogy “ideje volt már”, az eredmény pedig olyan kimagasló színvonalú, elbűvölő, lemezen is rendkívül szórakoztató előadást kínál a hallgatóknak, mely méltán vetekedhet William Christie 1999-es referencia-felvételével.

Ha ezt a felvezetést követően azt írom, hogy a lemez sztárja egyértelműen a Les Musiciens du Louvre zenekara, azzal nem a ragyogó szereposztás érdemeit kívánom kisebbíteni. Ellenkezőleg – Minkowski és zenekara közös játékának kiemelkedő színvonalát mutatja, hogy az énekesek mellett nem puszta kísérő szerepében lépnek fel, hanem önálló, a zenei dráma elemi részét alkotó entitásként. A forrongó barokk szenvedélyeket gazdag tónussal, szuggesztíven, mély átéléssel megelevenítő zenekar Minkowski vezényletével nem csak kellően grandiózus dimenziót kölcsönöz Händel operájának, de olyan jól kimért tempójú, pillanatra sem lankadó feszültségű előadást nyújtanak, mely három órán át a székhez szögezi a hallgatót. Nehéz csak egy szólamot kiemelni, dicsérni: végig markáns Maria Sabasova és Yoann Moulin continuo-játékának fantasztikus élénksége, a vonósok jeges, száraz, borzongató hangzása az Ah, mio cor alatt, a Sta nell’ircana diadalmas, virtuóz kürtjei. Dinamikus a zenekar és az énekesek valóban közös játékként ható együttműködése, mely az egész felvételt élvezetesen élővé teszi.

A szereposztás atipikus módon három mezzoszopránt is felvonultat, a címszerepet ugyanis Magdalena Kožená énekli. Koženának nem ez az első kirándulása a szoprán-terepre, Minkowskival két évtizede a Giulio Cesare Cleopatráját vette lemezre, Alcinájával most Joyce DiDonato és Cecilia Bartoli nyomdokaiba léphet. Noha Kožená puha, fényes hangja frissességéből, hajlékonyságából, megkapó kifejezőkészségéből mit sem vesztett, előadói habitusa alapján ugyan a mezzo-mezőnyből sem épp a cseh énekesnőre gondolnék elsőként a csábos varázslónő hiteles megtestesítőjeként (DiDonato jóval érzékibb alakítást nyújtott a szerepben). Szólamformálása inkább Alcina esendő emberi mivoltát domborítja ki, mint a bella maga kábító báját. Ez a megközelítés ugyanakkor Kožená énekművészetének köszönhetően rendkívül hatásosnak bizonyul: Alcina kisikló szerelmi viszonyából fakadó megrendülését, érzelmi összeomlását, bosszúvágyát és végső, dacos ellenállását érzékenyen, drámaian szólaltatja meg, áriáiban plasztikusan domborítva ki a da capo ária formájában foglalt és belőle adódó, értő előadó számára mindig gazdag lehetőségeket nyújtó érzelmi labilitást.

Alcina szeretete (majd gyűlölete) tárgyát, Ruggierót Anna Bonitatibus testesíti meg. Tévelygő lovagja kellően harcias, helyenként tenyérbemászóan pökhendi figura, aki Alcina varázsa alatt éppoly kevély hévvel esik a riválisának gondolt Bradamanténak, mint ahogy a varázs megszűnésével majd Alcina ellen fordul. Bonitatibus sötét mezzója jó ellenpont Kožená mellett (Minkowski ügyes szereposztását mutatja, hogy hangszínek–habitusok tekintetében három, nagyon is karakteres, jól megkülönböztethető hanganyagot állít egymás mellé), különösen Ruggiero gyorsabb tempójú, felhevült áriáiban ragyog: remekbe szabott a La bocca vaga és a Sta nell’ircana.

A lemez igazi felfedezése számomra a Ruggiero kedvesét, Bradamantét alakító Elizabeth DeShong – nem mintha az amerikai mezzoszoprán mögött nem állna már hosszú és sikeres karrier, de énekművészetét eddig viszonylag kevés felvételen volt alkalma megcsillogtatni. Bradamanteként most mindent beleadhat: kontraaltba hajló mélységei, bársonyosan sötét, helyenként egészen kontratenoréhoz hasonló hangszíne izgalmas élt kölcsönöz robusztus erejű alakításának. A hanganyag kiváló adottságai pedig elképesztő virtuozitással párosulnak: a Minkowski vezényletében nyaktörő tempójú Vorrei vendicarmi koloratúrfutamain DeShong olyan rettenthetetlenül, játszi könnyedséggel lendül át, hogy az már majdnem szemtelenségnek tetszik. Alakítását ugyanakkor nem csak a vokális akrobatika teszi emlékezetessé: a harmadik felvonásbeli All’alma fedel, mely máshol már könnyen üresjáratként hat, DeShong előadásában nemes szépséggel, magabiztos nyugalmat árasztva szólal meg.

Nem nagy meglepetés, hogy Erin Morley bájos Morganája az énekesnőtől elvárható, kimagasló színvonalat hozza. Az operát nyitó Or s’apre il riso olyan megkapóan kedves, behízelgő, hogy lehetetlen mosolygás nélkül végighallgatni, a Tornami a vagheggiar slágeráriája pedig kellő alkalmat szolgáltat Morleynak arra, hogy gyöngyöző, fényes szopránja magasságait megcsillogtathassa.

Jóval kevésbé egységes színvonalú a férfihangok kínálata. Alex Rosen Astolfója komoly, tekintélyes figura, öblös, elegáns basszusa kellő súlyt kölcsönöz a Pensa a chi geme áriájának. Oronte szerepe jellemzően neuralgikus pont, Valerio Contaldo pedig nem ér fel Kobie van Rensburg, John Mark Ainsley, vagy (újabban) Rupert Charlesworth szintjére: száraz tenorja nélkülöz bármilyen kellemet, koloratúrái hehegősek, inkább éreztetnek törékenységet, mint keserű, durva dühkitöréseket. Alois Mühlbacher 2010-ben a Bécsi Állami Operaházban Minkowskival még fiúszopránként énekelte Oberto szerepét, most kontratenorként vállalja az elveszett fiú alakítását. Falzettje kellően egyedi hangszínt kölcsönöz ugyan a szerepnek, de hangjában a fiúszoprán élessége érződik annak tisztasága, kedvessége nélkül. A két mellékszerep gyengébb megszólaltatása a lemez érdemeit egészében nem kisebbíti ugyan, legfeljebb mutatja, hogy a remekül bevált elemek mellett hol és mit lesz még érdemes fejleszteni Minkowski remélhetőleg még várható további felvételein.