A Berlinale esetében fordulópontot jelentett Dieter Kosslick fesztiváligazgató leköszönése. Kosslick 2001-től egészen 2019-ig igazgatta az eseményt, az ő nevéhez fűződött több, filmek koprodukciós megvalósulását segítő kezdeményezés (Co-Production Market és a World Cinema Fund), és a fiatal német alkotókat kiemelő Perspektive Deutsches Kino szekció, valamint a sajnos időközben megszűnt kulináris filmszekció. Kosslick utolsó éveiben egyre hangosabbak lettek azok a vélekedések, miszerint az igazgató túlontúl eltávolodott a közönség számára könnyebben „fogyasztható” filmek bemutatásától, illetve, hogy pusztán aktuálpolitikai tartalmuk miatt versenyprogramba kerülhettek olyan alkotások, amelyeknél a szándékkal nem párosult a versenyhez méltó esztétikai megvalósítás.

Mariëtte Rissenbeek fesztiváligazgató és Carlo Chatrian művészeti vezető
(Fotókredit: Alexander Janetzko – Berlinale)

Utódainak, a nagyságrendekkel kisebb jelentőségű, ám vitathatatlanul kedvelhető Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválról érkező Carlo Chatrian művészeti vezetőnek nem sok lehetősége maradt bizonyítani, ahogy az új igazgatónak, a korábban az NFI kvázi német megfelelőjénél, a German Filmsnél, valamint az európai filmek és tehetségek népszerűsítését szolgáló szervezetnél, az European Film Promotionnél dolgozó Mariette Rissenbeek sem. Pontosabban: bemelegítésként elsősorban azt kellett bizonyítaniuk, hogy helyt tudnak állni a legnehezebb időkben. 2020-ban ők rendezték meg az év utolsó jelentős fesztiválját és filmvásárát, mielőtt elsöpörtek volna minden további eseményt a COVID-járvány okozta lezárások. 2021-ben teljes egészében online fesztivált, majd 2022-ben hibrid eseményt tartottak, online-ra terelt filmvásárral és „élő” fesztivállal – magyarán a közönség bevonásával, de a filmszakma távolmaradásával. A tavalyi és az idei év volt az, amikor végre normális keretek között tarthatták meg az eseményt, azzal az utózöngével, hogy a mozik nézőszáma a mai napig nem talált magára a járvány után, és ez meglátszik a fesztiválok jegyeladásain. Az idei 320 ezer eladott jegy mindenesetre már egyáltalán nincs messze az utolsó COVID előtti esemény 330 ezrétől, ami pedig a programot illeti, aligha lehet okunk panaszra: az általuk alapított, filmnyelvi szempontból kísérletezőbb szekció, az Encounters határozottan izgalmas filmeket vonultat fel évről-évre, a Versenyprogram pedig úgy keresi az innovatív hangokat, hogy közben sokkal egységesebb színvonalú, mint a Kosslick-érában.

Martin Scorsese és Wim Wenders
(fotókredit: Richard Hübner – Berlinale)

Mégis, Németország kulturális minisztere szeretné, ha a jövőben inkább újra egyetlen ember kezében összpontosulna a fesztivál szervezése, ami Rissenbeek és Chatrian lemondását vonta magával – az idei volt az utolsó, még a nevük alatt futott Berlinale. Rissenbeek és Chatrian feladatát a jövőben egy személyben Tricia Tuttle, a BFI London Filmfesztivál egykori igazgatója veszi át, aki felé egyértelmű elvárás, hogy a Berlinale megerősödjön az A-ligás fesztiválok (pl. Cannes, Velence, Sundance) között. Nem lesz könnyű dolga, hiszen egyfelől idén a címlapokra kerülő – azaz: jól kommunikálható – sztárok számát aligha érhette panasz. Jelen volt többek között Martin Scorsese, Adam Sandler, Matt Damon, Kristen Stewart, Cillian Murphy, Saoirse Ronan, Rooney Mara, Carey Mulligan, Lena Dunham, Hunter Schafer és a legjobb színész díjával kitüntetett Sebastian Stan. Másrészről a kihívások, amelyekkel szembe kell néznie, alapvetően külső tényezőkből fakadnak: Sundance, Cannes és Velence egyre erősebb Hollywood-dominanciájával a februári időpontból kimozdíthatatlan Berlinale kénytelen a nagy felfedezésekre játszani ahelyett, hogy befutott sztárokkal dőlhetne kényelmesen hátra. A Tricia Tuttle elé támasztott reális igény lehet egyfajta arany középút megtalálása, ami azért rendkívül érdekes, mert pont ez az, amit az idei évben sikerült Rissenbeeknek és Chatriannak elérnie.

Sebastian Stan a díjátadón
(fotókredit: Dirk Michael Deckbar – Berlinale)

A folytonos megújulás – és úgy tűnik, vele együtt a törvényszerű gárdacsere – mindenesetre a Berlinale érdekeit szolgálja, egy 76 éve működő fesztiválon pedig a valódi eredmények úgyis hosszú távon érnek be. Ne feledjük, eddig az Arany Medve-nyertesek között olyan alkotók sorakoztak – közülük többen korai filmjeikkel –, mint például Ingmar Bergman, Michelangelo Antonioni, Jean-Luc Godard, Vittorio De Sica, Pier Paolo Pasolini, Marco Ferreri, David Lean, Sidney Lumet, John Schlesinger, Robert Altman, John Cassavetes, Barry Levinson, Lawrence Kasdan, Jim Sheridan, Terrence Malick, Paul Thomas Anderson, Claude Chabrol, Carlos Saura, Rainer Werner Fassbinder, Costa-Gavras, Ang Lee, Bertrand Tavernier, Walter Salles, Hayao Miyazaki, Fatih Akin, José Padilha, Asghar Farhadi és Jafar Panahi. Vagy akár Roman Polanski, Jerzy Skolimowski, Jiří Menzel, Miloš Forman, illetve Radu Jude. És természetesen Mészáros Márta és Enyedi Ildikó. Meglátjuk, pár évtized múlva visszanézve a most aktuális nyerteseket, ki az, akinek a neve ezt az illusztris listát bővíti.