"Ha arra számítasz, hogy az Ossianról vagy a Helloweenről fogok áradozni, akkor rossz helyen keresgélsz. Engem teljesen hidegen hagynak az efféle bandák, ha tudni akarod. Azért, persze, ha kezembe akad valami újság, elolvasom az interjúkat, mert szerintem mindenből lehet tanulni, még abból is, amiből nem szeretnél. Ott azt tanulod meg, miből nem szeretnél tanulni. Szóval Paksi Endre, az Ossian énekese azt mondja az egyik ilyen interjúban, hogy vannak körök, ahol divat szidni a zenekarát, de aki szidja őket, az nem is ismeri a zenéjüket, meg minden. Én viszont azt mondom, hogy az a húsz évvel ezelőtti, már akkor is mindenhonnan összelopkodott riff- és gitárfutam-halmaz joggal válik nevetség tárgyává, nem beszélve a baromi kínos szövegekről és a frontember stílusáról.

A másik meg, hogy itt aztán magyarkodnak rendesen koncerten. Ez az egyre jobban elhízó, önmaga paródiájává váló tag ott a színpadon azt mondja, örül ennek a sok zászlónak, a trikolórnak meg az árpádsávosnak, és hogy mindenki tapsoljon a szép magyar kezével. Ez fájt. Szerintem az ilyesmi koncerten irtó tetű dolog. Hogy valaki ennyire nincs tisztában, milyen terhelt szimbólumokkal dobálózik, meg minden. Gondold csak meg. Nem magával a zászlóval van a baj, még csak nem is azzal, hogy ki milyenként gondolkodik róla. Hanem ott a hiba, hogy egy énekes nincs tisztában azzal, mennyire kisajátított piaca van a zászlólengetésnek, és ahelyett, hogy csöndben maradna, ahogy kell, még adja is a jónép alá a lovat. Baromi hervasztó, hidd el.

Aztán ott a Helloween. Öregem, látnod kellett volna ezeket a germánokat. Mintha valami időgépbe pakolták volna azt a sok tagot, akik mind csápoltak, meg minden. Mert az egész olyan volt, mint egy nyolcvanas évek nosztalgiabuli, ahol a stílusok közül a speed a legnagyobb király. Pedig ez a tekerős, trappolós, sikoltozós katyvasz úgy gáz, ahogy van, ha engem kérdezel. Ráadásul a hangszerek is annyira gyengén szóltak, hogy reménytelenné vált az egész vállalkozás. A népek persze kajálták. Szerencsére nem sokat időztem velük, hanem átmentem a Hammer színpadhoz, ahol láttam a Mangod Inc.-et, a Wackort meg a Watch My Dyingot. Én ugyanis a jófajta metálra gerjedek.

A Mangod baromi dögösen játszott, a frontember Persó, aki énekel és basszusgitározik, szimpatikus arc. Kicsit ugyan megjátssza magát, de ki a bánatot érdekel, amikor színpadon áll? Az egész stílus nagyon illik hozzájuk, meg minden. Az ének itt-ott, a dallamos részeknél, modorosnak tűnik, de ennyi még belefér. Megvan a lemezük, azt is nagyon csípem. Főleg, ha jó hangosan hallgatja az ember, átjön az az energia, ami ebben a diszkó ritmusokra komponált igényes metálból árad.

A Wackor meg a Watch My Dying egyaránt az itthoni metálcsapatok kellemes színfoltjai. És van is közönségük, különösen a Wackornak. Gyűltek is az emberek a Darth Vader bevonulásának zenei intrójára. Amikor pedig Miki, az énekes/gitáros effektezi az éneket, szemmel láthatóan mindenki extázisba kerül. Előkerültek ezen az estén új dalok is, mert nemsokára lemezzel jelentkeznek, és biztos lehetsz benne, hogy klassz dolgok lesznek rajta. Nem mondom, hogy nagyban elüt majd a korábbi, már bejáratott stílustól, de ennek a fajta modern metálnak vannak még lapjai. Élőben pedig baromi feelinges, amiként a Watch My Dying is. Én egyébként nagyon bírom ezeket az elborult durvulatokat, a Meshuggah-alapokra épülő WMD pedig elég megbízható formáció. Komolyan. Látnod kell őket, ha csíped az ilyesmit. Az énekes üvölt és károg, mint a fába szorult féreg, a gitárok meg úgy dübörögnek, hogy legszívesebben a fejed rázod rá. Ahogy a színpad fényeiben lobognak a hajak, az valami baromi felemelő látvány, ha engem kérdezel. Erősnek érzed magad, keménynek, meg minden.

És hogy hogy zárult a nap? Ideológiától mentesen. A Mystery Gang nyomta a rockabilly-t a másik színpadon, hogy csak úgy tódult a nép táncolni. Az a jó bennük, mármint a zenekarban, hogy nem egy letűnt kor zenei világán keseregnek, hanem továbbírják azt, és senki nem lobogtat zászlókat, meg senki nem akarja, hogy a magyar tenyerét összecsapva ugrálja körbe a bandát. Amúgy is irtó hervasztó, ha a zenekar saját magát fényezi végig a buli alatt, ha engem kérdezel. Itt viszont látszott, hogy a szórakoztatáson van a hangsúly. Az énekes szinte nem is mondott átkötő beszédeket, hanem egyik számból a másikba váltottak. Kicsit táncoltam, átmozgató edzés a holnapi pszichedelikus bólogatás előtt."