Minden olvasó ember – vannak még ilyenek? – gyerekkora óta ismeri Szentkuthyt – a magyar Gulliverből. (Ahogy Radnóti bársonyos hangját, nevetni fogtok! a máig közkézen forgó magyar Don Quijotéból ismeri meg a kiskamasz). Hogy „fekszik” Szentkuthynak a swifti hang! Az a semmi tekintélyt nem tisztelő gúny, az a bőbeszédűség! Aztán a másik ír áradóan csapongó bűbeszédűsége: Joyce Ulyssesét is Szentkuthy hangján halljuk magyarul.

Pfisterer Miklós méltatlan utódjaként, jó negyven évvel később magam is angol szakot végeztem, évtizedekig angolt tanítottam, és meggyőződésem, hogy – éppúgy, ahogy a másik nagy korai posztmodern írót, Sterne-t meg Határ Győző bámulatos, a kort rögtön fölidéző fordításával kell kezdeni: (( atyám vagy anyám, vagy mindketten, amikor világra tökéltek)) – Bloom úr történetét is érdemes, ha már van ilyen nekünk, Szentkuthy magyarításában kézbe vennünk először, bármilyen legendák terjednek is arról, hány évig javítgatta Bartos Tibor Szentkuthy Ulysses-fordítását, vagy hány félreértést talált még így is benne Szegedy-Maszák Mihály, akinek különben minden tiszteletem.

A Finnegant még nem lehet egészében magyarul olvasni, de ahhoz is érdemes ezt a rövid passzust figyelembe venni a Frivolitásokból: „Nagyon szeretem a „szép” szavakat: Machu Picchu, Jukatánban a romváros: Chichén Itza. Múltkor merült fel a búbos banka latin neve: upupa epops. Az uborka neve. Cucurbita pepo. Hát ez gyönyörű! Minek olvastam a Finnegans Wake-t James Joyce-tól? Cucurbita pepo, upupa epops, Chichen Itza, Machu Picchu…”

Nos, aki ezeken az első Szentkuthy-élményeken túl van, (Bigin igin, Finigin!) és már „kiolvasta” a Prae-t is, nem közkönyvtárban ugye, mert tudja a Frivolitások és hitvallásokból, hogy a nagy „Fityó” életében összesen ötször sem volt könyvtárban, hanem otthon, miután eldöntötte a kérdést, hogy a Központi Antikváriumban vegye meg az 1934-es kiadást 5400 forintért, vagy a könyvesboltban a tavalyit 5000 forintért (esetleg ennek a tavalyinak mindkét kötetét 4000-ért egy kisebb antikváriumban), és persze már rég túl van a Szent Orpheus breviáriumán is, annak ajánlom Szentkuthy alkalmazott műveit.

Mert a Frivolitásokból addigra tudja azt is, hogy: „Mikor ezeket a zenei regényeket írtam, hangsúlyozva, ismételve, ordítva, öklömmel jelképesen kalapálva, hogy az égvilágon semmi közük sincs (kiemelés tőlem, TA) a divatos biographie-romancée-khoz, regényes életrajzokhoz. Ezeket ugyan megrendelésre írtam, de mivel az Orpheus-t 1942 után nem folytathattam: ’Orpheus-stílusomból’, amit lehetett, beleloptam. A kiadók elfogadták.”

Szegény kiadók, és szegény sznob szomorúzene-hallgatók, akiket Fityó megetetett ezekkel az orphikus bohózatokkal! Valamit persze gyaníthatott a sok tízezer példányban kinyomtatott Händel zeneműkiadós fülszöveg-fogalmazója, mert ezt írja: „Az így megfestett körkép sok helyütt a XVIII. század gunyoros szellemében torzít ugyan, de igaz és szuggesztív, s a barokk kor és a händeli zene mélyreható ismeretéről tesz tanúságot.”

Nos, Ladies and Gentlemen, Kedves Körkérdezők! Észlelem, hogy magam is Mesterünk bocsánatos bűnébe, a bőbeszédűségbe estem. Még annyi talán azért belefér az 5000 leütésbe, hogy ideidézzem a Händel-könyv dadaista, polgár-pukkasztó, tipográfus-gyalázóan kisbetűkkel írott tartalomjegyzékét, mondjuk a legismertebb Vízizene-fejezetről:

„Vízizene
királyi baldachin
I. György: a francia királyt figurázza
a két hivatalos metresz
egy felbukkanó félhivatalos
George a Temzén: Orpheusz a tengeren?
a félhivatalos leányka érdeklődése a hangszerek iránt
(pofonnal körítve)
Vízizene folytatása, partraszállás Chelsea-ban, George sikere
kinek mi nem tetszett a Vízizenében?(egy újságíró adatai)
női tánctervek Vízizene-témákra (király, Händel, balerina)
„megzavart szerenád”
George tépelődése sorsáról
az angol király Apollóként a Múzsákkal társalog egy jelképes darabban
az angol király: kevésbé jelképesen, szökik páholyából
a király: saját paródiájában gyönyörködik az „ateista” francia kabaréban; A Múzsák
George: a király üres páholyában – elhibázottnak érzi művészeti életét
kabaréban az angol állampolgársági akta aláírása
a beteg király fekete hintójában, „antik bútor” barátnőivel (utolsó kenet vagy első segély helyett: féltékenykedő meg önfeláldozó szukák)
halál
Salamon, Rodelinda”

Továbbá, bizonyítva, hogy költő is volt Szentkuthy: ezzel az ötsoros lírai verssel zárul a Händel tartalomjegyzéke:

„a csendélet gyertyái
a csendélet virágai
a csendélet halálfeje
a csendélet álarcai
a csendélet bíborfüggönyei”

Ja, még csak annyi: üdvözlet Fekete J. Józsefnek, akivel egyetértek abban, hogy Szentkuthy lebrusztolta Proustot! (Outprousting Proust, in: HLO, zEtna, Forrás és egyebütt.)


Szentkuthy Miklós a kánonban - a PRAE körkérdése.

Tokai András (1946 május 6., Debrecen). Magyar-angol szakos középiskolai tanári diploma, a Műegyetem „nemzetközise”. 2006-ban, nyugdíjba ment, azóta csak az irodalomnak él.
A költészet misztériumaiban két egymástól habitusában olyannyira eltérő ember segített eligazodni, mint Takács Imre és Vas István. Műfordítást még Benedek Marcell farkasréti házában tanulhattam. Versei 1980 óta az Élet és Irodalomban, a régi és az új Mozgó Világban, Kortársban, a szombathelyi Életünkben, a kaposvári Somogyban és napilapokban, valamint a Holmiban jelentek meg.
Kötetei: Ideiglenes emlékművek (1985), Aranykor, Ezüstkor, Vackor (2006). Arabból, angolból, írből fordít.