bezár
 

gyerek

2023. 12. 25.
Tiltakozás a művészettörténet tárgy megszüntetése ellen
Az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottságának tiltakozása
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Tiltakozás a művészettörténet tárgy megszüntetése ellen A 2020-as új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, az abból való érettségi lehetősége pedig teljességgel (gimnáziumokban és szakgimnáziumokban egyaránt) megszűnik Magyarországon.

A művészettörténeti ismeretek minimálisra redukált anyagát az új NAT a vizuális kultúra 9–10. évfolyamon oktatott tárgyába olvasztja be (heti 1×45 percben), ami lehetetlenné teszi a tudományág átfogó ismereteinek átadását. A megszüntetett művészettörténet érettségi vizsga mellett a vizuális kultúra középszintű érettségi vizsgájából is kimaradt a művészettörténeti és műelemző ismeretek mérésének lehetősége.

prae.hu

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottsága elfogadhatatlannak, átgondolatlannak, rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül ártalmasnak tartja a döntést, amely a képző-, ipar- és építőművészet több ezer éves múltjáról és kortárs alkotásairól úgy véli, hogy az nem szerves része az általános műveltségnek. Minthogy ezzel párhuzamosan a film- és médiaismeret oktatását is kivezetik a tantervből, a vizuális kultúra története, kortárs gyakorlata és elmélete teljességgel kívül kerül a gimnáziumi ismeretanyagon.

A képek és szavak története egyenrangúan fontos része az egyetemes kulturális tradíciónak. Az európai és magyar képzőművészet hagyománya és jelene semmivel sem alacsonyabb rendű, mint az irodalmi örökségünk. Különösképp így van ez a 21. század képközpontú kultúrájában, amely képek és szavak szintetikus egységével kommunikál.

A művészetek történetének ismerete segíti a kortárs vizuális jelek, képi üzenetek értelmezését. Elősegíti, hogy környezetünk vizuális elemei ízléssel és művészi érzékkel megformált dolgokként jelenjenek meg (legyen szó privát vagy közösségi terekről, divatról, plakátról vagy webdesignról).

A művészetek történetének ismerete elősegíti az egyetemes, európai és nemzeti művészeti örökség tudatos gondozását, építészeti, festészeti, szobrászati, iparművészeti, fotóművészeti örökségünk fenntartását és ápolását. Ennek az ismeretanyagnak a kiiktatása az általános műveltség köréből nemzeti művészeti örökségünk lebecsülését is jelenti, végső soron kulturális versenyképességünk meggyengüléséhez vezet.

A művészetek történetének ismerete más tudományágak, úgy mint a történelem, a régészet, a filozófia, a szociológia vagy a pszichológia gyakorlását is elősegíti, mert a tárgy hiányában ezek a tudományterületek sem érthetők meg vagy tanulhatók, illetve gyakorolhatók a maguk teljességében. A tárgy oktatásának hiánya a tudományágak közti átjárhatóságot szűkíti, nehezíti az interdiszciplináris gondolkodásmódot.

A magyar művészet emlékei éppúgy részei a nemzeti kultúra örökségének mint magyar irodalmi hagyományaink vagy a magyar történelem ismerete. A tárgy kivezetése a gimnáziumi oktatásból ellehetetleníti az évtizedek óta nagy sikerrel folyó Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek e témában való megrendezését.

Mindez a művészettörténeti egyetemi képzésre felvételizők számának csökkenését vonja magával, veszélyezteti az oktatás színvonalát, valamint a muzeológiai, műemlékvédelmi, múzeumpedagógiai, tudományos szakemberek utánpótlását.

Az állami bevételeket tekintve is jelentős kulturális turizmus alapja a múzeumok és műemlékek látogatása. A művészettörténeti ismeretek kivonása a középiskolai ismeretanyagból alapvetően veszélyezteti a kulturális turizmus iparágát, hiszen exponenciálisan csökkenti az értő befogadók számát.

A művészettörténet eddig is csak választható tárgy volt a gimnáziumi oktatásban, csak fakultáció keretében vagy külön fenntartói engedéllyel lehetett tartani, és választható volt az érettségi tárgyak sorában is. Ennek ellenére sokan éltek ennek lehetőségével. (2023-ban több mint 50 iskolában, a fővároson kívül 13 megyéből érettségiztek művészettörténetből.) Ma a művészettörténet csak a művészeti irányú szakgimnáziumokban jelenhet meg önálló tárgyként (valamint az egyházi és alapítványi fenntartású gimnáziumokban). Az érettségi lehetősége azonban már sehol sem áll fenn.

A problémával kapcsolatban már a NAT 2018-as átalakítása kapcsán is állást foglalt az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottsága, sürgetve a művészettörténet választható tárgyként való megtartását.

Kép forrása: az MTA facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
A Mesautó a Veres1 Színházban
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés