bezár
 

színház

2023. 12. 26.
„Akkor nem értettem sehogy. De utólag […] elég beszédes volt”
Emma az Örkény Színházban
Tartalom értékelése (9 vélemény alapján):
Megszületni, kisvárosban családban felnőni, Budapestre jönni, dolgozni, szerelembe esni, megházasodni, gyereket nevelni. Egy teljesen átlagos női élet. De mi van, ha a felsorolásba bekerül az is, hogy „férj által megveretni”, az is átlagos marad még? Az Örkény Emma című darabjáról.

Az Örkény Stúdiójában a székek egymás felé fordítva, a játéktér az egymás felé néző széksorok közötti szűk sáv és a kulisszák, a csupasz fekete teret csak egy vetítő (mely a plafonra egyre felhősebb égboltot vetít), egy vödör és egy szék töri meg. Kerekes Éva egymaga megtölti a Stúdiót közel másfél órára, mialatt a néző egyre jobban kezdi érteni: ez egy átlagos női élet. Ma egy ilyen élet erőszakkal együtt is átlagos.

Szkéné színház

A színen Emma élettörténetének fordulópontjait láthatjuk: ahogy a boldog családi idill elromlik az apa halála után, anyja szeretőjének érkeztével. Emma egy véletlennek köszönhetően lehetőséget kap arra, hogy fodrász lehessen Budapesten, a célja pedig bekerülni az egyetemre. Megismerkedik egy férfival is, akibe azonnal beleszeret. Ekkor még nem gyanakszik semmire, csak azt érzi, hogy szerelmes.

felhők a fej felett

De a kapcsolat egyre elnyomóbbá és erőszakosabbá válik. A szerelem csak nem múlik el. Lehet, hogy nem normális, ha megveri vagy megerőszakolja az embert a férje, de honnan lehet segítséget kérni, hogyha még az ember anyja is hasonló helyzetben van? Nem lehet mit tenni, nem lehet a jövőt fürkészni és terveket szőni; a múltba kell kapaszkodni, arra gondolni, hogy milyen szép volt az élet régen. Emma ezt teszi.

Kerekes Éva

Az előadás szövege több mint húsz mélyinterjú alapján állt össze, a színpadon viszont egy teljesen egységes történetet láthatunk (írta és rendezte Dávid Attila). Kerekes Éva szájából a szöveg borzongatóan autentikusnak hangzik, a színésznő közeli jelenléte és az időnkénti (sikeres) kapcsolatteremtési kísérletei a nézőkkel teljesen hiteles hús-vér figurát hoznak létre, mintha valóban egy áldozat mutatná meg nekünk a vívódásait, küzdelmeit, ahogyan próbál kiszakadni a bántalmazó kezei közül, de érzelmei valahogyan mégis visszatartják.

Kerekes Éva

Dávid Attila rendezése a teret a lehető legnagyobb mértékben igyekszik kihasználni: Emma a nézők közti keskeny páston hol itt, hol ott jelenik meg, a falra ír, a kulisszák mögül szól, vagy épp kilép az előcsarnokba. A mennyezetre vetített ég, vagy az onnan csepegő eső által pedig még a Stúdió olyan részeit is igyekszik bevonni az előadásba, melyeket általában mellőzni szoktak. Az egyre baljósabb égbolt a cselekmény fokozódását kísérte, a szűk játéktér pedig az áldozat szűk mozgásterét, a kinyíló ajtó és az előtérbe kijutás pedig valamiféle fellélegzést, az áldozat életében nyíló potenciális új lehetőségeket illusztrálta.

kilépés az ajtón

Az Örkény István Színház Emma című előadása közelről mutatja meg egy párkapcsolati erőszak áldozatául esett nő lelki világát. Ezen túlmenően a színház honlapján az előadás leírásánál is próbál segítséget nyújtani az áldozatoknak: segélynyújtó szervezetek elérhetőségeit teszi közzé, illetve az Emmához készült műsorfüzet is elősegíti a probléma láthatóbbá tételét. A hitelesen megformált karakter húsbavágóan közvetíti az élményeket, de ez a nézőt nem döbbent tétlenségbe löki, hanem épp ellenkezőleg: segít abban, hogy elindítsa a gondolkodást egy tabunak számító témában, hogy esetleg hasonló helyzetben lévő nők könnyebben tudjanak lépni, hogy a társadalom megértse, miért ilyen nehéz ez a szituáció és a belőle való kilépés, hogy ne hibáztassuk az áldozatokat.

Dávid Attila: Emma

Játssza: Kerekes Éva
Rendező: Dávid Attila
Dramaturg: Varga Zsófia
Látvány: Giliga Ilka
Zeneszerző: Iszlai József
Ügyelő-asszisztens: Veres Emőke
Világítás: Balogh Csaba Andor
Fotó: Horváth Judit

Bemutató: 2023. október 19.
Örkény István Színház

 

Amennyiben bántalmazás (akár, szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre.
NANE SEGÉLYVONAL BÁNTALMAZOTT NŐKNEK
06 80 505 101
hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22-ig
kedd 8-12-ig
szerda 12-14-ig
anonim ingyenesen hívható mobilról is (Magyarországon belül)
külföldről hívható (nem ingyenes) vonal: +36 1 267 4900
Hívja a vonalat, ha:

  • bizonytalan, hogy bántalmazó-e a partnere

  • szeretné átbeszélni a helyzetét és a lehetőségeit

  • családon belüli, párkapcsolati erőszakkal kapcsolatban szeretne hívni minket

  • szexuális erőszak vagy zaklatás érte

  • többet szeretne tudni a bántalmazás természetrajzáról

  • érdekli, hogy hogyan támogathatná érintett ismerősét, kollegáját, rokonát, tanítványát

PATENT EGYESÜLET JOGSEGÉLY-SZOLGÁLATA
06 80 80 80 81
szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig,
Magyarországon már mobilról és vezetékesről is ingyen hívható
külföldről hívható (nem ingyenes) vonal: +36 21 20 22 083
Hívja a vonalat, ha:

  • kifejezetten jogi természetű kérdései vannak a családon belüli erőszakkal, párkapcsolati erőszakkal, vagy a nők- és gyerekek elleni erőszak egyéb formáival kapcsolatban

  • szeretné egy témában járatos jogásszal átbeszélni a helyzetét

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

nyomtat

Szerzők

-- Balázs Bálint Tibor --


További írások a rovatból

Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
Gyévuska a Városmajorban
színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Kurátori bevezető
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés