A beszélgetés, akárcsak a kötetben található szövegek, személyes jellegű volt. A résztvevők talán ugyanannyit tudhattak meg Nádasdy Ádám személyéről, mint az általa írt kötetről. Szó esett a nyelvről, mint megszemélyesített hatalomról, családi anekdotákról, Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának az újráfordításáról, és politikáról is.

„1.2 A világ tényekre oszlik.” írja Wittgenstein, és a tények pedig csakis szavakkal, azaz a nyelv segítségével fejezhetők ki. Jobban mondva, amit nem tudunk megnevezni, az nem is létezik számunkra. Az írónak ugyanúgy kell megküzdenie a nyelv szabályaival és korlátozásaival, mint a szobrásznak a márványtömbbel: az anyagban rejlő lehetőségeket a lehető legtetszőbb formára kell kikerekíteni.

Az eseményen elhangzottak éppen arra világítottak rá, hogy a nyelv működését legkönnyebben a hétköznapi nyelvhasználatot figyelve érthetjük meg. Nádasdy Ádám A nyelv hatalmáról című rövid esszéje kapcsán kifejtette, hogy a nyelv olyan, „mint egy nagyhatalmú divatdiktátor”, idővel kiszorítja saját területéről azokat a szavakat és kifejezéseket, amik nem felelnek meg a kor elvárásinak. Ez az, amit jóízlésnek szoktunk nevezni, és amit mindenki igyekszik betartani, hogy a többi ember tetszését elnyerje.

A beszélgetésben és a szövegben is a szerelem példáját hozza fel az író. Elmondása szerint (talán) a Bauhaus óta az emberek egyre inkább arra törekednek, hogy egyszerűen, cikornyás mondatok nélkül fejezzék ki érzelmeiket. Az, ami elvárás volt ezelőtt száz évvel, mára már nevetségesnek tűnik. „Áthozhatnád a cuccaidat” jobban hat a meghódítani kívánt személyre, mint egy mély szerelmi vallomás, ami sűrűn tartalmazza a „meghalnék érted”, „Sors” és hasonló kifejezéseket.

A beszélgetés során a szerzőnek a fent említett szövegben felbukkanó másik teóriája viszont megdőlt. Ő ugyanis azt állította a könyvben, hogy míg a „kutya” szavunkat rengeteg magyarul beszélő pár egymás megszólítására használja a hétköznapi helyzetekben, a „macska” kifejezéssel nem ez a helyzet. Bakó Sára viszont tréfásan megjegyezte, hogy ő tud olyan példát felhozni, ami ezt az elképzelést megcáfolja, ez pedig igencsak jó kedvre derítette a hallgatóságot.

A nyelv hatalma a szerelem mellett talán a politikában érezhető a leginkább. Emberi sorokat határoz meg, ha egy bizonyos cselekvést „disszidálásnak” vagy „külföldre menésnek” nevezünk. Nádasdy Ádám arról mesélt, hogyan változott meg az idők során a „külföld” szóhoz való viszonyulása. Természetesen ’89-ig, a diktatúra évei alatt illegális volt az állam beleegyezése nélkül elhagyni az országot, ami rengeteg fájdalmat okozott számára. Ehhez az állapothoz pedig olyannyira hozzászokott, hogy a rendszerváltozáskor elképedéssel fogadta édesanyja azon kérését, hogy vegyen neki egy vonatjegyet Bécsbe. Rég történt ehhez fogható a családban.

A vasfüggöny lehullása után számára is könnyebbé vált az utazás. Ebből az új lehetőségből és családi hátteréből adódóan (a német nyelvet a magyarral egyszerre tanulta meg gyermekkorában) kialakult benne a magyar mellett egy európai identitás is. Mesélt az angliai ösztöndíjáról, illetve arról, hogy milyen érzés számára, amikor hosszabb időre Angliába megy. Mivel férje brit állampolgár, gyakran tartózkodnak a szigetországban, viszont Nádasdy nem érzi teljes mértékben hazájának, mivel soha nem dolgozott, nem adózott ott, és ebből adódóan kevésbé szerves része az ottani társadalomnak, mint a magyarnak. Ugyanez a helyzet az írással is. Habár kiválóan használja a nyelvet, nem szeretné angol nyelvű írásait megjelentetni, mert túlságosan jól ismeri az angol nyelvet ahhoz, hogy belássa, hogy nem ismeri eléggé.

A beszélgetést egy anekdota felidézése zárta, amiben Nádasdy elmesélte a Szentivánéji álom újrafordításának és a darab előadásának körülményeit. A szerző Arany János fordítását újragondolva megváltoztatta pár szereplő nevét, hogy az a mostani magyar nyelvhasználatnak jobban megfeleljen. Nagy megelégedéssel nézte végig a próbákat, hiszen a színészek kiválóan teljesítettek. Az egyik előadáson azt a szereplőt, aki az új neveket kellett volna használja, nem az eddig megszokott Kaszás Gergely, hanem Lukács Andor alakította, aki pár órával az előadás előtt értesült arról, hogy szerepelni fog. Vele csak annyit közöltek, hogy „nem az Arany szöveg megy, mindenkit másképp hívnak, és mindenkit magázni kell.”. Természetesen ő tökéletesen ismerte Arany szövegét, és mivel nem volt alkalma az újat végigolvasni, nem is használhatta azokat a szellemes neveket, amiket Nádasdy kiötlött. Ennek ellenére viszont az előadás fergeteges sikert aratott, és arra tanította az írót, hogy az írott vagy a beszélt nyelvet a maga lehetőségei szerint kell hagyni kibontakozni.

Ezt követték a közönség tagjai által feltett kérdések, így a rendezvény lassan baráti társalgássá alakult át, és a könyvek dedikálására is sor került. A Nyitott Műhely lassan megtelt nyüzsgéssel, és mindenki igyekezett kifejteni azon gondolatait, amik a hallottak kapcsán eszébe jutottak.

Fotó: Szófa