bezár
 

színház

2023. 12. 15.
Mi a nő legnagyobb erénye?
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Egy rendes roma lány házasságig megőrzi a szüzességét, mert a közösség erkölcsei és a vallás ezt követeli meg. Szexre gondolni csak a férfiaknak szabad, náluk viszont dicsőség házasság előtt a szüzesség elvesztése, sőt az sem feltétlenül gond, ha az interneten ejtenek hálójukba szűzlányokat. Vagy lehet, hogy ez mégsem így van? A VI. Roma Hősök Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál Viral on TikTok/ TikTokra kattanva című előadásán jártunk.

Az Eötvös10 Művelődési Házban csordultig telt a nézőtér a romániai Giuvlipen feminista színházi társulat előadására. Az előadás két tizenhét év körüli roma lány történetét mutatja be, akik külön-külön és közösen is zenés-táncos tartalmakat készítenek TikTokra. Egyikük, Aida (Nicoleta Ghiță) egy vallási szektához tartozó fiú befolyása alá kerül, végül menyasszonya lesz, ami miatt aztán a tiktokos karrierjétől és a legjobb barátnőjétől is eltávolodik. Barátnője, Narcissa (Bianca Mihai) pedig egy tiktokos „pickup artist” karmai közé keveredik, ahonnan szabadulva a széles nyilvánosság vállalásával próbál erőt adni nőtársainak.

Szkéné színház

Eközben érintik a roma lányok szexuális nevelés hiányából fakadó béklyóit. Bemutatják, ahogyan otthon a szexualitás tabutéma, viszont az utcán folyamatosan szexuális tartalmú megjegyzéseket kiabálnak utánuk a férfiak, melyeket így nem is tudnak rendesen kezelni. A szüzességnek is kiemelt szerepe van (de természetesen csak a nőknél), a tárgyiasítás ezen formája kereskedelmi alap az apa és a leendő férj között. Éppen emiatt meg kell őrizni (ha ez nem sikerül, akkor a lányt meghurcolják), a házasságig. A nászéjszaka után be kell mutatni a véres lepedőt a családnak. A véres lepedő bemutatása viszont nem csak a romáknál szokás.  Itt is, ahogy más történeteknél is sokkal általánosabb dolgokról beszél az előadás, nem marad csak a roma közösség hagyományain belül. Ahogy az író-rendező (Mihaela Drăgan) az előadás után megjegyzi, alkotói szándék volt, hogy a roma közösség problémáján túlmutatva a nem romákhoz is kapcsolódjon az előadás.

véres lepedő

Később hallunk egy történetet egy lányról, akit elhurcolnak az utcáról, és megerőszakolnak. A családtagok ezután a lányt elviszik egy orvoshoz, aki megállapítja, hogy még nem vesztette el teljesen a szüzességét, így férjhez lehet adni, és nem esik folt a család becsületén. Ez természetesen a lányt nem vigasztalja ezután nem hagyja el a házat, és próbál eltűnni a világból.

Az előadásban fontos szerepet játszik a vallás szexualitást tabusító léte is: Aida vőlegénye még a lány által gyerekkorban játszott játékokat is erkölcstelennek tartja. Ugyanerre hivatkozva tiltja el a TikToktól menyasszonyát, és akarja meghatározni a lány esküvői öltözékét is. Narcissa ezután egy olyan „pickup artist” áldozata lesz, akit gimnáziumban elutasították a neki tetsző, „legalább 9-es” lányok, így felnőve az a célja, hogy minél több ilyen „vonzósági kategóriába” sorolt nővel fekhessen le és törhesse össze a szívüket. Narcissa viszont nem hagyja magát, TikTokon élő vitába bocsátkozik a férfival arról, hogy hogyan kellene kezelni a nőket.

előadásrészlet

A színpadi forma sokszor hívta elő a TikTok világát. A háromosztatú színpad két szélső szekciója a két lány saját, a középső pedig a közös TikTok-csatornájukon elérhető tartalomként funkcionáltak (a három vetítővászon pedig a telefonképernyők formáját hívta elő). Több jelenet is dalban mondta el a lányok szenvedését, ahol szintén a TikTok-formához nyúltak: a platformra jellemző zenés-táncos performanszokat láthattunk. A közösségi oldalt olyan jelenségként mutatták be, mint ami alapjaiban határozza meg a két lány életét: egyrészt ez a kapcsolat a közösségen kívüli világgal, másrészt lehetőség arra, hogy megismerjék őket mások is, Továbbá valamiképp a feminista küzdelmük felületévé is válik azáltal, hogy ez az a hely, ahol sok ember előtt kiállhatnak magukért. Viszont veszélyeket is rejt magában: a vallási radikális és a pickup artist csoportoknak is építkezési lehetőséget nyújt, akik így könnyebben célba vehetik az áldozataikat, és többedmagukkal zaklathatják őket.

A két színésznő játéka magával ragadó, megrázóan adják elő a történeteket, a zenei betétek (melyek aránya olyan nagy, hogy akár inkább a fennmaradó rész nevezhető „prózai betétnek”) pedig a maguk diszkrepanciájával úgy mutatják be rettenetes tapasztalatokat, hogy közben nem vágják földhöz a nézőt, így az előadás másfél órája is gyorsan elszállt. Az előadást követő beszélgetés (moderátor: Gryllus Dorka) során a színésznők, az író-rendező (Mihaela Drăgan) és a koreográfus (Răzvan Rotaru) oszthatták meg gondolataikat a témához kapcsolódóan. Megtudhattuk például, hogy a történetek nem az alkotók sajátjai, hanem a rendezőnő anyaggyűjtése alapján készült az előadás, de ettől függetlenül nem idegenek az epizódok a színésznőktől sem.

előadásrészlet

A román nyelven előadott előadás egyetlen gyenge pontja a feliratozás volt. Az – angol és magyar nyelvű – feliratok néha követhetetlenül gyorsan változtak, néha pedig percekig nem is mozogtak, ami megnehezítette az előadás értelmezését. Az előadás (és a fesztivál szervezettségének) színvonala viszont jócskán túlmutat azon, hogy egy ekkora befogadóképességű helyszín adjon neki teret, remélem, a jövőben a fesztivál nagyobb színpadokon is helyet kaphat.

A Giuvlipen TikTokra kattanva című előadása kiváló alkalmat ad arra, hogy belelássunk a roma nőket érintő szexuális tabukba és abba, hogy miképp csapódik le ez az ő életükön. A sok zenés-táncos betét azt is lehetővé teszi, hogy eközben ne süllyedjünk bele az elborzadásunkba, hanem konstruktívan gondolkodhassunk végig a problémákról.

 

Mihaela Drăgan: Viral on TikTok/ TikTokra kattanva
Játsszák: Nicoleta Ghiță, Bianca Mihai
Zene: Andrei Horjea
Koreográfia: Răzvan Rotaru,  Corina Platon
Díszlet: Ileana Zirra
Jelmez: Zita Moldovan

Fotók: Giuvlipen Facebook-oldala
Vincze Alina/Independent_Theater_Hungary

Fesztiválszereplés: 2023. december 1.
Eötvös10 Művelődési Ház

nyomtat

Szerzők

-- Balázs Bálint Tibor --


További írások a rovatból

Tarnóczi Jakab idei, grazi rendezéséről
Frenák Pál: Lutte of Birds
színház

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
Az imposztor című előadás a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
Recenzió az elmúlt három év elsőköteteiről
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről
Avanti va il mondo – Megjelent Krasznahorkai László kötetének olasz fordítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés