Több mint fél év telt el azóta, hogy a Filmszemlén kihirdették a legjobb filmnek járó díjat, a nagyérdeműnek azonban egészen mostanáig kellett várnia arra, hogy maga vehesse szemügyre Mundruczó Kornél díjnyertes filmjét, a Deltát. Utólag elmondhatjuk, jó húzás volt ez a forgalmazók részéről, hiszen amíg a különböző fesztiválok elismerései (köztük a cannes-i Fipresci-díj) folyamatosan fokozták a kíváncsiságunkat, addig az alkotóknak volt ideje a vetítések tapasztalatai alapján nézőbarát hosszúságúra vágni a filmet. A várakozásnak azonban vége, szeptember 11-étől végre láthatjuk, mitől döglik a kritikusi légy.
Delta - Tóth Orsi és Lajkó Félix

Mundruczó Kornél korábbi filmjeivel kíméletlen konoksággal vágta a néző arcába az élet legsötétebb momentumait, olyan közel hozva a mocskot és a tragédiát, hogy a néző ne tudjon félrenézni: ilyen az élet, lássátok. A publikum egyik része aztán lelkes örömujjongással, másik része pedig dühös pfujolással hálálta meg a kiosztott pofonokat. A filmek után egyet nem lehetett: csendben maradni. Mostanáig.

A Delta ugyanis a csend filmje, ám ezúttal nemcsak a szereplők hallgatagok, hanem a néző, és bizonyos tekintetben az alkotók is. Mundruczó (a társ-forgatókönyvíró Bíró Yvette-tel karöltve) halk visszafogottsággal mesél, a néző pedig a vetítés után csendben tudomásul vesz, apró sóhaj, egy értő bólintás, és már kint is vagyunk ismét a forgalomban.
Delta - Tóth Orsi és Lajkó Félix
A film története szinte egyidős az emberiséggel: a világot járt tékozló fiú (Lajkó Félix) hosszú idő után hazatér, anyja és mostoha apja részéről azonban hűvös fogadtatásban részesül, egyedül húga (Tóth Orsi) mutat iránta különösebb érdeklődést. Az érdeklődésből hamar vonzalom lesz, a vonzalomból szerelem, a szerelemből pedig száműzetés. A testvérpár távol a falu zajától, az érintetlen – ám közel sem paradicsomi – természetben keres új otthont magának. Első lépésként házépítésbe kezdenek a Duna vizén, miközben a falu lakói változatlan rosszallással tekintenek „természetellenes” kapcsolatukra. Ám míg a házat néhány jól rögzített cölöp megvédi a növekvő hullámoktól, addig az ingoványra tévedt emberi kapcsolatokat könnyen elsodorja az ár…

Bár a testvérszerelem témája évezredek óta jelenlevő téma a különböző művészeti ágakban (lásd Elektra), mégis a mai napig tabunak számít, nem szívesen hallunk, vagy beszélünk róla, ami nem csoda, amikor még a homoszexualitást sem emésztette meg a társadalom érzékeny-konzervatív gyomra. Mondhatnánk tehát, hogy Mundruczó ismét merész fába vágta a fejszéjét, a látszat azonban csal: a felmerülő morális kérdésekre még azelőtt választ ad a film, hogy a néző feltehetné azokat. A testvéreket a tiszta szerelem idillje lengi körül, akikkel móriczi barbárok néznek farkasszemet. A rendező ezzel a gesztussal – biztosabb talajra evezve – a másság iránti intolerancia drámájává lényegíti át a művet.
Duna-delta
A drámai erőt egyrészt a harmadik főszereplővé előléptetett táj, másrészt a két színész játéka hordozza. Bertók Lajos tragikus halálát követően Lajkó Félix vette át a főszerepet, aki nem zseniális színészi alakításával, hanem saját személyiségével, elképesztő kisugárzásával, és nem utolsó sorban zseniális zenéjével kötöz minket oda a székhez. Az pedig már egyértelműen a rendező érdeme, hogy Lajkó (zenei és színészi) játéka tökéletes összhangba kerül a film egészével. Amíg Lajkó a puszta jelenlétével, addig Tóth Orsi színészként teremt hasonló atmoszférát maga köré. Járásával, vagy arcizmának egyetlen rezdülésével szavak és érzelmi kitörések nélkül is tökéletesen hiteles alakítást nyújt, nem véletlen, hogy Mundruczó állandó alkotótársává vált az évek során.
Delta - Tóth Orsi
Amilyen közvetlenséggel ábrázolta Mundruczó a kegyetlenséget korábbi filmjeiben, olyan következetességgel tart most ettől távol. A véres borzalom ezúttal megbújik a Duna-delta totálképeiben, részévé válik a tájnak. Ilyen a világ, ilyen az (emberi) természet: a „szép embertelenség” paradox egésze.

Mundruczó Kornél kamaszos harsányságát hátrahagyva egy tökéletesen komponált, gyönyörű képekkel elmesélt, letisztult, mitikus szférába emelt alkotást rakott le az asztalra. Az eddig sziklákat hajító rendező ezúttal egy kisebb követ dobott az állóvízbe, mely tetszetős köröket rajzol a víz felszínén, de a tó mélyét nem kavarja fel. A Delta a csendes konszenzus filmje. Tökéletes fesztiválmozi.