A könyv a Tabánról eddig még nem látott képeket is közöl, újságcikkekkel, visszaemlékezésekkel, közgyűlési határozatokkal vagy irodalmi művek részleteivel együtt. Mivel Ferenc József a Tabán közelében művésztelep nyittatott. Krúdy Gyula, Márai Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső is sűrűn látogatták, és az ő feljegyzéseiket is olvashatjuk a mára már lebontott városrészről.

A képek és a szövegek összetett képet alkotnak az itt élő emberek mindennapjairól. Az olvasó megismerkedhet a mindennapok apró-cseprő dolgaival, vérdermesztő tragédiákkal, a pezsgő éjszakai élet tréfás történeteivel, a nyomorral, és az ide tévedő romantikus lelkekkel. Mivel a Tabán igen nagy közfigyelemnek örvendett és szimbólumként működött a köztudatban, elkerülhetetlen volt, hogy ne alakuljon ki vele kapcsolatban politikai vita. A könyv rengeteg újságcikkből merítve ezen viaskodásokat is bemutatja.

Ma, a társasházak és parkok által szegélyezett Attila úton a Dunáig és onnan a Gellért szállóig sétálva, egy Nyugat-Európai városban érezhetjük magunkat, ahol kigondolt terv szerint a vannak a területek felosztva. Ezzel a városképpel találkozva nehéz elképzelnünk, hogy nyolcvan-kilencven éve ugyanezen a helyen a Budapest legfejletlenebb része, a Tabán terült el. Régebbi nevén Rácváros a Gellért-hegy, a Nap-hegy és a Duna által határolt területe volt, amit a török hódoltság után keleti rítusú szerbek népesítettek be. Az új lakók, kihasználva minden négyzetcentimétert, szorosan egymás mellé építkeztek. Ők honosították meg a különböző kékszőlő-féléket a Budai-hegykben, és hosszú ideig ők feleket Pest és Buda hajóhídjainak a kezeléséért.

Ahogyan viszont elkezdett iparosodni a város, a Tabán görbe utcáival és több száz éves pincéivel egyre inkább anakronisztikus szimbólummá vált az amerikai metropoliszok ütemében fejlődő Pest mellett. A kapitalista fejlődéssel egyszerre, és az itteni emberek a természethez való viszonya megváltozik. Elengedve a feudális korra jellemző asszociációkat, a természetben tett séta a testi és lelki egészség kulcsfontosságú elemévé vált. Az iparosodó környezetben élő tömegek felfedezték a „természetet”, mint esztétikus, idilli, egzotikus jelenséget, és szembeállították a város zajával és mechanikus működésével. Ez történt a Tabán esetében is.

Habár hivatalosan a városhoz tartozott, és lakóterület lakóterületnek számított, a különböző írások azt érzékeltetik velünk, hogy a pestiek úgy tekintettek erre a helyre, mint ahova kijárna. Rengeteg feljegyzés született arról, hogy a zajos pestiek kimentek „szát tátani ‟ a csendes Tabánba. Ezzel együtt pedig Tabánban élők élete gyökeresen megváltozott. A mezőgazdasági és hajózási tevékenységről átálltak a vendéglátásra, és szinte minden kis udvar fogadóvá alakult át: „A pesti ember nyara akkor kezdődik, mikor először vacsorázhatik a zöldben, odaát Budán, kis kocsmában, pirosabroszos asztalon, lankadt ecetfák lombja alatt…” írja a 1913-ban megjelent Élet hetilap cikke.

A „város” és „nem város felosztás” a „munka” és „szabadidő” ellentétében értelmezhető, hiszen a Tabánra rekreációs helyként tekintettek, és elválasztották az anyagiságot szimbolizáló iparosított, egységesített pesti környezettől, ahol az anyagi szükségszerűségek „szerepeket” kényszerítenek az emberekre, amiket mindenkinek el kell játszani. Sok pestinek és a turistáknak éppen ezért úgy tűnhetett, hogy a Tabán egy érintetlen és már-már szakrális hely, ahol az ember még „önmaga lehet”: „A pesti kőrengetegből idetévedt utas úgy járt ebben a festői labirintusban, mint a meseország kalandozója” (Bányai Elemér: A Tabán, Vasárnapi Újság, 1909).

Ez leginkább abban a társadalmi koncepcióban értelmezhető, ahol a teatralitás, a társadalmi lét negatívan kapcsolódnak egymáshoz. Rousseau erősen ellenezte azt a kezdeményezést, miszerint Genfbe színházat építsenek, mert úgy vélte, hogy megrontja a közerkölcsöt. Nagy Péter és az orosz hivatalnoki elit Szentpétervárra, mint egy színtérre tekintettek, ahol mindenki egy, a valóságtól eltérő szerepet öltenek magukra ezzel számot adva azon elképzelésükről, hogy nem is veszik komolyan, amit mondanak. Nem csoda, hogy elterjedt az a napjainkban is igen erős vágy, hogy valami autentikusat, valami eredetit tapasztaljunk meg; és akkor érezzük, hogy ez a szükségletünk teljesült, amikor azt érezzük, hogy valami atavisztikus élményben volt részünk.

A kaotikus, eklektikus környezet és a szórakozási lehetőségek annak az ígéretével kecsegetettek az ide érkezőknek, hogy túlléphetnek saját önképük határain. A képeken szereplő girbegurba utcácskák, az egymásra nővő kis házikók, és a középkori városokat idéző kőfalakkal szegélyezett sikátorok valóban egy mesevilág emlékét őrzik. A szürrealitás határát súroló jelenetekben és városi legendákban sem szégyenkedett a Tabán. Egy beszámoló szerint XY nevezetű képviselő részegen megérkezett egy kocsmába, egy hatalmas kígyó társaságában, amit az ölében hordott, és amikor inzultálni kezdte a pincért, és nem szolgálták, ki botrányt rendezett.

Ezzel szemben a tabániak egy teljesen más valóságot éltek meg, saját környezetükkel kapcsolatban. Habár lakóhelyükhöz és egymáshoz való ragaszkodásuk igen erős volt, a könyvben megtalálható dokumentumok beszámolnak arról, hogy milyen nehézségeket okozott itt a megélhetés. K. Mészáros Dániel a Magyar Székesfőváros 1898-ban kiadott egyik lapjában beszámol a tabániak azon csoportjáról, akiket „donajégereknek” hívnak. Ezek az emberek azokkal a tárgyakkal kereskednek, amiket a Dunán leúszó hullák zsebeiben és ruházatán találnak. E mellett a kiskereskedések nem tudták tartani a versenyt a nagyvállalatokkal, akik a legújabb technikákat alkalmazva álltak át tömegtermelésre. Mindemellett nem csak a Tabán hangulata, hanem higiéniai állapotai is a középkort idézték.

Többek között ebből kifolyólag a városvezetés  közel fél évszázadon keresztül határozottan kiállt amellett az elképzelés mellett, hogy a Tabánt girbegurba utcácskáival, fedetlen csatornáival és házikóival le kell bontani, és egy modernizált negyedet kell felhúzni a helyére. Mivel a fényképezőgép és a Tabán lebontásáról születő tervek egy korszakban jelentek meg, a képek egy lassú, de biztos hanyatlás folyamatát mutatják be. A Tabánról készül első képektől, a bontás utolsó mozzanataiig követhetjük végig az eseményeket.

Ahogyan a megújult Budapest készült a millenáris ünnepségekre, a város annál többet invesztált a várospropagandába, vagyis abba, hogy Budapestnek imázst építsen. Olyan előre megkonstruált képet igyekezett kiépíteni, ami a turisták tapasztalatai értelmezéséhez irányt szab. A város tehát már nemcsak fizikai valójában, hanem egy róla kialakított kulturális képben is létezik, és ebbe nem fért bele a Tabán. Az egyik ilyen elképzelés a „fürdőváros” és a „reumások Mekkája” volt, aminek a központja a lebontásra váró városrész helyén lett volna. Ezeket az elképzeléseket viszont sorra elmosta a két világháború, és a 1929-es gazdasági válság.

E mellett a Tabán nem illett bele az új Budapestet átszelő sugárutak rendszerébe. Georges-Eugènes Haussmann 1953-ban Párizs újratervezésénél kialakít egy új városrendezési módszert. Felszámolva a középkori sikátorokból álló központot, és az épületeket, hosszú és széles sétálóutcákat hoz létre, amiket magas társasházak szegélyeznek. Ezzel a kor igényeit kiszolgálva nagyobb teret szolgáltat a közlekedésnek, ugyanakkor olyan nyitott területeket hoz létre, ahol az elégedetlenkedő tömeget könnyebben szem előtt lehet tartani, és szükség esetén bekeríteni. Ez az elképzelés minden nagyváros sztenderd szervezőelve lett, és Budapest is igyekezett felzárkózni e tekintetben is: „Érdemes lesz átnézni: nagy meglepetés vár ott a pestiekre. Az eskütéri híd építése tudniillik szükségessé teszi a Gellért-hegy és környékének szabályozását is.”

A könyvet lapozva a legkülönbözőbb emberek, a Tabánhoz való legkülönfélébb kötődéseikkel ismerkedhetünk, ezzel nem a helyről, hanem az ott élő emberekről nyerünk szerteágazó képet. Könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy megismertük a Tabánt, úgy, hogy csak képeket és szövegeket látunk, amiket mások alkottak. Különböző perspektívákat, és ezáltal embereket ismerhetünk meg, és nem a helyet a maga fizikai valójában.

Tabán – fényképek, történekek. Összeállította Beliczai Bea. Bellibro, 2023