Az este abban különbözött az eddigiektől, hogy elsősorban Csáth Géza zenei munkásságával kapcsolatos adatok ismertetését tette központi témájává. Az apropó az, hogy a Sziveri Intézet szakmai felügyelete alá került egy, a Pannon Egyetem Alapítványa által megvásárolt kéziratgyűjtemény, ezen belül Csáth Géza hagyatékának egy része. Az est felépítéséhez nagy segítséget nyújtottak az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneművészeti Tárában őrzött kiadatlan kotta kéziratok is.

Arany Zsuzsanna, Kosztolányi életművének kutatója kutatásai során már eddig is találkozott Kosztolányi Dezső tehetséges unokatestvérével, ifj. Brenner Józseffel, művésznevén Csáth Gézával. A tragikus sorsú művész több területen is mutatott talentumot. Bár a nagyközönség leginkább novellisztikáját ismeri, Csáthnak zenei munkái (zongoraművei és zeneműkritikái) is voltak, a képzőművészet iránt is érdeklődött, amellett hogy orvosi praxist folytatott. Gulyás Dénes véleménye szerint a kiteljesedését éppen az akadályozta meg, hogy túl sokfelé irányult érdeklődése, és így nem tudott igazán sokat alkotni egyik tevékenységében sem.

Gulyás Dénes instrukciójára Nyőgér József zongorán több Csáth-művet is eljátszott, az elsőt, egy cím nélküli darabot zárásként is megismételt. Ez még optimista kicsengésű, Gulyás Dénes beleérzése alapján a XX. század elejének vidám, kávéházi bohém hangulatát adja vissza. Hallhattunk egy bölcsődalt, amely a gyermek ébrenlétből alvásba való átmenetét adja vissza zenei anyagában, amely már pesszimista jelzéseket mutat az értelmezők szerint, majd bemutattak egy Vízió című darabot is, amely ötnegyedes és négynegyedes ütemek váltakozásával még komorabb életérzést tükröz.

Csáth gyermekkora tragédiákkal volt terhes. Nyolcéves korában vesztette el édesanyját, apja későbbi házasságát is lehetséges, hogy árulásként értelmezte, és kishúga halálát is mélyen gyászolta. Ettől függetlenül nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy ifjúkora a gyász és szomorúság jegyében telt. Apjával együtt lépett fel otthon, Szabadkán zenei előadásokon, és már akkor is játszotta saját alkotásait. Kosztolányi visszaemlékezései szerint unokatestvérei közt vele volt a legjobb viszonyban.

Nagyszerűen játszott hegedűn és zongorán. Jelentkezett a Zeneakadémiára, de nem vették fel, így az orvosi pálya felé fordult, eredeti szándékának megfelelően. Kosztolányi, szeretett unokatestvére ekkor úgy vélte, hogy nem kellene feladnia zenei törekvéseit, az orvosi pálya mellett magániskolai képzésben vehetne részt, és jelentkezhetne később ismét a Zeneakadémiára. Apja ellenben, aki jogászi pályája mellett műkedvelő módon foglalkozott a zenével, úgy gondolta, ezt ugyanúgy fia is megteheti az orvosi gyakorlat mellett. Gulyás Dénes véleménye szerint azonban, jóllehet születtek zenei alkotásai, ezek műkedvelő szinten maradtak.

A beszélgetés bemutatta Csáth Géza zenekritikáit, elsősorban Beethovennel, Wagnerrel és Puccinivel kapcsolatban. Wagnerről zenei szakzsargont idézve értesíti a közönséget arról, hogy ő volt az, aki megteremtette a valódi operát, és míg Beethovennel kapcsolatban az a vágya, hogy bárcsak ott ülne a zenekarban az előadók között, addig Wagnert csak hallgatni szereti.

Két, zenével kapcsolatos novelláját is megismerhettük a beszélgetés folyamán. Az egyik főhőse egy diák, aki, miközben Beethoven „Sonata Pathétique”-et játssza a zongorán, átéli annak minden fájdalmát és magasztos érzését, miközben megbántódik azon, hogy a lány, akivel játéka szüneteiben csókolózik, ezt nem érti. A másik novella egy múltba helyezett történet, egy nem létező levél ismertetése, amelyben egy magyar zenész írja le az 1842-es, drezdai Tannhäuser színpadra állításának történetét, ahol maga Wagner készíti fel a zenekart a mű bemutatására. Ez a szöveg egyébként csak most került elő a Sziveri Intézetben őrzött hagyatékból, és most jelent meg, a Mesék, amelyek rosszul végződnek című novellagyűjtemény legfrissebb kiadásában (Magvető, 2023).

Az élettörténet lezárásaként megtudtuk, hogy Csáth Géza naplójából lehet nyomon követni, hogyan szokott rá a morfiumra 1910-ben, hogyan akart többször is leszokni, és végül hogyan vitte sírba a függősége 1919. szeptember 11-én. Azt is megtudtuk, az volt az akarta, hogy naplói alapján Kosztolányi írja meg életének történetét. Sorsának tragikus, szinte értelmezhetetlen vonatkozása, hogy megölte a feleségét, vagyis gyilkosságot követett el, majd magával is végezni akart, ezt követően pedig elmegyógyintézetbe került, egy olyan intézményi keretbe, amely korábban saját szakmájának színtere volt. Ebben az időben már nem írt novellákat, de még a kórházban is vele volt a hegedű, és testvére visszaemlékezése szerint még a halála előtti napokban is gyönyörűen, hiba nélkül játszott rajta. Ekkoriban írt zenét a Miatyánkra.

A beszélgetésen végigvonult az a sejtetés, hogy ha vajon Csáth felvételt nyer a Zeneakadémiára, nem lesz orvos, nem lesz pszichiáter, és a benne mélyen rejlő egyensúlytalanság nem kap nagyobb terepet a betegeket látva, kezelve, beleérezve a zavart elmék sokaságába, hanem megnyugvást talál a harmóniában, akkor elkerüli-e végzetes sorsát?

A beszélgetést hallgatva a kultúrára fogékony közönség megismerhette Csáth Gézának egy teljesen ismeretlen oldalát, akinek nevét írói munkásságával kötjük össze, de zenei alkotásai, zenekritikái eddig homályban maradtak. Az est különlegességéhez az is hozzájárult, hogy zeneműveit hozzáértő módon meg is szólaltatták.

Fotó: Szabó László