bezár
 

színház

2023. 11. 16.
„Néha nincs alattam föld, néha nincs fölöttem ég”
Horváth Florencia és Karádi Gergő Valójában senki című zenés irodalmi, színházi estje
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Autobiografikus elemeket is felmutató színházi estjén Horváth Florencia a Három hollóban kísérletet tesz arra, hogy hogyan lehet a veszteségből a művészet által teremteni, azt feldolgozva, hogy gyerekként elveszítette az édesanyját.

Horváth Florencia – készülő verseskötetéhez kapcsolódó – versei többféleképpen jelennek meg az előadáson: hol ő maga, hol Karádi Gergő, a Sorbonne Sexual zenekar énekese szavalja őket, máskor pedig Karádi Gergő megzenésítésében dalok szövegeként hallhatjuk őket.

Szkéné színház

A költőnő előadáson elhangzó versei mind az édesanya elvesztéséről, az édesanya hiányáról szólnak, arról, hogyan próbálja elhelyezni magát a világban, és hogyan próbálja a versírással tulajdonképpen megkísérelni feldolgozni a veszteségét. Versei visszaidéznek valós vagy fiktív emlékeket, néha pedig az édesanya szinte mitikus vagy népmesei alakként jelenik meg, például amikor mint Holle anyó hóval veti be a földeket.

Karádi Gergő

Az est azonban több, mint egy zenés felolvasóest: kétszer is egy-egy kivetített, a témához kapcsolódó videót láthatunk. Továbbá Karádi Gergő egy jelenetben a vers természetét firtatja, a zenés betétek alatt pedig Horváth Florencia többször is némán jelenetet ad elő. A legemlékezetesebb pontja az estnek az a pillanat, amikor Karádi Gergő az „Álmomban anyám saját testéről vágja le a húst” kezdetű versét énekli, Horváth Florencia pedig ezalatt apró cafatokban vágja le magáról a ruhát.

Horváth Florencia levágja magáról a ruhát

A zenés irodalmi, színházi esten többféle művészeti ág találkozásából szólalnak meg Horváth Florencia versei, így pedig ezek a szövegek sokkal közelebb tudnak kerülni a nézőkhöz.

Valójában senkik
Horváth Florencia, Karádi Gergő
Bemutató: 2023. november 7. Három Holló

nyomtat

Szerzők

-- Balázs Bálint Tibor --


További írások a rovatból

Penelope Skinner: A legenda háza a Belvárosi Színházban
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon

Más művészeti ágakról

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
Prae Kiadói nap Pécsett
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés