Sárkány Tímea, a Móricz-ösztöndíj idei díjazottja, erdélyi magyar költő, hat éve él Budapesten. 1995-ben született Kézdivásárhelyen, első kötete várhatóan az elkövetkezendő hónapokban fog megjelenni az Erdélyi Hiradó Kiadó és a FISZ közös kiadásában. Jelenleg gimnáziumban tanít magyar nyelvet és irodalmat.

Miután a szerző néhány vers felolvasásával indított, Horváth Florencia arról kérdezte, hogyan is találkozott először az irodalommal, mikor tudatosult benne, hogy ezzel akar foglalkozni. Arra is rákérdezett, hogy ennek a folyamatnak a végén volt-e egy olyan pont, ahol úgy érezte, elmondhatja magáról, „költő vagyok”.

Ez a történet régre nyúlik vissza Sárkány Tímea számára, egészen pontosan a középiskolás évekre. Elmondja, kulcsfontosságú élmény volt a kortárs költészettel való szembesülés, és ezen keresztül az intertextualitás működésmódjának felfedezése. „Rájöttem, hogyha Fekete Vincét olvastam, József Attilát is olvastam”, fogalmazza meg. Az egyre bővülő kortárs irodalmi tapasztalatok aztán összeépültek a klasszikus olvasmányélményekkel. A versírással kapcsolatban úgy vélekedik, hogy minden kamasz ír életében verset; csak van, aki letagadja, és van, aki felvállalja; ő maga ez utóbbi táborba tartozott.

10-11. osztályos gimnazistaként a két, rá leginkább ható szerző Szilágyi Domokos és Hervay Gizella voltak; ez aztán meghatározta a későbbi életét is, mivel Hervay Gizella munkássága szolgált egyetemi szakdolgozata témájául is. Ezért ez a jelenlegi kötet bizonyos értelemben leszámolás azzal a mitikus anyafigurával, akivé Hervay vált számára az életművével való elmélyült foglalkozás során. Párhuzamot lát saját versei és Hervay költészete között a témák és képek vonatkozásában is, és úgy gondolja, hogy mindkettőjük számára meghatározó a kisebbségi lét tapasztalata. Végső soron Hervay „egyfajta költészeti démonom”, teszi hozzá, és mint ilyen, a készülő kötetben is sokszor felbukkan.

Időre volt szüksége a költő munkásságához való helyes viszony kialakításához, ugyanakkor szerinte relatív késői debütálása „kapunyitási pánikkal” is magyarázható. Emellett a felnőtt élet megkezdésének feladata magával hozta számára a tanári munkát is, ami mellett kevesebb idő jutott az írásra „Ez tényleg egy szakma”, mondja, kiemelve a folyamatos írói gyakorlat fontosságát.

A kritikához való helyes viszonyulást is nehéz volt kialakítani. Folyamatos tanulási folyamatként írja le azt, mekkora szakadék van aközött, hogy az ember megírja a versét, és mások aztán elolvassák. Itt visszautal Horváth Florenciának arra a kérdésére, volt-e olyan pont, amikor megfogalmazódott benne a költő-lét; már a gimnáziumban kialakult benne a meggyőződés, mondja, hogy a költő az, aki verset ír, függetlenül az olvasótól, kritikustól, műelemzőtől. Persze benne is felmerült a szokásos kérdés, hogy vajon az első kötettől kezdve tekinthető-e valaki költőnek. Vagy, mondván, hogy az első csak szárnybontogatás, a másodiktól nevezhetjük jogosan annak?

A kritika kérdése még egy ízben előkerül, annak kapcsán, hogy Sárkány Tímea a Bréda Ferenc Irodalmi Kör október 23-i eseményéről mesél, ahol ezúttal az ő szövegeit kritizálta a szakmai közönség. Elárulja, először nyolc évvel ezelőtt vett részt a Bréda-kör izgalmas, parázs vitákat kreáló irodalmi eseménysorozatának egyik alkalmán, akkor nehéz volt megélni az intenzív kritikát és azoknak a szövegeknek a boncolását, melyeket akkor még nem tudott leválasztani magáról. „Mintha az ember saját húsába vágnának”, írja le az élményt.

Horváth Florencia aztán az erdélyi magyar költői lét sajátosságairól kérdezi Sárkány Tímeát, aki számára a budapesti és a kolozsvári irodalmi közeg egyaránt meghatározó. Mindkét városban járt egyetemre; kolozsvári tanulmányaiban az irodalomelméleti megalapozottságot emeli ki, a város alkotói terét pedig a „megható” jelzővel írja le. Olyan közeg ez, mondja, mely tárt karokkal fogadja a pályakezdőket, és rendkívül támogató. Amellett összetartó közösségről van szó, ami után furcsa volt a budapesti közeggel szembesülni, amely ezzel ellentétben sok kicsi, szétaprózódott csoportból áll, sok szerző pedig ide is, oda is tartozik, de közben még sincsenek folyamatosan jelen egyikben sem.

Sárkány Tímea első kötete a Móricz-ösztöndíj keretén belül készül Boszorkányok nyara munkacímen. Mint a szerző elmondja, az ösztöndíj nagy segítség volt számára abban, hogy anyagi biztonságot teremtett a tanári szakma létbizonytalansága közepette. A pályázáshoz szükség volt egy kész koncepció megfogalmazására, valamint annak leírására is, mik a tervei ezzel a kötettel, ez pedig konkrét keretként tudott szolgálni számára. A verseskötet szerkezete három különálló ciklusból épül fel, a szerkesztője André Ferenc, akinek a korrektúrái maguk is „az össze-vissza vonalakkal, beírt, kiszedett, áthúzott szavakkal kész képzőművészeti alkotások”, mondja el a műhelymunka folyamatáról.

A kötet tematikájával kapcsolatban elhangzik az est folyamán, hogy a Hervay-hoz való viszonyulás tisztázása mellett a nőiséghez való viszonyulásnak egy bizonyos korszaka is lezárul számára. Foglalkoztatja őt a nők helye a családban, egyfajta csonkolt nőiség érzete és az, hogy az ember milyen örökölt mintákat visz tovább a saját életében.

A transzgenerációs trauma megközelítésével kapcsolatban kifejti, nem gondolja, hogy ez divat-téma volna. Szerinte vannak olyan generációs jelenségek, amik meghatározzák az ember életét, ez pedig kollektívan foglalkoztatja jelenleg az embereket; a szerző pedig, lévén hús vér ember, aki ebben a valóságban él, nyilván nem mentes ezektől. Ahogy régebbi generációk a pszichoanalízis segítségével próbálták feldolgozni traumáikat, jelenleg a transzgenerációs traumák visszakövetésével, felfejtésével próbálkozunk. „Az irodalom pedig a segítségünkre lehet ebben. Kézen fog minket, és végigvisz egy traumán.”, mondja Sárkány Tímea, de arra is figyelmeztet, az irodalmi feldolgozás esetében könnyű belecsúszni a vallomásosságba; úgy látja, érdemes odafigyelni a szerzői én és a lírai én közötti határ szigorú megtartására.

Zárásként Horváth Florencia arról kérdezi a szerzőt, számára mennyire hat egymásra a tanári munka és költői hivatás. Ennek kapcsán Sárkány Tímea arról számol be, a diákokkal való munka, valamint az ő irodalomhoz való viszonyuk leginkább abban a tekintetben hatott rá, ahogyan az ideális olvasó szempontjából igyekszik saját verseire tekinteni. Diákjai esetében sokat nyom a latban a téma, az érzékenység foka, amin egy-egy vers megszólal, és persze a terjedelem is számít – ez kortünet. Jó önellenőrző gyakorlat számára, amikor saját, elkészült verseit elemzésnek veti alá. Abból látja, hogy valamire még ráfér a javítás, ha nem elemezhető jól. Az írásra való reflexiót fontosnak tartja, ennek témája visszatér a verseiben is.

A beszélgetés tematikáját jól összefoglalja a szerző által elsőként felolvasott vers néhány sora, melyben Sárkány Tímea a vers határain belül magára az írásra, és ennek az írásnak lehetséges helyzeteire reflektál:

„ti varrjátok a verseket /varrjátok a köteteteket /varrjátok arcaitokat/minden pohár előtt és után/varrjátok lefekvéskor, de reggelre szétfoszlik. /Fel sem akartok kelni/ viszont ha már sikerült/tanítsatok meg engem is rá.”

A beszélgetésről készült élő közvetítés megtekinthető a prae.hu Facebook-oldalán.

Fotó: Mariia Kashtanova