bezár
 

film

2023. 11. 06.
Egy gyöngyszem a tévében éjjeli baglyoknak
Chilton Flóra: Széllel szemben
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Megszámlálhatatlan érv szól a főműsoridőben történő televíziónézés ellen, ezt tudjuk jól mindannyian, akiknek még készülékünk sincs, és azon is a Mezzo megy. Most kedden viszont érdemes lesz virrasztani, és igazi kincsre bukkanni a késő éjszakai műsorsávban!

Chilton Flóra rendező-operatőr arról ismert mindazok számára, akik az elmúlt években szorgosan jártak kisfilmes fesztiválokra, hogy a fiatal rendező egyáltalán nem fél a húsbavágó témáktól. A Hégető Honorka-díjjal kitüntetett Még emlékszem című filmjében animációs betétekben elevenednek meg a mai Budapest utcáin a túlélők második világháborús emlékei, a bemutatkozó Válaszúton című filmjében pedig egy állami gondozásban felnőtt fiatal lány és az őt prostitúcióba kényszeríteni igyekvő barátjának története bontakozik ki. Chilton mélyreható pontossággal, a kényszereket és mérgező működésmódokat leplező módon ábrázol, az autentikus hatás érdekében gyakran amatőr vagy minimális tapasztalattal rendelkező színészekkel együttműködve. A Válaszúton a témaválasztás mellett a film megszületésének körülményei miatt is emlékezetes: a forgatás intézetben élő gyerekek közreműködésével készült, akik a projekten drámapedagógiai foglalkozás keretében kezdtek el dolgozni.

prae.hu

Chilton legújabb kisjátékfilmje, a Széllel szemben az idei Friss Hús Rövidfilmfesztiválon mutatkozott be először a moziközönség előtt, most pedig azokat az audiovizuális kincsvadászokat örvendeztetheti meg, akik az éjszakai műsorsávban a tévét pörgetve örömmel bukkannak érdekes és értékes darabokra. Hasonlóan a Válaszútonhoz, ez a film is az Északi Támpont Egyesület égisze alatt valósult meg, a túl korai felnövést ezúttal egy intézetben nevelkedő ikerpár kettős nézőpontján keresztül mutatva be.

Széllel szemben

Kép: Hekli Andrea

Lili reggeltől estig a lépcsőn ülve várja az édesanyját – hátha legalább a születésnapján eljön meglátogatni a nevelőotthonban. Vele szemben Léna, az ikernővére látszólag nem csinál nagy ügyet a jeles alkalomból: ő már végképp kiábrándult, nem számít senkire, legfőképpen nem az anyjára, aki magukra hagyta őket. A visszahúzódóbb, szelídebb, gyermekibb lelkületű Lili és a vad, lázadó és pimasz Léna bár első pillantásra a „jó” és a „rossz” iker mitikus kettősségét testesíti meg, valójában a kényszerű, korai felnőtté válásra adott két ellentétes válaszreakciót mutatják fel. Egyetlen dolog biztos az életükben: a kettejük közötti kapcsolat. Nem véletlen, hogy amikor éjszaka Lili hirtelen úgy dönt, megszökik és felkeresi az édesanyjukat, Léna nem engedi útnak egyedül, jobb belátása ellenére csatlakozik hozzá.

Széllel szemben egyszerű eszközökkel és villanásnyi időtartamban ad hiteles képet a szülők nélkül, gyermekotthonban nevelkedő gyerekek kiszolgáltatottságáról, szeretetéhségéről és mindennapi küzdelmeiről, Chilton rendezése azonban kisrealista dráma helyett sokkal inkább szimbólumokkal sűrűn teleszőtt mese két testvér egy éjszaka alatt lezajló felnőtté válásáról. Könnyen megfejthető, gyakran konkrétan is kimondott-megerősített szimbolika (hullócsillagok, útitársak) mellett egy szinte mesebeli figura is megjelenik a történetben, aki az emberi jóság, empátia, szolidaritás, de kis túlzással talán még a soha meg nem kapott szülői szeretet letéteményese, és aki ezúttal egy lepukkant, HHH-rendszámú, balkáni pick-uppal érkezik.

A film erénye, hogy láthatóvá teszi azokat, akiknek a legkisebb a társadalmi láthatósága, s lehetőséget teremt rá, hogy elbeszéljék a saját történetüket. Kapva az alkalmon, talán kicsit túl is beszélik. De amit kimondanak, annak valódi tétje van. A zárlatban viszont már nincsenek szavak, nem kellenek többé.  Elegendő Smith Nikolett és Noémi tekintete.

 

A film november 8-án hajnali 01:00 órakor lesz látható. A közérthetőség kedvéért ez 7-én, kedden jelent éjjelbe nyúló tévézést.

A televíziós premier helye: RTL TV csatorna.

 

Széllel szemben, magyarul beszélő játékfilm, 2022. Rendező, író: Chilton Flóra, Producer: Tóth Bálint, Operatőr: Hejüsz Betti, Vágó: Chilton Flóra, Zene: Pongor András, Gyártó: Északi Támpont Közhasznú Egyesület, Játékidő: 26 perc.

Forrás, képek: a produkció

nyomtat

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.


További írások a rovatból

Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
Az idei Verzión fókuszba kerülnek az anyák küzdelmei
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés