A beszélgetést Vida Gábor, a lap főszerkesztője nyitotta meg. Beszámolt a folyóirat működésének mindennapjairól, elmesélte többek között, hogy ezelőtt harminc évvel miként lett a lapnál a legfiatalabb szerkesztőből mára már a legidősebb. Markó Bélát idézve pedig arra a következtetésre jutott, hogy a „főszerkesztőség (mint pozíció) mindenkit utolér”. Ezzel arra utalt, hogy főszerkesztőként nem csak az irodalommal kell foglalkoznia, hanem sok abszurdnak tűnő vitát kel lebonyolítania a hatóságokkal. Ilyenkor midig azzal érvel, hogy az irodalom, a nyelv stabilitást tud nyújtani egy adott közösségnek, hiszen egymás megértésének feltétele, és a tapasztalat eddig azt mutatta, hogy idővel nem évül el az értéke.

A részvevők megtudhatták, hogy miként élte meg a szerkesztőség a 2020 elejétől, tavaly márciusig tartó részleges vagy teljes lezárásokat. Ezt követően mindegyikük felolvasott egy szöveget, így ismertetve a folyóirat különböző rovatait. A Látó változatos kínálattal szolgál az olvasó számára. A lap első felében prózát, drámát meg verset szoktak publikálni, míg a második felében esszéket, riportokat és kritikákat.

A felolvasást Vida Gábor kezdte, akik a Levelek Édes Nénémnek esszéisztikus, levél-formában megírt próza-sorozatának egyik darabját olvasta fel. Petőfi Sándor születésének kétszáz éves évfordulója alkalmából írta a szöveget, aminek az a különlegessége, hogy nem ő ír édes Nénjének, hanem képzelt rokona beszél Petőfi Sándorhoz. Az írás humoros hangvételű, szellemesen mutatja be Petőfi Sándor alakjának társadalmi és politikai jelentőségét, szerepét. Ő az a költő, akit még azok is ismernek, akik le sem érettségiztek vagy az iskolát befejezve nem igazán foglalkoztak az olvasás nyújtotta örömökkel. A szöveg visszatérő motívuma, hogy a kedves néne figyelmezteti Petőfit, hogy csontjai kiásásának veszélye fenyegeti. A szerző ezzel játékba hozza mindazokat az ellentmondásos elméleteket és törekvéseket, amelyek a költő halálával kapcsolatban a mai napig napirenden vannak.

Ezt követően Fischer Botond olvasta fel A gomba című szövegét, amelyről azt lehetne hinni, hogy egy novella, ha a szerző nem ismételné el többször mintegy refrénként, hogy: „Ez egy vers, mondom minden irónia nélkül.” A közönség minden alkalommal felnevet a poén hallatán, miközben a szöveg valóban egyre inkább versszerűvé válik. A gomba, avagy román nevén Ciupercă egy kolozsvári kocsma, ahol a város mindkét focicsapatának a szurkolótábora megfordul. Mivel az állomáshoz közel van, a vasút alkalmazottai előszeretettel járnak erre a helyre – emiatt természetesen a CFR (vagyis az államvasutak) szurkolói vannak többségben –, és ahol nyáron még miccset is sütnek. Az írás bemutatja az alkoholista embernek azt az örömét, ami a kocsmához és az ottani emberekhez köti. A kocsmában megértőek vele, minden pohár erős után a csapos azt mondja, hogy „Poftă!”. avagy egészségedre, és nem kell szégyenkeznie. Az írás a kocsmába való ideges sietségtől, az alkohol mámorában való feloldódáson keresztül, a már-már lopakodáshoz hasonlító hazaútig mutatja be a függőség örömeit és bánatait.

Fischer Botondot Szabó Róbert Csaba követte, aki Pokol tó című készülő regényéből olvasott fel egy részletet. A valós események alapján megírt történet a második világháborúban játszódik Szilágysomlyón, a regény pedig egy közeli fürdőhelyről kapta a címét. Itt volt Észak-Erdélyben az egyik legkegyetlenebb gettó. A felolvasott regényrészlet egy megrázó eseményt dolgoz fel, amikor egy munkaszolgálatos szakasz tagjainak az előzetes ígéretek ellenére megtiltották, hogy meglátogassák családjukat a gettóban, pedig korábbi lakóhelyük mellett haladnak el. 

Ezt követően Terék Anna beszélt a folyóirattal való kapcsolatáról. Mivel ő nem a Látó munkatársa, a többiek arról kérdezték, hogy miként került kapcsolatba a lappal. Az ő Priština cowboy című verse nyitja az októberi számot, amit még a rendezvény legelején felolvasott. Végezetül Codău Annamária László Noémi Anyám című esszéjét olvasta fel, ami egy rendkívül terhelt anya-lánya kapcsolatot mutat be. A szöveg azt a kérdést járja körül, hogy lehet-e morális alapon megítélni a szülőkkel való kapcsolatot, lehet-e szabad elhatározás eredménye az a tisztelet és szeretet, amit a gyerekektől elvárnak vagy amit elvárnak maguktól.

A rendezvény lejárta után mindenkinek lehetősége volt a többiekkel megosztani benyomásait, vagy kérdéseit személyesen feltenni a szerkesztőség valamelyik tagjának.

Fotó: Mariia Kashtanova