Színház és archívum – történetek, emlékezetek, (kulturális) örökségek címmel rendezett szeptember végén kétnapos színháztudományi konferenciát a házigazda Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara. A felhívásban „az archívumok, dokumentálás, emlékezet színházi szerepével és kortárs összefüggéseivel foglalkozó, elméleti, történeti, módszertani kérdéseket vizsgáló, illetve esettanulmányokat bemutató 20 perces előadásokat” vártak, a konferenciát egyetemi oktatóknak, kutatóknak, színházi szakembereknek és doktoranduszoknak is meghirdették.

Ami a rendezvény kereteit illeti, a plenáris üléseken kívül, melyekből minkét napra jutott több is, párhuzamos szekciókban zajlott a program. Ez önmagában nehézség elé állította a referálót, hiszen egyszerre nem lehetett két helyen… Amiből következik, hogy ez a beszámoló mindenképpen szubjektív tud csak lenni, hiszen az, hogy melyik előadásra ült be, már egy választás eredménye volt. Ráadásul voltak előadások, amelyek elmaradtak, így ez a beszámoló vállaltan inkább csak a benyomásokat szeretné felmutatni.

Annyi a programból önmagában megállapítható, hogy a szervezőknek szándéka volt bemutatni az összetartozó műhelyek, munkahelyek eredményeit, tevékenységét, így a Philter-projekt és a HIASZT-munkacsoport, vagyis a Hiányzó Színháztörténetek afféle workshopszerűen kapott erre lehetőséget. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) munkatársai is egy csokorban mutatták be eredményeiket, intézményüket, féltve őrzött kincseiket, így olyan különgyűjtemények és ritkaságok létezésére derült fény, mint a bábtár vagy az emléktár (Lovas Lilla és Gellén Barbara), vagy egy Hevesi Sándor-féle Faust rendezőpéldány (Huber Beáta). Az Országos Széchényi Könyvtár Színházi és Zenei Tárát Sirató Ildikó képviselte, aki Travalgia 18. századi vázlatkönyvéről tartott érdekfeszítő előadást. Kékesi Kun Árpád Paál István Tangó-rendezéséről a független kutatók között mesélt, nem a Philter-projekt csapatában, Kovács Gáborján pedig, amikor a veszprémi egyetemi színpad történetét mesélte el, amely tematikusan a HIAK-csoportba illett volna bele, hiszen a hetvenes évek színházi kezdeményezéséről beszélt, a független kutatók között tette meg szintén. De nem voltak ennyire szigorú szabályok, volt olyan konferencia-előadás, amelyet menet közben helyeztek át egyik szekcióból a másikba.

Mint minden konferencián, itt is párbeszédbe léptek egymással a témák szellemi csemegéül szolgálva. Reuss Gabriella által szóba került Hevesi Sándornak egy másik Nemzeti színházbeli előadásának rendezőpéldánya is, A makrancos hölgyé. Nagyon széles volt a spektrum, történeti korokba is kalandoztunk Tombi Beáta és Sediánszky Nóra segítségével (reneszánsz esküvők és a velencei Arsenale épülete).

A plenáris ülések az archívum konkrét és elvont jelentéséhez egyaránt adtak kapaszkodót. Albert Mária egy tévéfelvétel rekonstruálhatósága kapcsán beszélt egy Harag György-előadásról (Szerelem), P. Müller Péter a színházi előadás szagának értelmezéséhez tett fel költői kérdéseket, Kérchy Vera pedig a performansz-értelmezést kontextualizálta egy újabb Ladik Katalin-előadás kapcsán. Heltai Gyöngyi Pók Ödön New York-i hagyatékát tárta fel, Boros Kinga Visky Árpád megrendítő sorsáról adott hírt a vele kapcsolatos dokumentumokon keresztül.

Elkülöníthetőek voltak azok az előadások, amelyek elméleti síkra terelték a diskurzust, például a dokumentarista színház vagy általában az archívum elmélete felől közelítve meg azt (Tóth Anna és Adorjáni Panna), és voltak olyan előadások, amelyek saját narratívát építettek, és ahhoz kerestek dokumentumokat a fellelhető keretek között (Váradi Ágnes Gábor Andor két korai színdarabjának nőábrázolására tért ki, Kvéder Bence Shaw életművét vizsgálta Shakespeare-hez képest).

A nyílt felhívású konferencia tág teret hagyott a színház iránt érdeklődő kutatóknak, és nem véletlen, hogy a harmincöt meghirdetett előadás rendkívül színes képet mutatott már csak témáját tekintve is. A hallgató-érdeklődő számára felért egy továbbképző kurzussal a kétnapos szeánsz, hiszen képet kaphatott arról, hogy a magyar nyelvterület kutatói milyen témákkal, milyen módszertanokkal dolgoznak a színháztudomány területén belül. Emeli a konferencia fényét, hogy a vitára elkülönített időt is féltve őrizték, és mindenképpen dicsérendő, hogy hagytak is neki terepet, így előfordult, hogy húszperces megbeszélés alakult ki a szekciók lezártával, ami ritka jelenség kis hazánkban, és mindenképpen követendő példának számít.

Színház és archívum – Színháztudományi konferencia

2023. szeptember 28–29. Budapest, ELTE, BTK

Szervezők
ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet
PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék
PTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola

Képek forrása: az ELTE BTK Facebook-oldala és Pixabay