Érdemes talán innen kezdeni. Kali kötetének olvasása közben a legnagyobb zavart a vallások és kultúrák logikátlan keveredése okozza. Ebbe a bonyolult antirendszerbe ráadásul irodalmi alakokat, festőket is beemel, túltelítődik önmagukban is összetett figurákkal ez a hatvanegy oldal. Ha például versekre különülnének el az azonos kultúrkörbe tartozó utalások, jóval izgalmasabb, külön világokat felmutató és összemosó verskönyvet tartanánk a kezünkben. Így azonban szinte követhetetlen, hogy mi mihez kapcsolódik, olykor az is, hogy egyes elemek egyáltalán hogyan kerülnek az adott szövegbe. Nem vehető ki egyértelműen a szerzői szándék.

Erre leginkább az Oldalbordalét című szöveg esetében van mentség, ami egy ócskapiacról szerzett Shiva mintás lepedővel indul, majd meglebegteti a szúfi tanításokat, a vesta szüzeket, hogy Rebekánál, Zsuzsannánál és Lóth névtelen feleségénél kössön ki. Itt az egész könyvet átható feminista szólam egyik kicsúcsosodásával találkozunk, hiszen a szerző sorra veszi a nők elnyomásának és meghurcolásának eltérő módjait a különböző kultúrkörök esetében. Ezzel kapcsolatban szintén kétségek merültek fel bennem, a versek ugyanis leginkább sérelmeket sorolnak fel, nem lépnek el az általános feminista diskurzus agyonhasznált elemeitől. Kicsit olyanok, mintha listába akarnák szedni azokat a traumákat, amik egy nőt érhetnek a vetéléstől a nemi erőszakon át a zaklató SMS-ekig. Mindezek ráadásul nagyon direkt módon jelennek meg, Példa erre a Tegnapig trófea című vers, amelyben ilyen konkrét kimondásokat találunk: „alaptalanul szeretnek, / mint egy szép tárgyat” (31.). Ráadásul az életrajz felől közelítve könnyen kiszúrhatjuk a személyes vonatkozásokat is, azaz feltételezhetjük, a versek Kalinak a saját maga által megélt megrázkódtatásaira alapulnak, ám a traumalíra paradigmáival mégsem kezd semmit. Hivatkozik erdélyi származására: „Mert a filantróp irodalmár, aki mielőtt / bemutatkozhatnék neki, már félbe is szakít: „tudom, / te vagy az a szexi erdélyi punk, aki pofátlanul fiatal és / tehetséges” (32.) Illetve a civilben végzett dramaturg munkájára: „Mert az alázatos rendező, aki úgy mutat be az első / próbán, hogy „nagyon bolond, olyan életet él, hogy az / maga a színház” (32.)

Az alanyiságnak közvetlenebb megnyilvánulási is vannak, például az általános önmegszólító versek után a szerző többször is kimondja saját vezetéknevét. A második ciklus a Kali pánikszobája címet viseli, ami a már említett Oldalbordaléttel kezdődik, ahol rögtön az első versszakban olvashatjuk: „Szép munka, Kali…” (27.), majd néhány strófával később: „Valahol azt olvasod, hogy / „megtestesült nő vagyok, halld, ahogy ordítok” – ezt mondja Kali.” (28.) Aztán a Ketrecharcos, kérlek című írásban: „Nem hiszel el semmit, Kali, az ördögnek sem kellesz?” (37.) Az ilyen jellegű megszólalások Terék Anna költészetét, különösen a Háttal a napnak kötetet juttatja eszembe: „rám tenyerel és látom / a belőlem kicsordult Annát”. Azonban az, hogy Kali Ágnes verseiben nem keresztnév szerepel, kitágítja az értelmezési lehetőségeket, hiszen a kötetkoncepció és a név hangzása alapján akár mitologikus alakként is gondolhatunk erre az emlegetett Kalira. Ez mindenképp gazdagítja az anyagot az által, hogy dupla értelmet ad ezeknek a szakaszoknak. Ráadásul a harmadik, egyben záró ciklusban az antik elemek és az ismerősök, családtagok is figyelmet kapnak, ezáltal megteremtődik egy szövevényes magánmitológia.

Rengetegszer jön szóba az írás mint aktus, a versírás olyan tevékenység, amit elvár önmagától a szerző, bűntudata van, ha mást csinál helyette, azt azonban hiányolom, hogy történjen valami reflexió arra, mit eredményez az, amikor ezt végrehajtja és mit, amikor nem. Ahogyan a már szintén említett Tegnapig trófeában történik, hiszen itt az egész irodalmi közeget átható problémákat, viselkedésmintákat, a fiatal szerző pályáját befolyásoló tényezőket mutatja be.  Kétségkívül nagy vers, jól állnak neki az ismétlések, refrének. A más szövegekben azonban kissé üresnek, kidolgozatlannak tartom ezek megjelenését: „Muszáj verseket írnom minden ciklusom első napján...” (55.). Ráadásul a kötet tele van egybe- és különírási hibákkal, olyannyira, hogy egyes szókapcsolatok bizonyos helyeken egybe-, máshol különírva szerepelnek. Emellett számos helyről hiányzik a vessző, ás néha túlbonyolítottak a szavak: „szétdefiniáltatok” (31.).

Kali kötete látlelet, történelmi események mellett – örmény népirtás – aktuális közéleti történéseket villant fel – ukrán háború –, de a kortárs Romániát is megidézi, mind a földrajzi helyszínek említésével, mind a szóhasználat szintjén: „a blokk panelt jelent” (29.). Ezek az elemek néhol szerves részét képzik a szövegnek és nagyon eltaláltak, mint például a fent idézett 105-ös blokk című versben, amelynek alapszituációja egy Messenger-beszélgetés. Az önmagát megszólító lírai én lefotózza valakinek a címben jelzett tömbházat, majd elindul az asszociációkon alapuló gondolatfolyam, amelyből szintén nem maradhat ki az irodalom, ám izgalmasan jutunk el idáig. Tudja, a házban volt két név szerint megemlített grafikus, Baász Imre és Plugor Sándor műterme, majd erről eszébe jut, vele mennyi minden történt itt, amiket meg akart már írni versben, de biztos benne, hogy üzenetben sem teheti meg. Szépen összefolynak a személyes élmények és a művészeti szcéna konkrétabb eseményei. Nem úgy, mint a kötetnyitó Kopásig című versben, ahol úgy tűnik, mintha az utolsó sorba odabiggyesztve muszáj lett volna beleerőltetni valami népcsoportot érintő megrázkódtatást is az egyéni emlékek közé.

Fontos kiemelni, hogy a szerző ügyesen bánik a nyelvvel, látszik, hogy régóta foglalkozik irodalommal, kiforrott stílusa, egyedi hangja van. A szavak, sorok lüktetésére, a vers lendületére, ritmusára általában jól ráérez, jó példa erre a Poszeidón című verse: „fölöttem feszített ívben szállnak skarlát íbiszek” (52.). Ám sajnos nagy kiábrándulást okoz a Ketrecharcos, kérlek, amiben ügyetlen bokorrímek halmozódnak, ráadásul hangvétel és stílus tekintetében egy slam poetry-szövegre hasonlít, így kilóg a többi szöveg közül. Ezt az érzetet a kontextus nélkül behozott Weöres-allúzió még inkább felerősíti – „fölöttem az ég, létrám rossz misztika” (37.) – főleg, hogy néhány nemzetközi szerző – pl. Woolf, Plath – nevének kimondásán kívül másutt nem igazán él az utalások lehetőségével.

Még az utolsó három versre szeretnék kitérni, amelyek egyértelműen önéletrajzi ihletettségűek. Ezeket a verseket az menti meg attól, hogy túlzásnak tűnjön a sérelmek újra és újra megismételt felidézése, hogy nyíltan és kendőzetlenül beszél bennük a szerző. A You do not do, you do not do szépen mossa össze a Plath mentális betegségeit előidéző jól ismert előzményeket a lírai én nehéz múltjával, egy elrablás történetével, az ezt követő Hazugságban pedig a lírai én szerelmi és nemi életében zár le régi és nyit meg új fejezeteket. A záróvers, az Ilyenek ezek a régi Dáciák rengeteg síkra kíván osztódni, talán többet akar felölelni, mint amennyit elbír. Az például nagyon jól működik benne, hogy elindul egy évekkel korábbi emléktől, vélhetően a szerző saját kamaszkorától, és eljut a jelen pillanatig. Viszont ahhoz, hogy ez az eddigiekhez képest is önéletrajzi elemekben tobzódó vers mind a kötet, mind az eddigi Kali-életmű összefoglalásaként működjön, nagyobb lélegzetű szövegre lett volna szükség. A felfokozottan privát hangvételt erősíti, hogy korábbi versekre történő visszautalásokra figyelhetünk fel, sőt az is kiderül, melyiket ki inspirálta, melyik kiről szól – nem tudom, érdemes-e ezt tudni olvasóként – illetve elhangzik Kali első kötetének az Ópiának a címe is. Mindez a prózavers egyetlen szakaszába tömörítve jelenik meg. Kali itt mintha azzal kísérletezne, mennyi minden  kaphat helyet egy versben. A felmenőktől eredeztethető, gyerekkortól kezdve hordozott fájdalmak hiteles megjelenítéséhez olyan sorok is társulnak, amelyek azt az érzetet keltik, mintha a szerző a kötet megjelenésétől terapikus hatást is várna, azt hinné, elhozza számára a gyógyulást: „ha Mama férjére akarok / gondolni, mindig meghallgatom a doors-tól a the / endet, ha más kontextusban szólal meg, sokszor / elsírom magam.” Az ilyen jellegű megnyilatkozások leválnak a kötet többi részéről, inkább nyilatkozatokhoz hasonlítanak. Nincs bennük az az erős poétikusság, mint a többi vers dinamikus soraiban.

Kali Ágnes: Megvakult angyalok, Kalligram – Bookart, 2023