Mácsai azzal indította a beszélgetést, hogy humorosan elnézést kért erős inkompetencia-érzetéért, ami a műsorvezetéssel kapcsolatos – előző nap ugyanezen a színpadon végighallgathatta Áfra János és Parti Nagy Lajos társalgását, ahol felolvasnia kellett, úgy gondolja, ahhoz jobban ért. Majd feltette a kérdést, amely véleménye szerint ezen felkonferálás után a nézőkben is joggal merülhet fel: „Akkor meg mégis minek vállaltad el, Mácsai?” Meg is válaszolta: mert nagyon szereti beszélgetőpartnereit – bár Varró Zsuzsával még igencsak friss a személyes ismeretsége –, illetve erős érzelmi kötődés és elfogult ragaszkodás fűzi őt a Túl a Maszat-hegyen című műhöz, mert annak szövegét anno ő mondta fel hangoskönyvre.

A szellemes bevezetés után azt kérdezte Varró Dánieltől, hogy a folytatás megírására a bevétel-szükséglet vagy  a mély belső késztetés motiválta. Az író válaszából kiderült, hogy régóta tervezte már elkészíteni a második kötetet, régi adósságának érezte ezt az olvasói felé. Konkrét motivációi közül egy történetet emelt ki: egyszer, nem sokkal az első kötet megjelenése után odament hozzá egy édesanya és a kislánya, aki szomorúan, sírós szemekkel kérdezte tőle, hogy mégis, mi lett Emil bácsival? Varró Dániel ekkor kapott a fejéhez, hogy az Emil bácsi névre hallgató postás szereplő – aki felköltözött az internetre – az utolsó előtti fejezetben ott marad a gonosz Paca cár karmai között, a főgonosz börtönében. Mivel kicsit csúszásban volt a könyv befejezésével, e szál elvarrásáról sajnos teljesen megfeledkezett, így mindenképpen szerette volna Emil bácsi sorsát rendezni a történet folytatásában.

Mácsai Pál később arra volt kíváncsi, hogy a főszereplő Muhi Andris hány éves lett a második kötetben? Kiderült, hogy a fiktív időben Muhi Andris csupán egy évet öregedett – nem húszat, mint a valóságban. Ehhez persze tudni kell, hogy a regény főhősének karakteréhez a szerzőnek egy szintén Muhi András névre hallgató, vele egyidős jóbarátja adta az ihletet, aki meg is jelent a beszélgetésen. A keletkezéstörténetről kiderült, hogy valamikor régen Muhi Andris azzal rágta Varró Dani fülét, hogy írjon róla egy verset. De mert nem tett eleget kérésének, egy idő után annyira elszemtelenedett, hogy már egyenesen eposzt követelt. Meg is kapta: adott volt, így lett ő a Túl a Maszat-hegyen főszereplője. Mácsai hozzátette, azért megnézné Muhi Andris karakterét egy jó kis életközépi válságban. Muhi Andris – a valódi – ezt követően felállt, és hatalmas tapsvihar köszöntötte. Mácsai csak annyit kérdezett: „Ez jó egyébként? Biztos jó.” A rövid, tömör, lényegre törő válasz: „Jó!”

Az első kötet elején Varró Dániel bocsánatot kér egy illusztrátortól Pécs városából, hogy mégsem őt választotta, hanem a nővérét, hogy rajzaival ékesítse a kötetet. Mácsai arra buzdította a testvérpárt, hogy meséljék el a történteket. Kiderült, hogy az említett pécsi illusztrátor Völgyi Gábor volt, akinek a munkásságát Varró Dániel nagyon tiszteli és kedveli. Fel is kérte, hogy illusztrálja a verses regényt, ő el is fogadta a felkérést, ám időközben eltűnt. Ekkor Varró Dánielnek már nagyon szüksége volt a rajzokra, így megkérte nővérét, Varró Zsuzsát, készítse el azokat – noha ő nem profi grafikus, de jól rajzol, ráadásul Muhi Andrist és más valóságból mintázott szereplőket is személyesen ismer, testvérével pedig gyerekkorukban is többször dolgoztak ilyen kooperációs módon. Időközben azonban Völgyi is felbukkant, ráadásul illusztrálta is a kötetet, de már későn.

A közös gyerekkor egy mély világ – jelentette ki ezután Mácsai. Ti jó testvérek voltatok, vagy veszekedősök? – érdeklődött. Alapvetően jók, bár természetesen kiskamasz koruk alatt voltak súrlódások, például, ha egyikük épp indián regényt akart olvasni, a másik pedig új kártyatrükköt vágyott megtanulni ugyanabban a légtérben – válaszolt Varró Zsuzsa. Még egyetemre is együtt jártak, közösen vettek részt a Petőfi-szemináriumokon, majd együtt mentek utána meccset nézni is. Gyermekkorukból meghatározó momentumként emelték ki, hogy édesapjuk gyakran olvasott nekik mesét, például A Gyűrűk Urát. Bár eleinte nem értette a Túl a maszat hegyen koncepcióját, illetve, hogy ki is pontosan a célközönsége, mese-e ez igazándiból vagy sem, azóta mindenképpen büszke gyermekeire.

Erre a gondolatmenetre felkapaszkodva Mácsai kiemelte, ő ezt tartja a mű egyik legnagyobb értékének. Hogy nem lehet konkrét célközönséghez kapcsolni, hiszen tele van fricskákkal és utalásokkal, amelyek nemcsak a gyerekek, hanem a (kicsit művelt és olvasott) felnőttek számára is rendkívül élvezetessé teszik a művet, gondolhatunk itt a költői idézetekre és a műfaji játékokra is. Ezután felolvasott egy részletet a negyedik fejezetből, amelyben Janka elindul iskolába. Ennek mottóját egy Weöres Sándor-vers adja. Ehhez kapcsolódón merült fel, hogy milyen céllal használ mottókat Varró Dániel. A válasz természetesen az, hogy elsősorban mintakövetésből, ezzel a gesztussal is hódolva a verses regények hagyományainak. Úgy keletkezett a mű, hogy már több részlete is megvolt gyerekvers formájában, majd az író egyetemi romantika vizsgáján az Anyegin kapcsán csodálkozott rá, milyen csodálatos dolog is ez a verses regény. Azon gondolkodott, mostanság miért nem írnak már ilyeneket, így kapva kapott az alkalmon, és maga kezdett neki. A mű zöme Anyegin-strófában íródott – a kötött forma tartása általában segítség és könnyebbség az alkotásban Varró Dániel számára. A közepén, ahol Muhi Andris útjának a felénél jár, az Isteni színjátékból inspirálódva dantei tercinákat olvashatunk, a végső csatajelenetnél pedig homéroszi hexametereket. Ezek magától értetődő döntések voltak, a második könyvben is előfordulnak ilyen formaváltások, mondta Varró Dani.

Mácsai azt tudakolta Varró Zsuzsától, aki alapvetően irodalmár, író, fordító, hogy milyen számára egy teljesen másik médiummal dolgozni, vagyis rajzolni? Hogyan történik ez, mi ennek a működési mechanizmusa, mi ennek a lelke? Varró Zsuzsa kijelentette, ő abszolút laikus, számára kevésbé volt magától értetődő az első könyvnél, hogy ő legyen az illusztrátor, mint testvérének. Amikor gyerekek voltak, Varró Dániel első, komolyabb hangvételű, Nyuszika címre hallgató művéhez is ő készítette a rajzokat. Ez egyébként egy elbeszélő költemény-trilógia, amelyből a Toldi inspirációjára elkészült a Nyuszika estéje és a Nyuszika szerelme című rész is, felező tizenkettesekben természetesen. Morcsányi Géza kezdetben nem pártfogolta, hogy Varró Zsuzsa legyen a kötet illusztrátora, és hogy ennyi rajz szerepeljen benne, de végül Parti Nagy Lajos meggyőzte őt. Mácsai kijelentette, neki mint olvasónak és mint fogyasztónak abszolút össze van nőve a fejében a szöveggel a hozzá kapcsolódó képi világ.

Ezután arról folyt a beszélgetés, hogy Varró Dániel műveit lehet-e vajon angolra, franciára, németre, úgynevezett világnyelvekre fordítani, szokták-e egyáltalán? Pár versét lefordították svédre, finnre, szlovákra, azonban mivel nem beszéli ezeket a nyelveket, nem tudja megítélni a minőségüket, nagyobb nyelvekre viszont nem szokták fordítani a műveit. De úgy gondolja, az általa teremtett világok valóban elég erősen be vannak ivódva a magyar nyelvbe és a magyar költői hagyományba, itt tudnak csak igazán jól működni. Bár örülne a világhírnek, sajnos erre valószínűleg nincsen lehetőség. Ennek megvitatása után Varró Dániel felolvasott a Túl a Maszat-hegyen második részéből, s hozzátette, ez nehéz feladat számára, hiszen az ő fejében pedig Mácsai hangjával van összenőve a szöveg, mivel ő mondta fel hangoskönyvre – amikor elkezdte írni a folytatást, szabályosan az ő hangján hallotta a keletkező sorokat. Kiderült, hogy a második részben a gonosz Paca cár visszatér, Janka pedig ismét segítségül hívta Andrist, hogy segítsen megmenteni a Maszat-hegyen túli varázsvilágot, ahová egy kis zsiráfmadárka hátán indul el.

Mácsai elmesélte, Örkény Istvánnak az volt a nagy bánata, hogy képtelen a magyar irodalom fő sodrába kerülni, tekintettel arra, hogy nem ír nagyregényt, ellenben többet olvasták ténylegesen, mint legtöbb kortársát. Úgy gondolja, Magyarországon a költőkkel szemben jelenleg is az az elvárás, hogy szenvedjenek, így lehetnek a kánon részei. Ehhez kapcsolódóan tette fel a beszélgetés moderátora azt a kérdést Varró Dánielnek, hogy hogyan vélekedik a saját, kánonban elfoglalt helyéről? Volt idő, amikor ezzel küszködött, válaszolta, első verseskötete után sokaktól megkapta, hogy mikor mélyül majd el a költészete, mikor jönnek a súlyos mondanivalók? Őt azonban sosem a bánat ihlette meg, mindig akkor tudott alkotni, amikor derűs volt és jókedvű, mostanában már elfogadja, hogy költészete tartja ezt az irányt. Az jelentett számára ez ügyben megnyugvást, hogy angol szakos volt, így hamar felfedezte, hogy az angol irodalomban nagy hagyománya van az úgy nevezett light verseknek, azaz a könnyű verseknek, illetve a nonszensz költészetnek. Ugyanolyan nagy becsben tartják azokat a költőket is, akik ezen a vonalon alkotnak – erre példának hozta az Aliz Csodaországban című művet.

Mennyire nyomasztó az érettségi tétellé válás? – merült fel a beszélgetés végén. Varró Dániel azt felelte, hogy egyrészt nagyon megtisztelő, másrészt nagyon sok levelet szokott kapni az érettségi időszakban, hogy segítsen a róla szóló érettségi tételt kidolgozni – ezen eleinte jót nevetett. Mit gondolnak a Varró testvérek arról, hogy a jövő generációja egyre kevesebbet olvas? – hangzott a könyvbemutató utolsó kérdése. Varró Dániel erre azt válaszolta, hogy ennek feloldása végett van a Maszat-hegy 2-ben egy képregényes fejezet.

„Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtak műsorvezetőnek, én nagyon jól éreztem magam, önök meg majd megírják a Facebookon” – zárta le a jó hangulatú beszélgetést Mácsai.

A fotók forrása a Margó Fesztivál facebook-oldala.