A művek nem kiadott  műsorlapon feltüntetett sorrendben hangzottak el. Ez okozott némi zavart. Jóllehet a koncert vezetői - Horváth Balázs és Tihanyi László - két nyelven is felkonferálták a művekről a legfontosabb információkat, a mögöttem ülő Ukrajnából származó professzor egyik nyelvet sem értette. Emiatt Futó Balázs művét Tornyai Péterének vélte, de így is tetszett neki. A műsorlap megváltoztatását méltánylandó módon az ülésrend minél kevesebb bolygatásával indokolta az együttes. A sorrend így is a megszokott zenedramaturgiai formák szerint alakult: előre a viszonylag egyszerűbb, kevesebb impulzussal gazdálkodó művek kerültek, a végén pedig az eszközöket tobzódva használó Tornyai-darabot hallhattuk. Az esten öt magyar szerző műveit mutatták be, ebből az első hármat Tihanyi László, az utolsókat pedig Horváth Balázs dirigálta.

Tihanyi László Távoli hegyek éneke című művét a szerző vezényelte. A darab egy tulajdonképpen konvencionális mű: rövid tuttik és szólok, dinamikai szélsőségek arányos váltakozása jellemezte. A zeneszerző a darab utolsó részében  a legnépszerűbb koreai népéneket,  az Arirang-dalt dolgozta fel, persze nem abban a formában, amiben a nagyközönség a népdalfeldolgozásokkal találkozik, hanem az eredeti népdal jellegzetességeit  használta fel úgy, hogy még az sem vette észre a műben az eredeti, később koreai himnusszá is vált éneket, aki amúgy ismerte azt. 

Tihanyi művét a helyi  egyetem zenei intézetének népszerű professzora, Futó Balázs műve követte Bardo Tödol címmel. A művet a Tibeti Halottaskönyv inspirálta. A bardo az az állapot, amely a tibeti hitvilágban a megváltozott tudatot jelenti, és így hívják azt a létet is, amikor a halott lelke még nem költözött új testbe, de már elhagyta a régit. Az eredetileg öt tételes műből az együttes három tételt mutatott be. Az emberi élet bardója, az Álom bardója és az összes tudatállapotra utaló Meditáció címűeket. A tételekben  a szerző elkülönített lélekvilágok rezonanciáit  jelenítette meg, belekeverve a tibeti liturgia ikonikus ismétlődő formáit, valamint a sulykolást mint a végső tanítások legfőbb módszerét. 

Balogh Máté Gilgamesh Recitations című műve volt az est harmadik darabja. Balogh közismert a szövegekhez fűződő  különböző reflexióiról, a vokalitás még a  tisztán hangszeres műveiben is megjelenik. Itt a Gilgames eposz angol nyelvű fordításának szóalakjaiból származó hangzásformák adták az egyes szegmensek agogikáját, dinamikai formálását. Az angol nyelvben gyakoriak az egy szótagos kifejezések, így ebben a műben is gyakran hallottunk rövid, pontszerű megszólalásokat, amelyek azonban nem különültek el egy folyamatos deklamációtól. 

Horváth Balázs a Waiting for… című saját művét vezényelte a következőkben. Számomra ez volt az este legnehezebben megközelíthető és legbonyolultabb bemutatója. Egy ereszkedő dallam, vagy inkább dallamsort lehetett hallani, amely néha ornamensként egy-egy hangszeren, máskor pedig áttört szerkesztéssel szólalt meg. A tempók sosem voltak tartósan egyenletesek, a szerző nem ad lehetőséget arra, hogy a darab hallgatása közben megpihenjünk, folyamatos figyelmet kért hallgatóitól. Hol rövid hangok, zajok, hol akkordok, hol néhány hangos dallamok szólaltak meg, úgy összerakva, hogy a hallgató sosem lehetett biztos abban, mi is fog következni.

Végül Tornyai Péter Sprechgesang című művét szólaltatta meg az együttes. Noha a darab címe vokalizmusra utal, énekhang nem szólalt meg benne. Tornyai az énektechnikát hangszerekre alkalmazza olyan változatosságban, hogy a hallgató nem győzi kapkodni a fejét. A darabban a karmester külön szerepet kapott: végig szinkronban kell vezényelni, és ez igen jól is sikerült. Van, ahol a karmesternek a tempó ívét kell követnie, és arra jönnek a zenészek, van ahol sok  ametrumváltás, és van, ahol az ütős független a karmestertől, míg a többiek korálszerű anyagot játszanak a jelzésekre váltva hangot. A darabban nincs megadva konkrét hangmagasság. Azt a zenészek találják ki, improvizálják. 

Az esten olyan komoly egyéni teljesítményeket láttunk, hogy muszáj említenem név szerint az előadókat. Nagy Judit játszott fuvolán és piccolón, fegyelmezett mértéktartással. Különösen a piccolo nagyon hangos hangszer, ám Nagy Judit kezében sosem vált kirívóvá: pontosan tudta, mik a darabok és a hely akusztikai lehetőségei. Osztrosits Éva hegedűművész számára szinte mindegy, hogy egy tartott hangot, vagy egy bonyolult fekvésváltást kapott feladatául. Kortárszenei koncertek előadóin általában koncentrációs feszültséget látni játék közben. Osztrosits Éva pedig mosolyogva teljesítette a szerzők nem ritkán extrém kívánalmait. Andor Krisztián jelenítette meg a koncerten a stabilitást. Basszushangszer hiányában főleg a basszuslágéban nyújtott erőteljes és határozott zongorajátékot, mivel a darabokban megszólaló cselló- és basszusklarinét hangjai sokszor inkább színező szerepet kaptak. 

Horváth Balázs karmesterként a már említett Tornyai szólam mellett saját darabját árnyaltan vezényelte. A darabok előtt mondott kommentárjai érthetőek és lényegretörők voltak.

Schlanger Tamás  a darabok folyamatos főszereplőjeként méltón kezelte a keze alá tartozó hangszerarzenált. Tornyai Péter művében, pedig az instrumentalitásnak olyan sokféleségét mutatta, amit nagyzenekari koncerteken is ritkán tapasztal meg a koncertlátogató. 

Szűcs Péter klarinétművész a hazai kortárszenei élet egyik leggyakoribb szereplője, szinte minden eseményen jelen van. Sokoldalúsággal mutatta be hangszereinek lehetőségeit. A zörejeket olyan kidolgozottsággal szólaltatta meg, mintha egy dallamot formálna. Billentyűcsattogásai gyakorlottságra utaltak, és használt olyan effektet is, amellyel még e sorok sokat látott íróját is meglepte. 

Tihanyi László karmesterként a meggyőző precizitást képviselte. Semmilyen felesleges mozdulata nem volt, minden  gesztusa a keze alatt megszólaló zene megformálására szolgált. Igazi teremtő típusú, nagytudású  karmester, régebbi zenét játszó együttesek élén is szívesen látnám.

Végül Zétényi Tamás következik az előadói ábécében. Róla nehéz írni. Mindig más arcát mutatja. Kétségkívül ő ma az ország legjobb kortárszenét is játszó kamarazenésze. Ezen a koncerten az érzékeny pianissimóit fedeztem fel.