Bodó Viktor jól felismerhető színházi nyelvet használ, egyfajta „felrobbantott dramaturgiát”, amit a rendezői és dramaturgi (Varga Zsófia) munkának köszönhetően mégis összetart valami renden túli rendszer. „Őrült beszéd: de van benne rendszer”, mondhatnánk Poloniusszal. Személyes véleményem szerint ez bizonyos alapanyagoknál jól működik, máskor azonban összecsikorognak az alapanyag és a rendezői elképzelés fogaskerekei. Itt, ebben az előadásban színtiszta a bodói vízió, a revüszerűség illik a témához, és nincs túlerőltetve egy olyan klasszikus drámai alap, ami ledobná ezt magáról. És ez jó.

Shakespeare és a Szentivánéji álom csak annyiban jelenik meg, hogy a drogrehabilitációs, végsőkig lerobbant intézet lakói úgy döntenek, hogy az érkező minisztériumi delegáció tiszteletére – és az elsikkasztott színházterápiás pénzek felhasználását igazolva – készítenek egy Szentivánéji-előadást egy nap alatt. „Van időnk, holnap dél” – nyugtatja a lakókat az intézet kopasz, és kisszerűségében egyszerre szánandó és taszító vezetője (Polgár Csaba). Persze nem a teljes művet, hanem „megokosítva”, „lerövidítve”, ahogy az érkező művészrendező-paródia, Vazul (Friedenthal Zoltán) mondja.

Ebből annyi lesz mindössze, hogy Titánia (Hámori Gabriella) és Oberon (Polgár Csaba) házastársi gyűlölete, valamint a négy fiatal szerelmes összekavarodása megmarad, és ezekben a felvillanásokban a fiktív, karakterbeli érzelmeken átütnek valós vonzalmak és félelmek. Ebben Kókai Tünde Helénája talán a legerőteljesebb: maradandó kép, ahogy a leharcolt kosárpalánkon lógva „rage”-el arról, hogy ő mennyire ronda, és nem kell senkinek – egyszerre komikus és tragikus a pillanat. De jól működik ez a kettőzés a válófélben levő intézetvezető és a mélymagyar-sztárszínésznő Titánia elromlott házasságában is. Az előadás azonban nem tartja ki ezeket a pillanatokat – ez nem az a színház, ahol ilyen áttűnésekre egy egész ív épülne.

A közönség sokat nevet – végtelenül szórakoztató az előadás, pedig súlyos gondokat vet fel, és nem csak a droghasználattal kapcsolatban. Ugyan vannak kétségeim, hogy minden néző olyan szinten tisztában lenne a kábítószeres szlenggel (eki, spuri, hernyó, stb.), mint ahogy azt az alkotók esetleg elgondolták, de egy tágabb értelmezésben erre nincs is szükség. Ha metaforának tekintjük a függőséget és a végletekig lerobbant, koszos, beázó és málló plafonú, de valaha szép, fakazettás erkélyablakokkal díszes épületbelsőt (díszlet: Schnábel Zita), akkor értjük: itthon vagyunk, Magyarországon, 2023-ban. Ahol a felső szinteken uralkodik a korrupció, sikkasztás, lopás, „lenn” pedig a megoldatlan társadalmi problémák sokasodnak. Alkoholista vagy elhanyagoló szülők, szociális kilátástalanság, szegénység, széthulló családok, játék-, drog-, alkoholfüggőség, ahogy mindez a lakók csoportterápiás monológjaiban megjelenik. De ezeket a problémákat csak felvillantja a produkció, nem dolgozza ki – az már egy másik előadás lenne.

Megkapja itt a magáét a kortárs színházi valóság is: „új színházi formákat” keres a „Székely Tánctalálkozó” feliratú pólót viselő, de hosszú vörös haját „liberálisan” lófarokba kötő Vazul. „Bánk bán alapú nemzeti pankráció” vagy „abszurd lovasszínház” egyaránt felmerül, de gyanítom, Bodó saját stílusát is parodizálja, mikor az első húsz percben két férfiszínész nemi szerve is premier plánban megmutatkozik, abszolút feleslegesen. A musicalek és a zenés színház világa viszont inkább kettőségben jelenik meg: egyszerre zseniális paródia, ahogy a színészek előadják és kifigurázzák a leghíresebb dalokat A padlástól a Disney-rajzfilmeken át Szécsi Pálig, és megerősítése annak, hogy amikor ilyen csodálatos tehetséggel adják elő ezeket a számokat az Örkény színészei, a színházi csoda megtörténik, és a nézők nem tudják kivonni magukat a hatás alól. Ennyiben „szentivánéjis” az előadás: úgy működik, akárcsak a bumfordi mesteremberek Pyramus és Thiszbe-előadása, ahol a burleszk és a tragédia egy, és ennek hatása alól még az amazonkirálynő, Hippolyta sem tudja kivonni magát. Kifordítva megerősíteni a (zenés) színház csodáját: ez az az igazi bravúr.

Ebben a világban a Szentivánéji álomban körbejárt szerelem és szexualitás sem misztérium vagy lehetséges mentőöv a rehab lakóinak, hanem perverzió. Míg a tündérkirálynő Titánia és a szamárfejű Zuboly egyesülése Shakespeare-nél a szexualitással teljes szerelem misztériumára utal, itt csupán egy latexruhás vékonydongájú férfi és egy domina-Titánia füstködbe és szódásüvegspriccbe burkolózó parodisztikus-taszító aktusa, ahogy a szerelmet okozó varázsvirág leve is drog, illetve anyatej. Az előadás végi káosz és a „steamy windows”-jelenet szintén furcsán eltorzult szexuális képet mutat.  Ezt lehet szeretni vagy sem, nézője válogatja.

De mégis sokat nevetünk: Závada Péter slam-szövegei, az átírások, a rengeteg szövegpoén és vizuális geg olyan sziporkázó tűzijátékot eredményez, mely nem engedi lankadni sem a nézői figyelmet, sem a rekeszizmokat. Az Örkény színészei pedig mind remekelnek, és láthatóan lubickolnak ebben a szabadjára engedett, multimediális őrületben: mesterszinten tudják, „mitől döglik a légy a színházban”. Épp ezért nem szerencsés kiemelni neveket, mégis meg kell jegyeznünk Zsigmond Emőke átalakulásait és Jéger Zsombor színészparódiáját. És végül nézőként megnyugodhatunk abban, hogy a komikai mechanizmus valamennyire legalább működik. Ha nincs is boldog vég, senki nem hal meg. Aki itt, ebben a rehabban kiugrik az ablakon, visszatér, mintha mi sem történt volna. Ezt az abszurdot ismerjük, hiszen ebben élünk.

Lidércek, Shaxpeare, Delírium
William Shakespeare Szentivánéji álom című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján

ZOLTÁN, A REHAB VEZETŐJE, OBERON: Polgár Csaba
ORSZÁGH HAJNAL, SZÍNÉSZNŐ, ZOLTÁN FELESÉGE, TITÁNIA: Hámori Gabriella
KONDOROSINÉ, GYÖNGYI, A REHAB ADMINISZTRÁTORA, PUCK: Zsigmond Emőke
ZÁGON, BENTLAKÓ FÜGGŐ, LYSANDER: Borsi-Balogh Máté
CSENGE, BENTLAKÓ FÜGGŐ, HERMIA: Józsa Bettina
DÉNES, BENTLAKÓ FÜGGŐ, DEMETRIUS: Ficza István
BERNADETT, BENTLAKÓ FÜGGŐ, HELÉNA: Kókai Tünde
VAZUL, SZÍNHÁZTERÁPIÁS SEGÍTŐ, MESTEREMBER: Friedenthal Zoltán
JÓZSEF, FELÉPÜLŐ FÜGGŐ ÉS TAPASZTALATI SEGÍTŐ, MESTEREMBER: Máthé Zsolt
PÉTER, ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS SEGÍTŐ, MESTEREMBER: Hajduk Károly
FERENC, ÚJONNAN ÉRKEZŐ FÜGGŐ, MESTEREMBER: Jéger Zsombor
KORNÉL, BENTLAKÓ FÜGGŐ, MESTEREMBER, DELEGÁLT: Novkov Máté
ÁBRIS, BENTLAKÓ FÜGGŐ, MESTEREMBER: Patkós Márton
HUBA: Vásárhelyi Márton
TAS: Magyarkuti Dávid, Hunyadi Levente

RENDEZŐ: Bodó Viktor
DRAMATURG: Varga Zsófia
DÍSZLET: Schnábel Zita
JELMEZ: Giliga Ilka
VILÁGÍTÁS: Baumgartner Sándor
ZENEI- ÉS SOUNDDESIGN: Keresztes Gábor
INTIM KOORDINÁTOR: Egyed Bea m.v.
TRÜKKMESTER: Ujvári Bors e.h.
SZCENIKUS: Nyegota Krisztián
ASSZISZTENS: Laky Diána
ÜGYELŐ: Dávid Áron
SÚGÓ: Horváth Éva
ÉNEKTANÁR: Berecz Bea
ZENEI MUNKATÁRS: Kákonyi Árpád
JELMEZKIVITELEZŐ: Szabó Dorka
RENDEZŐGYAKORNOK: Döbrönte Zsófia, Szilvay Máté
DRAMATURGGYAKORNOK: Torner Panka
RENDEZŐASSZISZTENS-GYAKORNOK: Pereznyák Nikolett
JELMEZ GYAKORNOK: Nagy Fanny
ÜGYELŐ: Dávid Áron

Bemutató: 2023. október 8.
Örkény István Színház

Fotók: Horváth Judit