Bár igencsak sokáig tartott az előző esti beszélgetés, korán indult a reggelem, hiszen ismét mozgalmas nap elébe néztünk. A szemináriumon Kácsor Zsolt Cigány Mózese került középpontba, amiről már a keddi alkalom után nagy lelkesedéssel számoltak be nekem néhányan. Anna Bentley például a vártnál viccesebbnek találta a szöveget: meglepően üdítően hatott rá, mikor arról olvasott, hogyan szülte meg az élet „a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert”. A horvátra fordító Edit a káromkodásokat emelte ki, és nevetve megjegyezte, hogy a tanítványait is mindig ezek érdeklik a legjobban, míg mások bizonyos szabálytalan vagy éppen túlzásba vitt nyelvi jelenségekre figyeltek fel. Szenior táborozónk, Buda Gyuri számára különösen szemléletes volt, ahogy a szinte bibliai kifejezésmódra emlékeztető, ám mégis kiforgatott megfogalmazások – „heverve heveredvén” – radikálisan szlengbe csapnak át. Ennek megfelelően az átültetés során is „le kell rántani” a mondatokat fennköltségükből, ami kétségkívül izgalmas feladat. A török résztvevőknek a központozás hiánya volt furcsa, és voltak, akik olyan szerkezetekkel küzdöttek, mint a saját perdületű semmitörmelék vagy a ködmajoméletű – amely nem mellesleg talán a „Majom-köd” elnevezésű csillagászati fenoménnel is kapcsolatban állhat.

Péter szerint ehhez a szöveghez mindenkinek elő kell ásnia az anarchista énjét, bár bevallotta, hogy belé is nagyjából két százaléknyi igazi lázadó szorult csupán.

A műhelyfoglalkozás zárásaként a csoport még beleolvasott Szomory Dezső Vihar a Balatonon című írásába, a kiadós ebéd után pedig Imreh András vette át az előadótermet. Idén Temesvár és a görögországi Eleusis mellett Veszprém lett Európa Kulturális Fővárosa, melynek köszönhetően számos izgalmas projekt indulhatott el, köztük a balatonfüredi Fordítóház együttműködésével megvalósuló Versek Veszprémben. András beavatott minket a program célkitűzéseibe és eddigi eredményeibe, így megtudhattuk például, hogyan fogadták a régió gimnáziumai az idelátogató költőket. Az eseménysorozat ugyanis főként azért jött létre, hogy az iskolákkal összedolgozva újfajta módszerekkel közelítse meg a kortárs irodalmat, és a diákokkal is próbálja megszerettetni azt, az általuk tanult nyelveket segítségül hívva. A vendégek viszont nem kizárólag a „nagy nyelvek” képviselőinek köréből kerültek ki, hiszen a kontinens kulturális sokszínűségének bemutatása is fontos szempont volt. Ahhoz is ragaszkodtak továbbá, hogy mindenképpen legyen ukrán szerző is, nemcsak a szolidaritás jegyében, hanem azért is, hogy a résztvevők első kézből értesülhessenek az ottani történésekről.

Az áprilisi rezidenciaprogram keretében végül a spanyol Antonio Rivero Taravillo, a luxemburgi Guy Helminger, a francia Gérard Cartier, a brit Yvonne Reddick, az észt Jaan Malin és az ukrán Ija Kiva töltött el két hetet nálunk. Előzetesen már lefordított műveiket népszerűsítve járták az oktatási intézményeket, előadásokat tartottak, kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt.

Mindeközben megismerkedhettek a környék nevezetességeivel, a spanyol költő még egy patakba is beleesett, és milyen jól tette, hiszen később versben is megörökítette az emlékezetes pillanatot.

Mindannyiuknak kellett egyébiránt írniuk erről az időszakról, így volt, aki még kirándulás alatt is jegyzetelt, és végül hat szöveget is alkotott. András kihangsúlyozta, hogy a gimnazisták meglepően pozitívan fogadták a társaságot, sőt, még olyan extrém irányokat is be lehetett vinni nekik, mint a Jaan Malin által képviselt hangköltészet.

A projekt nyári szakaszában a versek a FreeSZFE Egyesület előadásában a balatonalmádi strandon, a füredi Tagore sétányon, illetve Veszprém óvárosában is megszólalhattak – András szerint a legjobban ez utóbbi alkalom sikerült, mely során a történelem, a kultúra és a háború témái kerültek fókuszba Cartier és Kiva művein keresztül. Zárásként mindannyian kaptunk tőle egy-egy képeslapot egy választott költő valamelyik szövegével, a hátoldalon elhelyezett QR-kód pedig a kezdeményezés honlapjára is elkalauzolt minket, ahol további izgalmas anyagokat találhatunk: meghallgathatjuk például Malin a tapolcai tavasbarlangban felolvasott hangversét.

Időközben megérkezett az Alkotóházba Balogh Endre is a Prae Kiadó két szerzője, Kovács Rita és Ughy Szabina társaságában, és természetesen egy nagy kupac könyvet is hozott magával. Kezdésként Zemlényi Attila és kabai lóránt Vasgyári eklógák című drámáját mutatta be a fordítóknak, ami a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi pályázatán első díjat nyert, és hamarosan színpadra is kerül majd. Ezt a Krimi Ma elnevezésű sorozat legújabb kötetei követték: Gráczer L. Tamás Mátyás király uralkodása alatt játszódó A budai hóhérjának második részében (Az Úr szukái) a főszereplő ezúttal a mai Margit-sziget zárdájában nyomoz, ahol egymás után halnak meg az apácák. Szintén gyilkossági ügyben kutakodik a Sorsod Borsod Alexája, Bánhidi Lilla debütáló regénye azonban olyan kérdésekkel is szembenéz, mint hogy el lehet-e szabadulni a szülőhelyünkről, vagy a költözés még nem egyenlő a kitörés esélyével.

A továbbiakban három költő került sorra: László Noémi Pulzusa különböző utcákon, tereken, városokon és tájegységeken kalauzolja végig az olvasót Kolozsvártól Budapesten át egészen Rómáig. Miközben szemlélteti, hogy a művész hazája valóban a nagyvilág, olyan tapasztalatoknak is teret enged, mint például a terhesség. A női témák és nézőpontok beemelése Turi Tímea negyedik verseskötetének is sajátja, az Egyszerre egy beszéljen ugyanakkor azzal is sokat foglalkozik, hogy milyen helye van a hitnek korunk társadalmában. A címadó szövegben Isten úgy hallgatja az imákat, hogy már nem akar igazságot tenni, hiszen voltaképpen nem is ő segít az embereken, hanem a beszéd. Gál Ferenc gyűjteményének – Ház körüli munkák – darabjai éppen ellentétes pozícióból szólnak: itt a feldolgozás nem közösségi esemény. A lelki egyensúlyunk megteremtése olyan „ház körüli munka”, amelyet önmagunkban kell elvégeznünk.

„Kegyelmi állapotról szó nincs” – vallja az egyik kezdősor.

Endre ezek után ismét a próza felé vette az irányt, és Réczey Kata Hollóskertjét ismertette. Ez egy két síkon futó mesés-mágikus történet, amelyben előkerülnek a születés, az eutanázia vagy éppen az önmagunkkal való találkozás kérdései is. „Időn és téren átívelő utazás ez, az élet győzelme a sötétség fölött” – fogalmazta meg Boldizsár Ildikó író, meseterapeuta. A bemutató végéhez közeledve esett szó a két jelen lévő szerző, Kovács Rita és Ughy Szabina könyveiről. Rita regénye, az Aranymetszés egy ékszerkészítő nő életébe, illetve rajta keresztül a 16. századi Velence mindennapjaiba enged bepillantást, hangsúlyos szerepet juttatva a szerelemnek is. Bár Szabina novelláival az esti program keretében részletesebben is megismerkedhettünk, Endre külön kiemelte a nyelvezetüket, a dísztelen mondataikat, amelyek egyszerűségük ellenére is pontosan képesek bemutatni hétköznapjaink kríziseit. Zárásként Weber Kristóf Keringője került terítékre, amely nemcsak váratlan fordulatokkal teli pikareszk, hanem összművészeti igényű alkotás is. Walz Emil komponista esszébetétekkel teletűzdelt kalandjait Láng Orsolya rajzai illusztrálják, a szerző pedig egy kísérőfüzetet is készített, amelyben kortárs verseket zenésített meg.

A sűrű délután után tettem egy sétát a gyönyörű, eső áztatta arborétumban, így este újult erővel hallgattam Ughy Szabina és szerkesztője, Péczely Dóra beszélgetését, akiket nemcsak a könyvvel folytatott közös munka köt össze, hanem az is, hogy mindketten irodalomterapeuták. Szabina ezzel kapcsolatban elmondta, hogy teljesen véletlenül talált rá erre a képzésre, de rögtön tudta, hogy jelentkeznie kell. Korábban ugyanis nem vették fel pszichológiára, így végül a magyar szakot választotta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, de a rengeteg nyelvészeti és régi irodalmi órán nem találta meg azt, amivel eredetileg foglalkozni szeretett volna. Az írás számára a naplójával kezdődött, amit tizenhárom éves korától a mai napig vezet. Bár a családjában nem volt különösebben fontos az olvasás, ő maga már a sümegi középiskolás évek alatt is próbálkozott versekkel, Molnár Krisztina egyetemi előkészítőjén azonban rá kellett jönnie, hogy meglehetősen elavult nyelvet használ. Ez persze nem véletlen, hiszen – ahogy ő fogalmazott – az iskolában Radnótinál megállt az élet, így sokáig tartott, míg Lackfi János és Vörös István kreatív írás kurzusának is köszönhetően ráérzett a saját hangjára.

Később egy szerelem révén ismeretségbe került olyan költői körökkel, mint a Telep Csoport vagy az Előszezon, amelyek rendkívül inspiráló, újító szellemi műhelynek bizonyultak számára a maguk intenzitásával és kaotikusságával. Dóra hozzátette, hogy ma nagyon másnak látja a fiatal közösségeket: mintha nem lenne már olyan erős az a szerelmekkel és bukásokkal átszőtt kapcsolati háló, amelyet az állandó, gyakran alkoholizálással kiegészülő együttlét tartott össze. Szabina saját bevallása szerint régóta nem ilyen életet él: a Móra Kiadónál irodalmi szerkesztőként végzett nyolcórás munkája mellé sokszor már az sem fér bele, hogy lépést tartson a kortársakkal, és folyóiratokat nézegessen, pedig ez az irodalomterápiás csoportok miatt is hasznos lenne. Dóra elmondta, hogy nagyon szereti a beszélgetőtársait más szerzőkről faggatni, ezért természetesen Szabinát is megkérte, hogy soroljon néhány kedvencet.

Elizabeth Strout novellái mellett Rumena Buzsarovszka A férjem című művét említette, de előkerült Ljudmila Ulickaja és meglepő módon Charles Bukowski neve is – főként sallangmentes, fesztelen stílusa miatt.

Dóra kíváncsiságból bedobta Karl Ove Knausgård prózáját is, amire rögtön felkaptam a fejem. Szabina elárulta, hogy talán egy könyvben sem olvasott még olyan érdekes fejtegetéseket férfi-nő kapcsolatról, mint a Szerelemben, de az egész Harcom-sorozat lenyűgözte, kevesen tudnak ugyanis így írni teljesen hétköznapi dolgokról. Nem is érthettem volna jobban egyet vele.

A beszélgetés második felében immár konkrétan a kötethez vezető útra terelődött a szó. Szabina elmondta, hogy szerinte a tartalom mindig megtalálja a megfelelő formát, így míg az egyetem alatt versekben gondolkodott, Szicíliában töltött egy éve esetében nem volt kérdés, hogy ebből az élményből regényt kell írnia. Ez lett A gránátalma íze, amely egy Perszephoné és Démétér mítoszára rájátszó anya-lánya történet.

Csillogó szemekkel és óriási mosollyal mesélt Olaszországról, ahol a nyelvvel együtt egy új identitást is elsajátíthatott.

Végre képes volt elengedni sok mindent, ami nyomasztotta, ez pedig valóban igazi szellemi felfrissülés volt számára. Jelenleg jóval kevesebb ideje van, mint akkoriban, amióta viszont elkezdett önismerettel és családtörténettel foglalkozni, rengeteg olyan esemény és érzés jött benne felszínre, amit másként nem tudott letenni, csak ha megírja. Így születtek a novellái, amelyekből egyet mi is meghallgattunk Szabina előadásában. A főhős elmaradt öleléseket számol, majd egyszer csak leugrik a buszról, rohanni kezd, aztán már repülni, ajkán a „rebel butterfly” elnevezésű rúzs.

Dóra zárásként arra volt kíváncsi, hogy honnan jönnek az ötletek ezekhez a finom humorral teli szövegekhez. Szabina bevallotta, hogy az alkotáshoz szükséges állandó, tudat alatti éberség sok mindentől megfosztja, mégis muszáj írnia, ha úgy érzi, ki kell adnia magából egy-egy érzést vagy gondolatot, amelyet még sehol máshol nem olvasott – például a szerkesztők láthatatlan munkájáról. Elmondása szerint nagyon örült Turi Tímea kötetének, mert olyanok voltak neki ezek a versek, mintha valaki megírta volna helyette azokat a dolgokat, amik őt is foglalkoztatják.

Az átlátszó nő esetében a változás érdekelte a leginkább, azt a pillanatot akarta fülön csípni, amikor valami átbillen egy fontos életesemény vagy – éppen ellenkezőleg – egy teljesen jelentéktelennek tűnő történés következtében.

Az este hivatalos része itt véget ért, de Dóra és Szabina természetesen velünk maradtak még, így a fordítók is feltehették a kérdéseiket. Beszélgettünk irodalomterápiáról, szerkesztésről és Szicíliáról is, ami visszatérő téma lett az idei táborban – sőt, egyik résztvevőnk, Zsófi éppen onnan származik. A hét feléhez érkeztünk, de még mindig számos izgalmas programmal készültünk a jelenlévőknek, akiket csütörtök reggel már Imreh András várt az Alkotóház előadótermében.

Fotók: Bakó Sára

A Prae Műfordító Tábor a Petőfi Kulturális Ügynökség, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.