Zemlényi Attila és kabai lóránt a 2010-es évek elejétől tizenegy éven keresztül dolgoztak az eredetileg stílusgyakorlatnak induló szövegen. Az inspirációt pedig a Vasgyárba szervezett írótáborokból szerezték, amikor lementek a gyár légóiba is szétnézni. A mű Miskolc, azaz a Beteg Kisfiú megbetegedésének okait és meggyógyulásának vágyát a bukolikus és tragikus hagyomány keverékével megalkotott világába helyezi: központi szereplők az egymással beszélgető pásztorok és a varjak (köztük a mindentudó Teiresziasz varjú), a szövegekbe, mint az antik drámákban, dalok ékelődnek. A mű néha rímes, néha hexameterre hajazó sorokkal építkezik, a különböző jeleneteket pedig Varga Éva Első Miskolci Művésztelepen ajtókról készített képei nyitják. Ahogy Zemlényi Attila a megnyitón elmeséli, a koncepció része volt, hogy ezekkel a kifejezetten Miskolcra jellemző ajtókkal nyissunk rá az újabb és újabb jelenetekre.

A szerzőtől megtudhatjuk továbbá, hogy a mű eredetileg nem is tartalmazott színpadi instrukciókat. „A szöveg organikus módon alakult”, és ennek folyamán popkulturális, zenei, filmes és irodalmi utalásokkal is egyre gazdagodott több mint egy évtized alatt. Ezen elemek beépülése után nyert a mű a Miskolci Nemzeti Színház drámaíró pályázatán.

Tallér Edina moderátor kiemeli, hogy a mű a be nem váltott ígéretekről szól, ahogyan a szocializmus összeomlása után nem következett be semmilyen újjáépítés, így a szöveg talán nem is csupán városdráma, hanem a közös drámánk. A megjegyzéshez kapcsolódó szövegrészletet Gerner Csaba olvassa fel nekünk mégpedig a Beteg Kisfiú a Korai sirató című jelenetben felhangzó monológját, mely a Vályi-tragédiával bekövetkező átkot tematizálja és a hanyatló Miskolc allegóriájaként értelmezhető.

„Örökül csak átkot hagytál nekem, átkozott, szennyezett vért,
baljós bádogállatokat, olvadó fémben pipitért.”

– Részlet a monológból (63.oldal)

Zemlényi Attila a Beteg Kisfiú allegóriáját hosszabban is kifejti. Mint mondja, „csinálunk […] valami testetlen félelmet, hogy miért rekedt meg a város, miért nem működik évek óta”. A gyár környékén járók pedig meséltek neki arról, hogy az egyik graffitin látható Beteg Kisfiú (a könyv 10. oldalán látható) éjszakánként néha előjön. Így vált ő a magánmitológia egy kiemelten fontos szereplőjévé, és azért reprezentálja a várost, mert a vasgyár egy hatalmas seb a városon. Míg a hetvenes években a fél város ott dolgozott, a rendszerváltás után az elveszett munkahelyek a helyiekben traumát, identitásvesztést és az Acélváros elvesztését okozta.

Tallér Edina kiemeli, hogy „a szöveg nem tisztel semmit, […] mer kockázatot vállalni.” Így megjelenik a miskolci nyelvezet és a nyelvi humor egy irodalmi szövegben. Zemlényi Attila hozzáteszi, hogy eközben a stílus pontosságára is nagy hangsúlyt fektettek, a roma szereplők megszólalásait például Szegedi Dezső ellenőrizte, és kivette belőle a helyi romák nyelvhasználatához nem illő elemeket.

A dráma 2023 karácsonyán zárul, Auróra színre lépésével. A szerző szerint a szereplő monológban előadott álma azt jeleníti meg, hogyan lehetne hozzányúlni ehhez a traumához, irányt mutat a továbblépési lehetőségekhez.

Kabai lóránt testvére, Zoltán elmondja, hogy „Lóri nem különösen szerette Miskolcot az elakadottság miatt”, maga a dráma pedig kifejezi azt az ellentétet, azt az eklektikát, mely a várost jellemzi: Miskolcon egyszerre van jelen egy kétszáz éves kőszínház, a panelházak és a gyár a közepén.

A Vasgyári eklógák a Miskolci Nemzeti Színházban felolvasószínházként kerül színre, nyomtatásban pedig a Prae kiadó gondozásában jelent meg 2023 szeptemberében.

A beszélgetés visszanézhető a Kis Présház Facebook-oldalán.

A képek forrása: Kaschtanova Mariia / prae.hu