Már a könyvbemutató felállása is rezonál a beszélgetésben felvillanó témák némelyikére; a nyelvi korlátokat Zoltán Dominika tolmácsolása küzdi le hősiesen, a szerzőket ugyanis orosz anyanyelvükön kérdezi Vass Annamária – őket fogták közre a Kis Présház pultja előtt felállított székeken helyet foglaló szerzők, két oldalról, talpig feketében; ebben a tekintetben is egymás párhuzamaként, ugyanakkor kontrasztjaként.

Jelena Glazova, aki egyszerre költő, hang-és vizuális művész, 1979-ben született, jelenleg Brüsszelben él; Naivitás című kötete eredetileg 2021-ben jelent meg Lettországban. A kortárs művészet interdiszciplináris szférájában születő munkáiban képeket, költői szövegeket, az experimentális hangművészet és az installáció eszközeit egyaránt felhasználja. Alkotásai között több performansz-előadást is listáz.

„Az érzékelés és ugyanazon munkák különböző olvasatainak lehetősége érdekel; az érzékelésbéli lehetőségek közötti váltásokat kutatom, melyek a különféle mediális közegek kereszteződése nyomán vetődnek fel, úgy, mint a szöveg, a kép és a hang. Foglalkoztat továbbá a testiség, az egyén fizikai azonossága a privát és a közösségi terekben, ezért használom önmagamat gyakran a munkáim anyagának forrásaként”, jellemzi művészetét saját weboldalán.

A Naivitás a második, magyar nyelven megjelent kötete, így másodszorra jár Magyarországon; az elsőt, mely Sóvárgás címen jelent meg, szintén a Prae Kiadó gondozásában, tavaly márciusban mutatták be ugyancsak a Kis Présházban.

Szemjon Hanyin munkásságában hasonlóképp megfigyelhető hangzó és írott művészet közelsége; a költő a szintén több médiumot felhasználó Orbita művészcsoport egyik központi alakja, mely idestova harminc éve alakult – azaz, jövőre huszonöt éve, pontosít a szerző, akihez Vass Annamária elsőként fordult a művészcsoport profiljáról, jelenlegi munkásságáról kérdezve őt. A költő elmondta, hogy a csoport magját csupán néhány állandó tag alkotja, de rendszeresen meghívnak különböző külsős alkotókat, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Az Orbita csoport fő jellemvonásaként a művészeti ágak keresztezését és egyesítését emeli ki; portfóliójukban egyaránt megtalálhatók videó alapú művek, képzőművészeti alkotások és performanszok is.

A költő jelenlegi, De nem úgy című kötetében szereplő versei olykor a kommunikáció lehetetlenségét és az egyén ezzel kapcsolatos bizonytalanságát fejezik ki; azt, hogy nem vagyunk képesek kimondani azt, amit közvetíteni szeretnénk. A kötetein átvonuló tematikákról beszélve Hanyin maga is úgy fogalmaz, hogy itt sokkal inkább a „kommunikáció lehetőségének kereséséről” és a nyelv próbatételéről van szó. Mindezt alátámasztják a költő saját felolvasásában elhangzó versei, melyek  az előadásmódnak köszönhetően sajátosan bágyadt, kissé tétovázó és olykor várakozó melankóliával gazdagodnak.

"na ne mondd már, azért valami csak van ebben
bár valami ilyesmi mintha már lett volna
s persze nem úgy, hogy egyáltalán nincsenek rá szavak
de mégis hasonló és elég erős
és lehet érezni, hogy most van mögötte valami
de persze nem olyan egyszerű – ne is mondd"

(na ne mondd már kezdetű vers, Szemjon Hanyin: De nem úgy, ford. Kis Orsolya, Prae Kiadó, 2023, 41.o.)

Bár Hanyin úgy írja le a De nem úgy verseiben megragadott realitást, mint ami absztraktságában álomszerű, ahogy arra Vass Annamária rámutat, a kötetben megtalálhatók olyan versek is, melyek inkább egy szituációt mesélnek el, és nem mentesek a humortól. Köztudott, hogy a szerző szereti felolvasni (vagy inkább elmondani) a verseit; összeségében performatív irányultságú-e a vicc? – hangzik a kérdés. Könnyedebbek ezek a versek, válaszolja Szemjon Hanyin, bár néha ez annyit jelent csak, hogy egy fokkal könnyebben befogadhatóak. Ő inkább ironikusnak mondaná őket; de ez az irónia is mélyen van; ki kell olvasni, vagy éppen kihallani. Igen, megesik, hogy az emberek nevetnek a végén, teszi hozzá. És valóban: megtapasztalhattuk ezt „mentem a biciklin” kezdetű verse felolvasása alkalmával.

A beszélgetés második felében a kérdező fókusza Jelena Glazovára irányul. Vass Annamária felidézi Petőcz Andrásnak a Sóvárgás című kötetről írott kritikáját, aki Galzova verseit dühös, indulatos szövegekként írja le, „melyekhez a szabadvers mint forma jól illeszkedik”. Más-e ehhez képest az új kötet? – hangzik el a kérdés. Glazova kifejti: amennyiben így akarjuk kifejezni, nem, a Naivitás talán még tovább megy ebben. Ő azonban nem dühöt lát benne: kötetét úgy jellemzi, mint látleletet a világról.

"minden fontos szó elhangzott
ökofeminizmus
neoliberalizmus
identitás
homofóbia
posztfeminizmus
nőgyűlölet
mizantrópia
maszkulinizmus
amíg a terem meg nem telt ürességgel
túl fülledt ahhoz hogy mondjunk még valamit
az értelem nem hatol át a zajon
a terjengősségnek nincs jelentése(…)"

A már említett kontraszt újra megmutatkozik, miközben Galzova szintén felolvassa saját verseit: előadásmódját – holott azt is áthatja az a sajátos szavalási technika, ami mintha magához az orosz nyelvhez kötődne – olykor erős szarkazmus színezi, mintha saját, sötét korrajzait provokálná. Akárcsak szintén elhangzó „kelj fel és járj” kezdetű versében: 

"»kelj fel és járj« – mondja a szemét alól kimászó
fehérpólyás hernyónak aki enyhén imbolyog
miközben esetlenül ásít
a bűzlő kötések alatt
különben minek támasztottunk fel téged?
a hernyó imbolyog/kibújik öltözékéből
emberré változik
»ez az ember aki kétszer hal meg«
- mondják utánanézve
miközben giotto a szemétdomb fölött lebeg"

Az estről készült videófelvétel megtekinthető a Kis Présház Facebook-oldalán.

Fotó: Mariia Kashtanova