bezár
 

gyerek

2023. 09. 27.
Gyerekprogramok a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyerekprogramok a Müpában Az új évadban is számos programot kínál a gyerekeknek a Müpa, amely a 2023/24-es szezon során több visszatérő családi és ifjúsági programmal, továbbá új előadásokkal várja a közönséget. Csengery Dániel Holle anyó című műve, a Petőfi & Co. és a Végvárak, vitézek című előadás is látható lesz.

 A kulturális intézmény kiemelt küldetésének tekinti, hogy szerepet vállaljon az elkövetkező nemzedékek kulturális nevelésében, ennek megfelelően jelentős figyelmet szentel a Müpa Junior programjainak, amelyek minden korosztály számára egyedi foglalkozásokat kínálnak - áll a Müpa MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

prae.hu

Mint írják, a Müpa felelősségének érzi, hogy megóvja és továbbadja kultúránkat a következő generációknak, ezért rendszeresen szervez olyan foglalkozásokat a fiatalabb korosztály számára, amelyek érzékennyé teszik őket a világ történéseire.

Az idei programban szerepel Csengery Dániel Holle anyó című műve, amely a Müpa 2020-as zeneműpályázatának gyermekopera kategóriájában nyert díjat. A klasszikus Grimm-mesén alapuló előadás az operát ismerteti meg a gyerekekkel.

A Petőfi & Co. című előadáson az ifjúság Petőfi Sándor életműve és a zene kapcsolatát ismerheti meg. Banai Sára operaénekes vezetésével olyan kérdésekre keresik együtt a választ, mint például hogyan jelenik meg a népdalok nyelvezete Petőfinél vagy hogyan viszonyul a kortárs zeneművészet a költő verseihez - áll a közleményben.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című előadása Fekete István műve, A koppányi aga testamentuma nyomán készül. A kalandos táncszínjátékban egyszerre elevenedik meg múltunk és jelenünk, miközben a táncművészet és Eredics Benjamin zenei megoldásainak találkozása összművészeti élményt kínál - áll a programok ismertetőjében.

Mint kiemelik, a matinékoncertek új, Magyarok a világban című sorozatának előadásain olyan zeneszerzők kerülnek a középpontba, akik nemzetközileg is megkerülhetetlenné tették a magyar kultúrát.

Novemberben megtudhatja a közönség, hogy miként jelenik meg Liszt Ferenc művészetében az európai hagyomány, decemberben pedig a világjáró Ligeti György és Afrika kapcsolata áll a középpontban.

A szimfonikus zenekarok világával ismerteti meg az általános iskolásokat az Utazás Symphoniába. Kiderül többek között, hogy miért a vonós hangszerek tűnnek fel először a közönségnek, zenészek segítségével és az élőzene dallamain keresztül pedig a szimfonikus zenekarok kialakulásának történetét is megismerhetik az érdeklődők.

A Babakoncerteken az élőzenével ismerkedhet meg a legfiatalabb korosztály, míg a Ringatón a népdalok és mondókák világát fedezhetik fel a résztvevők.

A Tesz-vesz muzsika és a Tesz-vesz óvoda foglalkozásai hétköznapi tárgyak kreatív felhasználásával segítik a gyerekek zene iránti érdeklődésének ébrentartását, improvizációs készségük kibontakoztatását, a Zenebonán pedig kreatívan ismerhetik meg a hangszereket.

A MUS-E zenés foglalkozásain különböző művészeti ágakkal találkoznak a gyerekek, a Hetedhét táncház sorozatában pedig muzsikusok, hagyományőrző hangszeres mesterek és táncmesterek segítségével tehetik meg kezdő tánclépéseiket.

Iskolás csoportokat vár az interaktív Zenés tízórai, míg a Minimatinén mesék, versek, lírai hangvételű történetek elevenednek meg.

Szintén az iskolásokat várja a Hangulatkoncertek mintájára szerveződő Hangulat Junior, a komplex zenei élményt nyújtó Iskoláskoncertek, valamint a gimnáziumi irodalom-tananyaghoz kapcsolódó tematikával zajló Literárium Junior.

A Cifra Palota című program nemcsak a gyerekeket, hanem az egész családot várja zenei és kreatív készségfejlesztő foglalkozásaival - áll a közleményben.

A Müpa családi és ifjúsági programjairól további információ a https://www.mupa.hu/programok/csaladi-es-ifjusagi-programok/aktualis-programok oldalon található meg.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Beszélgetés Marie-Aude Murail-jel

Más művészeti ágakról

Fekete István Lutrájáról
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
(kult-genocídium)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés