film
2008. 09. 10.
Animálszex?
Laurent Charbonnier – Állati szerelmek
Á, dehogy. Egyértelműen családi mozi: az aktusok összességében még annyi időt sem foglalnak el a randizás és a fészekrakás között, mint amennyit egy 12-es karikás ártatlanka vasárnap délutáni romantikus komédiában!
Csak azért ezzel kezdtem, mert az olyan perverz mozi látogatók, mint például jómagam, akik abban reménykedtek, hogy valóban 83 faj fog majd 85 percen keresztül szexelni a vásznon, érezni fognak némi kielégítetlenséget az Állati szerelmek láttán. A szemfülesebbek persze így is felfedezhetik a jó öreg misszionárius pózt és a pikánsabb 69-es megoldásokat - nem hiába, francia természetfilmről van szó! Ám annyi egyéb mókás, megható vagy éppen meglepő állatmagánéleti szcéna sulykolja majd az ilyen elvetemült nézőkbe, hogy az élet állat-módra sem csak csupa üzekedés, hanem nagyrészt meghitt intimitás, hogy ez a kevéske állati pozitúra is garantáltan egy életre elegendő nevelő célzatú megfontolni valóval párosul (és nem párosodik!) majd a fejükben. 
Komolyabbra véve a szót az Állati szerelmek valóban a Lápvidék gyermekei, a Vándormadarak és Az utolsó prémvadász alkotóihoz illő, nagyszabású vállalkozás, ami 16 országban, 500 forgatási napon keresztül, 170 egyed filmre vételével készült. A készítőknek szerencsére kellőképpen helyén van az eszük és a szívük, valamint elég nagy a (film)szakmai, jobbára fényképészeti tudásuk, és elég jó a humorérzékük ahhoz, hogy még merő véletlenségből se készítsenek monumentális családi drámákra vagy folytatásos romantikus sorozatokra hajazó álzsánerfilmet - állatszereplőkkel. Az Állati szerelmek nagy erénye éppen az, hogy ugyan rendre a magány, a vágyakozás, az udvarlás, a csábítás, az utódnemzés, a családalapítás és a gyermeknevelés emberi életszakaszaival von párhuzamot, ám ezekből nem fabrikál fabulát. Az antropomorfizmusok ehelyett szemmel láthatóan a dramaturgiai szerkezet építését, illetve a film metaforikus értelmezhetőségét szolgálnák, ám ezeket a funkciókat sem igazán látják el. Mindent összevetve inkább egy "variációk egy-egy témára" típusú meditatív képsorra érdemes számítani, mint egy egész estés mozifilmre!
Így, az emberi történetek diktatúrája és az oktrojált koncentráció alól nagyjából felszabadulva, minden mozinéző meglelheti a maga örömét a mozidarabban, ha akarja. A szinglik uszkve 10 percig gyönyörködhetnek abban, hogy hogyan búgja, kiáltja, rikoltja, vuffantja, sikítja, printyenti, püttyögeti, muffogja, huhogja, riccsenti bele a fél állatvilág a bánatát a naplementébe, eközben az ambient elektronikus muzsikusok gyűjtögethetik a hangeffekteket. Majd a gyakorló randizók nyugtathatják meg magukat, hogy valószínűleg sosem lesz részük olyan abszurdra szabott találkában, amely furcsának volna nevezhető az állatvilágban bevett udvarlási szokásokkal összevetve, és a kortárs modern táncosok próbálhatják a retinahártyájukon rögzíteni a színpadi koreográfiának sem utolsó állati csáb- és násztáncokat...
Röviden: mindenki csak profitálhat! Egyedül azok a fiatal szülők átkozhatják magukat, akik komolyan vették a lead-et, és ők is főleg azért, hogy anno, régen miért nem nézték a Walt Disney Mozidélután helyett inkább azt az unalmas természetfilmet a másik csatornán. Mert bizony - saját tapasztalat alapján - Plutó és a Tatu még az évente abszolvált állatkerti sétákkal kiegészítve is maximum arra elegendő, hogy viszonylag nagy biztonsággal különböztesse meg az ember a zsiráfot a zebrától, de egészen biztosan nem elég háttértudás arra az esetre, mikor az Állati szerelmek alatt a negyvenötödik furcsa madár láttán negyvenötödszörre kérdezi meg majd a kiskölyök, hogy anyúúú, az milyen madár? És ne reménykedjen senki az Animal Planet vagy a National Geographic kényelmes bédekker stílusában, vagy abban, hogy a szimpatikus férfihang majd hozzáfűzi a képekhez a szükséges kommentárt - mert az audiosávban maximum csak az állati hangok, a természetes zajok és az éteri zenedarabok szolgálhatnak magyarázatul. No meg némi poézis, de ez maradjon meglepetés!
Szigorúan ilyen megfontolások alapján, illetve talán azért, mert első randira mégiscsak túl direkt ez a mozi, leginkább önállóan vagy barátilag érdemes megtekinteni, és begyűjteni a kedvenc figurákat a természet kétszer nyolcvanhárom plusz egynéhány furcsa bogara közül! Az enyém az a kis piros fejű Fred Astaire-madár volt, aki olyan elszántan szteppelt egy faágon! Mivel egészen a film végéig nem derült ki, hogy odaröppent-e már mellé az ő kis Ginger Rogerse, én reménykedek egy Állati szerelmek 2.-ben. Hehe.
Komolyabbra véve a szót az Állati szerelmek valóban a Lápvidék gyermekei, a Vándormadarak és Az utolsó prémvadász alkotóihoz illő, nagyszabású vállalkozás, ami 16 országban, 500 forgatási napon keresztül, 170 egyed filmre vételével készült. A készítőknek szerencsére kellőképpen helyén van az eszük és a szívük, valamint elég nagy a (film)szakmai, jobbára fényképészeti tudásuk, és elég jó a humorérzékük ahhoz, hogy még merő véletlenségből se készítsenek monumentális családi drámákra vagy folytatásos romantikus sorozatokra hajazó álzsánerfilmet - állatszereplőkkel. Az Állati szerelmek nagy erénye éppen az, hogy ugyan rendre a magány, a vágyakozás, az udvarlás, a csábítás, az utódnemzés, a családalapítás és a gyermeknevelés emberi életszakaszaival von párhuzamot, ám ezekből nem fabrikál fabulát. Az antropomorfizmusok ehelyett szemmel láthatóan a dramaturgiai szerkezet építését, illetve a film metaforikus értelmezhetőségét szolgálnák, ám ezeket a funkciókat sem igazán látják el. Mindent összevetve inkább egy "variációk egy-egy témára" típusú meditatív képsorra érdemes számítani, mint egy egész estés mozifilmre!
Így, az emberi történetek diktatúrája és az oktrojált koncentráció alól nagyjából felszabadulva, minden mozinéző meglelheti a maga örömét a mozidarabban, ha akarja. A szinglik uszkve 10 percig gyönyörködhetnek abban, hogy hogyan búgja, kiáltja, rikoltja, vuffantja, sikítja, printyenti, püttyögeti, muffogja, huhogja, riccsenti bele a fél állatvilág a bánatát a naplementébe, eközben az ambient elektronikus muzsikusok gyűjtögethetik a hangeffekteket. Majd a gyakorló randizók nyugtathatják meg magukat, hogy valószínűleg sosem lesz részük olyan abszurdra szabott találkában, amely furcsának volna nevezhető az állatvilágban bevett udvarlási szokásokkal összevetve, és a kortárs modern táncosok próbálhatják a retinahártyájukon rögzíteni a színpadi koreográfiának sem utolsó állati csáb- és násztáncokat...
Röviden: mindenki csak profitálhat! Egyedül azok a fiatal szülők átkozhatják magukat, akik komolyan vették a lead-et, és ők is főleg azért, hogy anno, régen miért nem nézték a Walt Disney Mozidélután helyett inkább azt az unalmas természetfilmet a másik csatornán. Mert bizony - saját tapasztalat alapján - Plutó és a Tatu még az évente abszolvált állatkerti sétákkal kiegészítve is maximum arra elegendő, hogy viszonylag nagy biztonsággal különböztesse meg az ember a zsiráfot a zebrától, de egészen biztosan nem elég háttértudás arra az esetre, mikor az Állati szerelmek alatt a negyvenötödik furcsa madár láttán negyvenötödszörre kérdezi meg majd a kiskölyök, hogy anyúúú, az milyen madár? És ne reménykedjen senki az Animal Planet vagy a National Geographic kényelmes bédekker stílusában, vagy abban, hogy a szimpatikus férfihang majd hozzáfűzi a képekhez a szükséges kommentárt - mert az audiosávban maximum csak az állati hangok, a természetes zajok és az éteri zenedarabok szolgálhatnak magyarázatul. No meg némi poézis, de ez maradjon meglepetés!
Szigorúan ilyen megfontolások alapján, illetve talán azért, mert első randira mégiscsak túl direkt ez a mozi, leginkább önállóan vagy barátilag érdemes megtekinteni, és begyűjteni a kedvenc figurákat a természet kétszer nyolcvanhárom plusz egynéhány furcsa bogara közül! Az enyém az a kis piros fejű Fred Astaire-madár volt, aki olyan elszántan szteppelt egy faágon! Mivel egészen a film végéig nem derült ki, hogy odaröppent-e már mellé az ő kis Ginger Rogerse, én reménykedek egy Állati szerelmek 2.-ben. Hehe.
Állati szerelemek (Les Animaux amoureux)
Színes, feliratos francia dokumentumfilm, 85 perc, 2007.
Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető.
Rendező: Laurent Charbonnier
Zeneszerző: Philip Glass
Producer: Jean-Pierre Bailly
Vágó: Axelle Malavieille
Bemutató: 2008. szpetember 11.
Forgalmazza: SPI
Szerzők
-- Forgács Nóra Kinga --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
irodalom
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
