A színpadon egy forgatható kocka fogad: ezt két oldalról láncokból álló függöny határolja, az egyik oldalról egy ajtóval megszakítva. Ez fogja később a jeleneteket alkotó szobák falát megalkotni, vagy épp szereplőket elhatároló falakat jelképezni. A színpad jobb szélén két zenész (Domahidi Kata, Vilhelem András) ül, akik az előadás közben rendszeresen háttérzeneként zenei kíséretet adnak az előadáshoz vagy épp kísérik a színészeknek a darab egy-két pontján felhangzó kórusát.

Az erdélyi szászok történetéből kiemelt három időpont nem kronológiai sorrendben követi egymást. Először a romániai rendszerváltás (1989-1990) időszakába tekinthetünk be. Már a forradalom előtt települnek ki a helyi szászok Németországba, ezt a darab középpontjában álló családnak azonban nem engedélyezik. A férj bátyja évekkel korábban emigrált, ezért éveken keresztül rendszeresen megfigyelték és kihallgatták a családot, amitől a feleség paranoiás lett. A rendszerváltás után a közönségből még többen tűnnek el: hirtelen rengeteg szász hagyja el Romániát, a középpontban álló családból is csak a „nagynéni” (Szilágyi Enikő) és a „lány” (Bajkó Edina) marad.

Ezt követően a második világháború végén járunk (1944-1945), amikor megkezdődött a szászok „eltűnése”. Ekkor a Szilágyi Enikő által alkotott karakter még fiatal lányként próbál szerelmével együtt megmenekülni az erdélyi szászok szovjet munkatáborokba való hurcolásától. Ebből a jelenetből megismerhetjük, ahogyan a szász lányok helyi románokkal iratkoznak össze annak érdekében, hogy megmenekülhessenek az elhurcolás elől.

Az utolsó részben a Románia EU-csatlakozása utáni világot láthatjuk (2007). A szászokból egyre kevesebben maradnak, az unió adta lehetőségek miatt egy újabb hullámban hagyják el Erdélyt. A jelenetben hazalátogat az előadás elején emlegetett, emigráló báty a gyerekével, és arról mesél, milyen jó  volt korábban az élet Romániában. Erre a már anyává vált „lány” (Bajkó Edina) azzal vág vissza, hogy ha annyira tetszett az élet, akkor nem kellett volna emigrálni. A lány azon kevesek közé tartozik, aki soha nem akarja elhagyni a szülőföldjét. Csak nézi, ahogy körülötte folyamatosan eltűnnek az emberek.

A három rész között a hat színész megforgatta a színpadon lévő kockát, és elmondta, kit alakít a következő jelenetben. Azonban ez a rövid intermezzo kevés volt ahhoz, hogy teljesen követhető lehessen, ki kit alakít. A szereplők egymástól való megkülönböztetését pedig nem segítette az, hogy mind hófehér ruhában játszottak. A darabot követhetőségét még nehezítette az is, hogy mindhárom részben volt egy-egy már rég halott, vagy sokára megszülető ember, aki narrálta az adott részt. Ez azért okozott nekem elsőre meglepetést, mert ezt leszámítva egy teljesen realisztikus, szinte dokumentumfilm-szerű előadást láthattunk. A halottak az eltűnésnek egy másik vetületét jelképezték, mint az emigráció vagy elhurcolás. Tulajdonképpen azt akarták bemutatni, hogy amíg van, aki az emberre emlékszik, addig még nem múlunk el, nem tűnünk el igazán. A még-meg-nem-született pedig azért jelenhetett meg, hogy elmondhasson olyan dolgokat is az eseményhez kötődően, amit a cselekmény időpontjában még nem tudott a többi szereplő, viszont meghatározó volt a történet későbbi alakulása szempontjából.

A hat színész nagyszerűen játszott. A különböző jelenetekben a különböző szerepeket alakító színészek képesek voltak eltérő karaktereket megformálni. Bár a jelmezek is eltértek a különböző részekben, mivel a különböző ruhadarabok (egy sál és egy nyakkendő kivételével) mind fehérek voltak, így kifejezetten fontos volt, hogy a korábbitól minél inkább elütő karaktert hozzanak létre. A végig egy szereplőt alakító Szilágyi Enikő pedig remekül alkotta meg ugyanazt a karaktert teljesen eltérő életkorokban és élethelyzetekben.

Maga a szöveg színpadra alkalmazva kissé nehezen követhető, viszont nagyon izgalmas anyag, különösen annak, akit érdekel az erdélyi szászok – Magyarországon talán nem is igazán ismert – XX. és XXI. századi története.

Elise Wilk: Eltűntek
Fordító: Albert Mária
Szereplők: SZILÁGYI ENIKŐ, BAJKÓ EDINA, SCURTU DÁVID, SZABÓ JÁNOS SZILÁRD, TÓTH ZSÓFIA, SEBESTYÉN ABA
Zeneszerző: CÁRI TIBOR
Zenészek: DOMAHIDI KATA, VILHELEM ANDRÁS
Díszlet és jelmezterv: SÓS BEÁTA
Rendezőasszisztens: KÓSA-SZIGETY ZSÓFIA, MÁTHÉ BARBARA
Dramaturg: CSEKE TAMÁS
Fotó: ILOVSZKY BÉLA (theater.hu)
Rendező SEBESTYÉN ABA
Bemutató: 2019. szeptember 18.
Marosvásárhelyi Yorick Stúdió
2023. szeptember 1.
Városmajori Szabadtéri Színpad