A regény első oldalain betekintést nyerhetünk Liza gondolataiba, megismerhetjük a családjához és a barátaihoz fűződő viszonyát, valamint a saját magáról alkotott képét is. Néhány jelenet erejéig megelevenedik a szemünk előtt a mai budapesti atmoszféra, ahol a fiatalok Air Force cipőt hordanak, és a péntek délutánjaikat a Bubble Tea nevű ázsiai büfében töltik. A szöveg ügyesen dolgozik a valós budapesti helyszínekkel – például a Ferenciek terével –,  beemelésükkel az olvasó a felvázolt eseményeket a helyszínekhez kötődő emlékeihez tudja fűzni. Az első oldalakon megismerhetjük Liza kissé sztereotipikus ábrázolású barátnőit, a menő, csinos, érett és domináns Zsuzsit, a visszahúzódóbb, nagyon sportos Csengét, illetve Liza összes hozzájuk kötődő komplexusát és egymás iránti szeretetük mélységét is – bár a két lány nem jelenik meg többé személyesen a cselekményben.

A kedves péntek délutáni bevezető jelenetsor után elindul a regény fő cselekményszála: Lizát elnyeli a szobájában tátongó fekete lyuk, és belecsöppen egy kicsit sem szívmelengető, utópisztikus világba, amely erősen a középkorra hajaz: a városkép fejletlen, a modernitásnak még nyoma sincs, mindenhol dúl egy pestisszerű betegség, amelytől rettegnek az emberek, polgárháború zajlik, a gyerekeknek pedig saját önálló titkos várost kellett alapítaniuk ahhoz, hogy túléljék ezeket a rideg körülményeket.

Magától értetődő, hogy Lizának nem szimpatikus ez a kaotikus, idegen világ, és amint lehet, haza akar térni. Ez azonban természetesen nem olyan egyszerű: fel kell kutatnia a Varlyban élő jósnőt, akinek a segítségével visszajuthat az otthonába. Varlyba azonban nem olyan egyszerű eljutni, mint ahogyan első pillanatban tűnik, mert fuvarra, ahhoz pedig pénzre van szükség. Lizának így munkába kell állnia és segédkeznie kell a járványban elhunytak szállításában.

Felnövéstörténetének ez az első próbatétele, melynek során mentálisan és fizikailag is megerősödik, végre elkezd bízni saját képességeiben. Az események közben folyamatosan követhetjük Liza belső, önmagával folytatott párbeszédét, belső monológjait, amelyekben megfogalmazza friss tapasztalatait a világ működésével kapcsolatban. Ezek néha kissé szájbarágósak és nem ásnak mélyre. Olyan alapvető igazságok fogalmazódnak meg például, mint hogy a belső szépség fontosabb, mint a külső; nem az számít, mint mond, hanem hogy ki mondja; a szülők is voltak bizony gyerekek; vagy hogy egyszer mind meg fogunk halni. Persze vannak olyan szöveghelyek is, ahol el kell hangoznia a magától értetődő életigazságoknak is.

Lizára további próbatételek várnak a különböző különleges világokon átívelő kalandozásai során: meg kell birkóznia a benne lakó sárkánnyal, a hallucinációival, a belső frusztrációival, gladiátorharcot kell folytatnia, ki kell jutnia a különböző életút-lehetőségeket felmutató tükrös faházból, fel kell találnia magát egy valójában nem is lakatlan lakatlan szigeten, és az első igazi szerelmet is át kell élnie.

Ezek a feladatok összetett kultúrtörténeti háttérrel rendelkeznek. Liza sárkánnyá alakulása és tudatalatti pusztítása a kelta mitológiákat idézi, de ezen esemény lélektanát kapcsolatba hozhatjuk Ovidius Átváltozások című művével is. Érdekes, hogy ez a jelenetsor is a valóság és a képzelet közötti keskeny határvonal átlépésével játszik, az olvasóra hagyva a végső ítéletet. A fikció és a realitás közötti határvonal a regény során többször nagyon vékony, ez érdekessé teszi és árnyalja a cselekményt.

A gladiátorjátékok az ókori Római Birodalom császárkorának Colosseumában zajló megmérettetéseket juttathatják az eszünkbe – a megjelenő szfinx pedig az egyiptomi kultúrkört –, azonban egy kis nézőpontváltással. Hiszen Liza ráébred, hogy azok az állatok és lények, amelyek be vannak fogva, hogy ellene harcoljanak, valójában szintén áldozatok, beemelve ezzel egy zoopoetikai olvasatot a regénybe. Értelmezés kérdése, hogy ezt csupán egy mesei fordulatnak tekintjük-e, vagy mélyebb jelentéstartalommal ruházzuk fel. A főszereplő ezen felismerését felhasználva nem meggyilkolni próbálja a ráengedett fenevadat, hanem csellel szabadjára engedi. Persze elkapják és tömlöcbe zárják. A felnövéstörténetnek rendkívül szignifikáns része ez, hiszen a zárkában Liza – akár egy pillangó – bebábozódik, majd tettének szépsége miatt szimbolikusan már pillangóként ébred fel. Ez az egész regény metonímiája is, ahogyan azt a cím is mutatja.

Miután sikeresen el tud szökni fogságából, a következő próbatétel helyszíne helyszíne egy olyan elhagyatott ház, ahol különböző lehetséges életutak képei várják, illetve különböző varázstükrök – a hely erősen Lewis Carroll Alice Csodaországban, illetve Alice Tükörországban című műveit idézi. Annál is inkább, mert akárcsak a Kalapost és Alice-t, úgy Lizát is elnyeli egy újabb földalatti lyuk, amelyből egy lakatlan szigetre pottyan.

A sziget az irodalom egyik legősibb toposza. Fiala Borcsa regényében Liza számára a sziget elzárt, boldog világként jelenik meg, ahol először tapasztalhatja meg a teljes megnyugvást és boldogságot, amióta megkezdődött a kalandja. Sok szempontból választóvonal a kaland ezen része Liza fejlődésében és felnövésében, hiszen ez az az állomás, ahol utoljára gyermek énje dominálhat – azonban ez is ambivalens, hiszen mindeközben saját magáról kell gondoskodnia. Itt talál rá az első igaz szerelem, amely szintén hangsúlyos állomása emberi létezésünknek, és itt olvashatunk először arról, mi is érdekli őt igazán, mire tenné fel majd a jövőjét – itt már kezd kialakulni saját identitása. Liza végül önállóan talál rá a végső megoldásra, hogy hogyan juthat el az áhított Varlyba, ahonnan majd a jósnő segítségével hazatérhet. Kiderül, hogy úti célja végig ott volt mellette, érinthető távolságon belül, csak nem vette észre. Az üzenet egyértelmű: néha csupán nézőpontváltásra van szükségünk a megfelelő megoldás megtalálásához.

Varly városának képe és hangulata erős kontrasztba állítható a sziget idillikus világával, hiszen a modern világ minden problémáját megjeleníti: dúl a környezetszennyezés, az utcák tele vannak szeméttel, az emberek mit sem törődnek a természettel, a kapitalizmus kizsákmányoló módon működik. Bár a regény felveti ezeket a problémákat, mélyebbre nem ás és megoldási javaslatot sem kínál, de legalább eszünkbe juttatja őket – hátha legalább a mikrokörnyezetünkben megpróbálunk valamit kezdeni velük.

A történetnek nemcsak a kulturális háttere színes és összetett, hanem a nyelvi diverzitása is rendkívül szignifikáns. Egyszerre jelenik meg benne a fiatalok szlengje, becéző szerkezetei, idegen nyelvű kifejezései; megjelennek modern életünk használati tárgyainak nevei; közmondások vagy éppen idézetek Petőfitől, Arany Jánostól; és a Lázár Ervintől ismert karakterek felemlegetése is ide tartozik. Ez a kulturális és nyelvi keveredés olykor eklektikus, olykor groteszk hangulatot eredményez, de mindenképpen izgalmassá teszi a regényt, akárcsak a fejezetek befejezései, amelyek szinte mindig fokozzák a már fennálló feszültséget, még kíváncsibbá teszik az olvasót. 

A művet ajánlom azoknak, akik szívesen olvasnának egy könnyed felnövéstörténetet, egy izgalmas pikareszket, amely sok, ma mindenképpen égetőnek tekinthető problémát felvet, és kétségkívül kortárs.