A történet egy rubinrablás körül bonyolódik, de emellett még számos kisebb-nagyobb botrány, csínytevés is borzolja a kedélyeket, ahogy ezt már az angol krimikirálynő regényeinél megszokhattuk. Így lesz pont hat gyanúsítottja az ékkőtolvajlásnak, akik közel száz év után szeretnék végre tisztára mosni a becsületüket.

Kertész Erzsi regénye nem csupán egy krimi, hanem egy időutazásos történet is. Az írónő a múlt század fordulójának egy képzeletbeli erdélyi kisvárosába kalauzolja el olvasóit. Ehhez segítségére van a Szentendrei Skanzenben található műemléki épületegyüttes: a marosvásárhelyi Korzó kávéház és a Hirsch Nyomda és Könyvkereskedés, Dávid Antal kézdivásárhelyi divatüzlete, a székelyudvarhelyi posta, a székelykeresztúri patika és egy Kós Károly tervezte erdélyi polgárház. Ezek a krimi tetthelyei és ide kell visszarepülni egy időgép-szemüveg, a vizitusz segítségével a főhősnek, hogy fényt derítsen az igazságra.

De ki is a regény főhőse, a titokzatos nyomozó? Bizony nem más, mint maga a kamaszolvasó. Neki kell kibogoznia a hat rejtélyt. Remek írói fogásként az olvasó a történetbe aktívan bevonódva, annak egyik hősévé válik. Sőt a végén Christie Poirot-jához hasonlóan „szürke kis agysejtecskéi”, azaz logikája segítségével ő leplezi le a bűnöst. Interaktív krimit ígér a fülszöveg, ám a kezdeti izgalom után az ötlet megfeneklik. Az interaktivitás ugyanis kimerül abban, hogy a fejezetek végén kissé didaktikus kérdések sorával találjuk magunkat szemben: „Van-e valami vagy valaki, ami/aki felkeltette az érdeklődésedet? Netán a gyanúdat.?” „Van-e bármi, ami felkeltette a figyelmedet ebben az epizódban?” A kötet végén a Súgó fejezet ad némi támpontot a kisebb-nagyobb csínytevések megoldásához, ha a nyomozásban elakadnánk.

De természetesen az egész bűnténysorozat, ahogy a jó krimikben már megszokhattuk, csak a végén oldódik meg. Az írói „kérdezz–felelek” játék pozitívuma, hogy a műfajjal most ismerkedő fiatal olvasók kicsit beleláthatnak a krimiírás rejtelmeibe, trükkjeibe és megtanulhatják a krimiolvasás legfontosabb szabályát: „Ne lapozz, hátra, hanem figyelj minden apró részletre és gondolkozz logikusan!”. 

A szereplők ábrázolása és a századforduló kisvárosi életének bemutatása nem eléggé kidolgozott. Pedig az írónő jó érzékkel válogatja össze szereplőit. A hat kísértet életkorát, és társadalmi helyzetét tekintve lefedi a kisváros közösségének egészét. Vannak köztük idősebbek, mint Pityókás Pityu, a hajléktalan utcazenész, Zsigmond, a patikussegéd, vannak egészen fiatalok, mint Juli, a mindenes cselédlány és Kornél az asztalosinas; végül középkorúak, mint Ilona, a divatárus hölgy és Sólyom Imre, újságíró. De nem igazán sikerül egyéníteni őket, miközben a századfordulóra nagyon is jellemző volt nemcsak a társadalmi, de az azt kifejező nyelvi és viselkedésbeli elkülönülés is az egyes osztályok, rétegek között. A regény nyelvi síkja megmarad a mai köznyelvnél, ami néhol életszerűtlennek hat.    

Orosz Annabella egyes fejezetekhez készült tablóképein érzékletesen elevenednek meg a szereplők, és szemléletesen idézik meg a századfordulós kisvárosi világ hangulatát.

Külön erénye még a könyvnek, hogy a kötet végén a kiskamasz olvasók a krimiben fontos szerepet játszó bűvésztrükk, a „Pálma rejtély” leleplezése mellett képet kaphatnak a Szentendrei Skanzenről is. Nemcsak a regényben szereplő épületek rövid leírását olvashatjuk itt rajzzal kísérve, de azt is megtudhatjuk, milyen módon kerülnek a falumúzeumba az egyes építmények, miként bontják le őket régi helyükön és hogyan építik őket újjá a Skanzen területén. Valószínűleg ez majd számos olvasónak kedvet csinál ahhoz, hogy a szabadtéri múzeumba ellátogatva élőben is megtekintse a regény helyszíneit, és ott újraélje az eseményeket.

Kisebb hibái ellenére sodró lendületű, fordulatos és szórakoztató krimi, századfordulós időutazás Kertész Erzsi regénye, amely nem okoz majd csalódást a kalandkedvelő ifjú olvasóknak.