Fekete Szilvia, Balogh Krisztián és Bajkó Dániel közös és egységes vizualitású, a galéria terét újszerűen használó kiállításán olyan érzése van a nézőnek, mintha a tárlaton szereplő munkák már egy meglévő koncepcióra felfűzve, adott kurátori gondolat alapján készültek volna el. Pedig nem erről van szó: inkább mintha a jungi kollektív tudattalan internet által hordozott kultúrájának „értékcsomópontjain” hasonló képek jelentek volna meg.

Fekete Szilvia képzőművész, a kiállítás kurátora egy népszerű közösségi képmegosztó oldalon találta meg ismét az egyébként a Képzőművészeti Egyetemről már ismert művész partnereit a kiállításhoz, akikkel, mint kiderült, hasonló témákon dolgoztak az utóbbi időszakban. Az erdő és a benne álló fák a közösség és az egyén kapcsolatára irányítják a figyelmünket. Beszédes a kiállítás létrehozásának módja: az izolált, egyéni tevékenységek egymással talán sosem találkozó párhuzamossága, mint alaphelyzet.

Fekete Szilvia gondolata nélkül bizonyára a világháló információözönébe vesztek volna a közösen megtalált értékek. A tárlatot tematikusan egybefűző képi Leitmotivja, a fa-, illetve erdőmotívum az emberiség alapképei közé tartozik. Jankovics Marcell egy egész monográfiát szentelt a témának. A fa mitológiája című vaskos kötetében a fa ősi tiszteletéről és mértéktelen pusztításáról is szót ejt. Az ősi természetvédelem alapja az animisztikus lélekelképzelés lehetett, mely a „környező világ megnyilvánulásait, így a fákat is lélekkel, szellemmel felruházó hiedelmek” alapján a „környezet pusztítását rituálisan szabályozta”.(1) Élő erdők nélkül elpusztul az emberiség, hiszen fákkal lélegzik a föld. Az erdő a kollektív mítoszokban, és mesékben a beavatás és a hősök útkeresésének színhelye, de a műirodalom legnagyobbjainak műveiben, Petrarcánál, Dante Alighierinél vagy a közép-európai néphagyományokra épülő bartóki Cantata Profanában is szerepel. A gótikus templom boltozatának és hatalmas, nyúlánk pillérkötegeinek sokasága az erdő részeinek kollektív összetartozását, a hierarchikus rendben való, minden részletet befogadó helyzetét fejezték ki; Balogh Krisztián szobrászművész hosszú záridővel készített éjszakai fatörzs (és nem erdő!) portréin (Axis Mundi I-IX., 2022) szereplő nyúlánk fatörzsek inkább együtt vannak egyedül. A hideg és kissé zord holdfényben és/vagy reflektortól fénylő fatörzsek „kivilágítva, elfeledve” kissé csontvázszerű magányban ágaskodnak a sötét hátterű képeken. Emberi testrészek csupasz tagjai jutnak róluk eszükbe. Koronájuk, ágaik nem, vagy alig látszanak. Sziluettjük hangsúlyos, mintha lépő vagy akár táncos mozdulatokat fejeznének ki: Makovecz Imre ceruzával készített fantázia-vázlatrajzain láttam hasonló, mágikusan lépkedő fákat. E fotósorozat hangulatát a misztikum légköre jellemzi, annak ellenére, hogy maguk a képtárgyak jól megvannak világítva, mégis rejtőzködőek és kiismerhetetlenek maradnak: sem a gyökérzetükről, sem koronájukról nem tudunk meg semmit: a dekompozíciós képkivágás is ezt erősíti. 

Balogh Krisztián: Axis Mundi II. (2022). Fotó: Fekete Szilvia

Hogy miért éppen az erdő lett Balogh témája, arra válasz lehet, hogy a járvány időszakában szinte csak az erdő maradt szabad mozgást lehetővé tevő hely. Az utóbbi évek még mindig kibeszéletlen traumája, a világjárvány okozta izoláció oldódott azóta, amióta a társas kapcsolódás terei ismét megnyíltak, de beszélgetőtársaim szerint sosem tér vissza már minden a régi kerékvágásba, az emberek bizalmatlansága, bezárkózása a terek megnyitása után is megmaradt. Bajkó Dániel hasonlóan merész motívumvágatokkal és bemélyülő, mesterséges, digitális színkódú kompozíciós osztóvonalakkal komponálta meg a nyírfatörzsekről készített fa portrésorozatát (Panel I., Panel IV., 2022). Olykor a vásznat helyettesítő (romboid) hungarocell elemek elmozgatásával létrejövő merész, konvex képformával, olykor a szintén hungarocellből készült képsíkok beforgatásával és térbe helyezésével még érdekesebb nézőpontokat és képteret hoz létre. A digitális világra utaló falanszteres szürkék és a képszerkesztőprogramok vektorvonalainak nyomára emlékeztető színes osztóvonalak beavatkoznak a természetességet sugalló organizmusok látványába. A paneleken szereplő, bemélyített ,színes osztóvonalak meghosszabításaival ugyanakkor a térbe lógatott munkák is összeköthetők. Az Aszterion háza V-VI. (2016) című képeken a nyírfakérgek sűrűn egymás mellé helyezve, de más-más szögből és léptében megfestve sorakoznak, mintha szétvágták majd újra egymás mellé kollázsolták volna őket, az említett mesterséges hatású (kék, piros, narancs) színmezők huzaljaival együtt. Az áthatolhatatlanság, a fák közötti rések hiánya a vizuális túltelítettségre és a fától itt szó szerint nem látható erdőt is megjeleníthetik. 

Balogh Krisztián: Axis Mundi IV. (2022). Fotó: Fekete Szilvia

A Bajkó-panelek geometrikus szigorát jól egészíti ki Fekete Szilvia festői világa, melyben jól megférnek egymással olyan különböző stílust képviselő festői minőségek, mint az absztrakt felületek, a grafitiszerű és gesztusfestészeti nyomhagyások és figurális elemek. Ugyanakkor mindig van egy még izgalmasabb effekt is a képen, például a képtéren túlnyúló, a kép kompozícióhoz szorosan kapcsolódó, ortogonális vonalhálózatra emlékeztető asszamblázsolt faléc-kiegészítés. (Dublin-Róma-Budapest, 2023) Mint itt utóbbi munkánál, ahol a képből a szerkesztőelem „léte nyele” lóg ki, másutt maga a képmotívum, a megfestett faágak nyújtózkodnak a keretre, és gondolatban azon túlra is. (Éden Hotel, 2022) Éppen fordítva, mint Bajkónál, ahol a digitális világ karistolja, hasogatja szét az erdőt, itt inkább a természet türemkedik be az ember által épített térbe, és visszaveszi jussát. A Föld alatt (2020) című munka számomra azt a teret jeleníti meg, amelyet a metróhálózatok foglaltak el a fák elől, s ahova most Fekete visszaképzeli a térben változatosan elhelyezett, lebegő fagyökerek és törzsek gyertyaszerűen sorakozó alakjait. A plein air természet- és erdőfestés elidegeníthetetlen része a magyar és nemzetközi művészettörténetnek. A klasszikus tájábrázoláson már túllépve a fatörzs látványa izgalmas térkivágatban szerepel Ferenczy Károly Madárdal (1893) című képén. A tájképszerű, de olykor absztraktabb megközelítésben többször is foglalkoztatta Gerhard Richtert az erdő-téma, mely a németség számára a klasszikus német romantika természetkultuszhoz való kapcsolódás révén, egy hagyományos identitáshoz való tartozást is jelent. Richter 1990-ben festett sorozatán, majd 2005-ben végül egy 2008-as Köln környéki erdőről készített, könyv formájában is kiadott fotósorozaton. Az erdő központi szerepbe kerül Nádor Tibor festészetében itthon, illetve Peter Doig életművében, a fiatalabb generáció tagjai közül Joanna Farrow, Claire Tabouret, Ian Beck nevei említhetőek analógiaként, de szinte kimeríthetetlen bőségben lennének citálhatóak a nevek.

Fekete Szilvia: Dublin-Róma-Budapest (2023). Fotó: Fekete Szilvia

Itt konkrétan a fa és fatörzs-motívum köti össze ezt a három, nagyon különböző, mégis izgalmas egységbe rendezhető képzőművészeti stílust:

Balogh monokróm lírai látomásait a mérnöki precizitást képviselő Bajkó-képek jól egészítik ki, míg azok szigorát Fekete szenvedélyes és friss festői gesztusai ellensúlyozzák a tárlaton. A természet eredetiségét, magát az erdőt képviselik a fotók, a mesterséges közegben, a csak monitorokon látható fa mentális képe jelenik meg Bajkónál, és a kettő határán a városi struktúrába zárt, megrendszabályozott természetet képviselik a Fekete Szilvia festményeken szereplő fa-alakok.

A tárlat külön érdeme az installálás: térbe függesztve jelennek meg Bajkó munkái, ami egyedülálló a galéria történetében. 

Bajkó Dániel: Aszterión háza II. (2016). Fotó: Fekete Szilvia

Emlékszem egy tüntetésre a 2000-es évek elején, amit Lányi András és Karátson Gábor szervezett a Roosevelt-téri fák megmentéséért. Talán azok a fák már részben eltűntek azóta a város testéből, de emlékük, és mindaz az erőfeszítés, amit tettük értünk, megvan még. Ahogy ezen a kiállításon is fontos, hogy maguk a fák és a fákban lakozó szellemek, ahogyan elhagyjuk a galéria terét, megmaradnak számunkra. Jelen világban ugyanolyan, ha nem fontosabb téma az ökológiai szemlélet. A kortárs főtémákra érzékenyen (izoláció, digitális kultúra, klímaszorongás) reflektáló, rendkívül szépen rendezett kiállítást láthattunk a Vizivárosi Galériában. A folytatásban mindenképpen bízunk.

Fekete Szilvia: Éden Hotel (2022). Fotó: Fekete Szilvia

1. Jankovics Marcell: A Fa mitológiája. Interneten: https://mek.oszk.hu/05000/05091/ Letöltés ideje: 2023-07-25.

A kiállítás július 4. és július 25. között volt megtekinthető a Vízivárosi Galériában 
Kurátor: Fekete Szilvia festőművész 
A kiállítást megnyitotta: Feledy Balázs művészeti író 
https://www.vizivarosigaleria.hu/fatol-az-erdot.html