Carlo a Föld elhagyása előtti utolsó napokban ellátogatott a pályaudvarra. Az erősödő fényben szinte szikráztak a nagy üvegablakok, lehetetlen volt leülni az átforrósodott padokra. Carlo szemében a betűk összevissza ugráltak; a JEGYPÉNZTÁR feliratban a P mintha a J elé pattant volna, az R pedig gyanúsan lekókadt, és hullani készült. Nagy, mélypiros kör dobbant a levegőben, akár a szív. Carlo pislogott, és az idegen, ezüstös sínekre nézett, majd az óra halvány, fekete mutatóira. Közben megszólalt a szignál; mintha valahonnan alulról, a mélyből jött volna. Negyvennyolc-ötven fok; délig még emelkedik majd. A veszteglő vagonok színei egyre élénkebbek lettek. Az ég egyszerre szokatlanul világos és szokatlanul kék volt; valahogy vegyült benne magasság és mélység. A felhők, akár teraszok nyúltak el. Távolabb lécek és fémtömbök zörögtek; éppen szerelték szét a külső vágányok közelében felhúzott, ideiglenes árusító bódékat. A darabokat teherautókra rakták. Rezgett a motor, rezgett a ponyva; az egyik kocsi megmozdult. Kiáltozás, csörömpölés. Egyenruhás emberek bútorokat, lámpákat, régi gépeket hoztak elő a pályaudvar belső épületeiből; bármit, amit el lehetett mozdítani. „Ezeket is visszük?” – kérdezte valaki az egyre perzselőbb időben, és a zöld konténerekre mutatott. A válasz egy néma bólintás volt. Vonatok nem indultak már, csak elvétve árválkodott néhány vagon, mert a sínek itt-ott meggörbültek. Az állomás oldalában viszont egyre gyülekeztek a rendkívüli buszjáratok, gurultak a bőröndök a betonon. A közeli élelmiszerboltban leárazták a termékeket, így az érkezők már tolongtak az üzlet ajtajánál. Carlo aznapra találkozót beszélt meg valamelyik barátjával, de úgy látszott, hogy az egészből semmi sem lesz. A legtöbben helyeket foglaltak az Anyahajóra. Mint a mozijegyek. – villant be Carlónak, akire már várt egy szoba, valahol mélyen a monstrum belsejében. Arra senki nem mert gondolni, hogy odafönt mihez kezd, de becsekkolt, amint tudott. A hőmérséklet egyre nőtt. Carlo áthaladt a tömegen, fel-feldöntött néhányat a táskák közül, elnézést kért, kiabáltak vele. A nagyállomás előtt egy kis csoport megpróbálta eladni fölössé vált foteljeit és kanapéit, de nem nagy sikerrel, mert senki sem állt meg. Az úton kamionok szlalomoztak, ponyvájukon hatalmas betűk, akár tornyok. Rövidítések szövevénye. Földgolyók a sötétkék semmi közepén. Inkább a semmi, mint a golyó? – Carlo tűnődve ballagott a forró utcán, szemébe apró kis sávok úsztak; azúr és arany. Tengerpartot látott, pedig csak újabb bőröndáradatba botlott. Kerekek, kerekek. Akár kagylók. Bús, nyári dal. Carlót karbantartónak vették fel az Anyahajóra, de nem igazán tudta elképzelni jövendő hétköznapjait. Üldögél valahol a mélyben, csavarhúzóval, alatta pedig fehér csillagok? Odébbrúgott egy csokoládépapírt. Az emberek mindenütt pakoltak ki a házakból; sose voltak ilyen zajosak a lakótelepek. Ami nem kellett, halmokba gyűlt. Mit nem vásároltam még be? Carlónak eszébe jutott, hogy tegnap lement egy szürreális kis pincemarketbe, ahol éppen kiárusítás volt. Kemény kőfalak közt, szűk folyosókon emelgették le a chipseket a polcokról. Így van; biztos, hogy pont a felszállás után bontok egyet. – nevetett magában Carlo, de úgy tűnik, túl hangosan, mert valaki bosszús arccal nézett rá egy nagy zacskó hagymás-tejfölössel a kezében. Legalább lent hűvösebb volt. Ágyak, tükrök, mosogatógépek, porszívók, edények, székek; mennyi tárgy, amelyre nem is gondolunk, ha éppen sehová sem cipeljük őket. Vagy, ha nem akarjuk mindet a teherautókba gyömöszölni. Hogy zörögnek egymáson a rudak, fémlétrák! – borzongott meg Carlo. – Csak zötykölődnek az óriási kamionban, míg be nem teszik az összeset egy még irdatlanabb csomagtérbe. Aztán lehajtják az ajtót. Festett, fehér csíkok a betonon, felüljárók alatt. Egyik csillag, másik csillag. Pontok, meg a hosszú, de kíméletes egyenesek. Látott már valaki igazi távolságot? Most fog. – Carlóban lett volna káröröm, ám eszébe jutott, hogy éppen ő az egyik játékos. Ha hazaér, talán bekapcsolja a tévét, és meghallgatja valamelyik hírműsort. Abban sem mutathatnak mást, mint megrakott kamionokat, melyek áramlanak a hajószájak felé. Carlo közben talán tényleg megbont egy zacskó chipset. Végül is valamit csinálnia kell itt még negyvenkilenc és fél órán át, az indulásig. De egyelőre csak sétált az utcán. Villogott a nap.