Ez már a harmadik HÍRem, mégsem tanultam meg, hogy elég lenne azt a vonatot elérni, amivel nem sokkal az ajánlott idő után érkeznék – jó stréber módjára tehát már reggel hatkor a Kökinél várakozunk Ocsenás Péter Bencével; Debrecenben derül ki, hogy nemcsak mi vagyunk ilyen önkínzók, több régi HÍRessel együtt szállunk át a dögmeleg debreceni vonatra. Ilyenkor érzem igazán, milyen kincs a klimatizált IC.

Az első tábornap mindig a legnyugodtabb, szobafoglalás, ismerősök üdvözlése, gyors zuhany ebéd előtt. A menzán érződik először, hogy ez a tábor eltér az előzőektől: félig sem töltöttük meg a helyiséget, kis csoportokban kanalaztuk a levest. A koszt szerencsére vagy sajnos változatlan. A műhelybeosztások programszerű át- és szétírása sem marad el, én végül Áfra Jánosnál kötök ki.

Az első műhelyek általában kötetlenebbek; most épp az irodalmi lapokról és a folyóiratkultúra helyzetéről beszélgetünk, kézről kézre járnak a lapszámok. Megtudjuk a választható műhelyfeladatokat; a dadaista vers nem vonz, a ChatGPT-vel való munka kényelmi megoldásnak tűnik (tehát kifejezetten vonz), marad az első: beszélgetni egy böszörményi lakossal, és a beszélgetésből verset írni – kellően triggereli a szociális szorongásom. A későbbi szövegmunkára való ráhangolódásként mindenki felolvas egy saját verset, amit leginkább reprezentatívnak érez. Idén a műhelyekre is kevesebb idő jut, fájó, hogy csupán két óra után át kell vonulnunk a kritika- és újságírás-szemináriumokra, de Visy Beatrix vitára, diskurzusra ösztökélő kritikaszemináriuma kárpótol.

Vacsorára már minden táborozó megérkezik, így is fele annyian vagyunk, mint máskor. A polgármesteri megnyitó után Papp-Für János, a tábor főszervezője és alapítója elmondja, a támogatások elmaradása miatt ugyan összébb kellett húzni a nadrágszíjat – például az esti felolvasások, zenés programok a Hajdúsági múzeum kertjéből a tábornak helyet adó kollégium udvarára költöztek –, cserébe számos magánfelajánlás biztosította a lehetőséget a tábor megszervezésére; például több tavalyi nyertes pályázó mondott le az idei ingyentáborról. A megnyitó után rögtönzött beszélgetés-vita kerül megszervezésre népi-urbánus, liberális-konzervatív témában Papp-Für János, Magolcsay Nagy Gábor és Kiss Tibor Noé részvételével, ezt Gyarmati Dominik akusztikus szólókoncertje váltja, de addigra már az üveg Jameson majd’ fele elfogy. Arra számítok, az első este rövid és csendes lesz, ehhez képest már este tizenegy fele előkerül az anarchomiszticizmus témája Áfra jóvoltából.

Bár a korai alvás mellett döntök, reggel ugyanolyan nyúzottan ülök be műhelyre, mint azok, akik hajnali kettőig ébren voltak. Végre megkezdődik a hozott szövegek kivesézése. Bár eleinte aggódom, hiszen a csoport fele elsőtáborozókból áll, mégis mindenki meri a másik szövegét kritizálni, húzásra javasolni sorokat, egyszóval gördülékeny és termékeny a műhelydinamika, izgalmas politikai-etikai kérdések is előkerülnek. Még a szomszéd flexelése, fűnyírása, kalapálása, isten tudja, milyen kerti munkái sem zavarnak meg minket.

Az ebéd utáni többórás üres járatot Papp Mikivel és Garai Bálinttal a műhelyfeladatra szánjuk, a legnagyobb melegben indulunk be a városba faggatható helyieket keresni; a többiek viszonylag gyorsan találtak megfelelő alanyt, én később egy hatvanas nővel elegyedtem szóba – végül arról írok verset, mennyire nem tudok figyelni arra, amit mond.

Visy Bea műhelye ezúttal az ételmelegítő szobába költözött az előző napi udvari helyszín helyett. A nyomott hangulatot Mán-Várhegyi Réka kötetéről indított vita, illetve az ehhez kapcsolódó metakritikai diskurzus rázta fel – na meg az ígéret, hogy következő alkalommal a mi kritikáink kerülnek terítékre. Az estét dupla kötetbemutató zárja: Kiss Dávid Medvék bolygója és Sebők György Az éggel egyenlő című kötetéről Horváth Florencia beszélget a szerzőkkel, aztán megindult a második esti hacacáré.

A harmadik nappal elérkezünk a tábor komfortzónájába: megszoktuk, megismertük egymást az ismeretlen arcokkal is, nem indulunk el a hosszabbik úton a kollégium folyosóin. A műhely gördülékenyen halad, háromszor öntöm le magam Penny-s kávéval, előkerülnek a feladatra íródott szövegek is, húztunk, átírtunk, tördelünk, félkómásan dörmögünk. Kint megint flexelnek. Kinézek, a szomszédban vagy nyolc kutyaház, ez nem magyaráz meg semmit. Délután Samuval és Mikivel átmegyünk a Beregszász Étterembe, a visszaúton belsőségekről beszélgetünk. Rövid szusszanás után irány a kritikaműhely, ahol kezdésként Bea az én kritikámat, majd Szabados Attiláét boncolgatja, veszi górcső alá, hogy a – jogosan – helytelenített fordulatokkal éljek. Ugyanarról a könyvről írtunk, mégis mindkét kritika más előnyökkel és hátrányokkal bír. Hiába szoktam meg verseknél az aprólékos véleményezést, a kritikánál szokatlan volt, sérülékeny érzés; Orbán Krisztina szövegét mindenesetre már felszabadultan elemezzük.

Az elfogadható vacsora után Áfra kérdezi Gál Ferencet, aki új kötetét, a Ház körüli munkákat mutatja be; tanulságos és izgalmas beszélgetés, bár a reményem, hogy lesz vásárolható példány, hamar szertefoszlik. Miután mindenkit szétcsíptek a szúnyogok, kezdődik a szokásos tengődés/buli/bármi. Az este folyamán egy leginkább gólyatáboros/középiskolás ismerkedős játékokat idéző ivós játék szerveződik, egyértelműen a Papp-Für János vs. Vörös István forduló a legemlékezetesebb.

Pénteken már érezhető az utolsónap-hangulat; a műhelyt a díjkiosztón felolvasandó darabok kiválasztására szánjuk. Átköltözünk szabadtérbe, a flexelés csodával határos módon megszűnik. Mindenkinek fárad a figyelme, de néhányan még bedobunk egy-egy hozott szöveget, végül anonim szavazással döntünk, kit jelöljön a műhelyvezetőnk a tábor líra nagydíjára.

A délutáni kritikaműhelyre álmosan kóválygunk be; csökkent a résztvevők száma kedd óta, de a keménymag annál gördülékenyebben vizsgálja Fehér Enikő, Horváth Florencia és Ocsenás Péter Bence kritikáit.

Este sor kerül a tábor talán legélvezetesebb beszélgetésére: Sopotnik Zoltán kérdezi a Hazai Attila-díjas Szőcs Petrát legújabb kötetéről, A gonosz falu legszebb lakóiról, valamit film és irodalom kapcsolatáról és erdélyi babonákról. Aztán kezdődik a szokásos záró programpont, DJ Maci retro diszkója. Szabadkozok, majd akkor állok be táncolni, ha Gaga lesz, hát persze, hogy pár perc múlva felcsendül a Poker Face szeletelős intrója; Szőcs Petra a Mamma Mia alatt dedikálja a kötetét, további halvány emlékeim vannak Áfra ijesztően energikus táncmozdulatairól és egy sündisznóról a non-stop dohánybolt előtt.

Nem tudom, mikor feküdtem le, de reggel napszemüvegek mögé bújt tekintetek és gyötrelmesen lassú mozdulatok árulkodnak arról, hogy mások sem aludtak sokat. Kezdődik a tábort záró felolvasás, ahol minden műhely minden résztvevője felolvassa egy, a műhelyeken kész(ebb)re csiszolt szövegét (mindig eszembe jut ilyenkor, milyen találóan hívja a FISZ-tábor ezt Szövegpokolnak). Csak az elején tudok maradni, el kell érnem egy korábbi vonatot. Így később értesülök a díjazottakról: a líra nagydíjas Bokor Judit, a próza nagydíjas Himer Júlia, a közönségdíjas Szabados Attila. Kemény István Ráday Zsófiát, Kiss Tibor Noé Szabados Attilát, Áfra János engem, Sopotnik Zoltán Rubint Ágnest, Magolcsay Nagy Gábor Horváth Florenciát, Berta Zsolt Várkonyi Sárát jutalmazta szakmai díjjal. De ekkor már remegnek a sínek körül a forró tarlók, zúg a vonat, megy tovább minden.

Fotók: Kovács Gábor