Olyan újra és újra átélhető tapasztalat volt ez, amit nem tudok semmilyen más zene hallgatásáéhoz hasonlítani. Mintha nem egy zenét hallana az ember, hanem - legyen ez bármekkora közhely is - magát a zenét. Miután mindennapi zenehallgatásom és zenei összeállításaim részévé vált a gregorián, kíváncsi voltam, mi rejlik a szép, páratlan hatást kiváltó énekek mögött, esztétikai és kulturális szempontból nézve.

Rostetter Szilveszter A gregorián esztétikája c. írásának - tulajdonképpen ezen írás sarkallt cikkem megírására, melynek problémafelvetéseire időről-időre támaszkodni fogok - elején azt kritizálja, hogy a mai átlagos zenehallgató "régészeti lelet"-ként vagyis holt zeneként kezeli a gregoriánt, és bár triviális, hogy az európai műzene elsődleges forrása, ezen kívül "nem tud mit kezdeni vele". Hangsúlyozza továbbá - Szent Ágoston gondolatait is segítségül hívva -, hogy a gregorián hiába ősi forrás és mondhatni tökéletes zenei forma, "verbális tartalom nélkül nem képes elmélyíteni a hitet", így pedig funkciótlanná, mihasznává válik. E problémák kifejtésének érdekében tehát írásom fő kérdése a következő: Hogyan létezik a gregorián mint műalkotás ma, mikor liturgikus kontextusától több okból is megfosztottan látszik keringeni a kultúránkban? A válasz - ahogyan az lenni szokott - kulturális és esztétikai kell, hogy legyen, de maga a kérdés is sok más megválaszolandó (kulturális és esztétikai) kérdést hordoz magában. Kezdjük a kultúrával, hiszen ebben akár tetszik, akár nem, de mindannyian benne vagyunk!


A Tridenti zsinat és a kulturális katasztrófa

Napjainkban is hosszasan vitatkoznak az egyházzene tudósai arról, hogy milyen területek szerteágazó kultúráiból ered a gregorián, melyek közvetlen vagy közvetett hatására öntötték énekes nyelvbe a liturgiát. Ez azonban nem képezheti írásom tárgyát, viszont bátran ajánlom a számomra is forrásul szolgáló irodalmat, mely segíthet abban, hogy világossá váljon a következő tény: A gregorián afféle "zenei olvasztótégely", zenei anyagfelhasználását egy nem-ideologikus pluralizmus jellemzi.

A Tridenti zsinat tulajdonképpen olyan fokú formai korrigálásokat, nyirbálásokat és ésszerűsítéseket próbált kieszközölni a meglátásuk szerint elburjánzó énekekkel és műfajokkal szemben, hogy amint azt Ruthner Judith igen plasztikusan megfogalmazza: Az "operáció" sikeres volt, a gregorián ének "belehalt. Egészen a XIX. századig, amikor máig tartó, még mindig befejezetlen restaurációs folyamatok indultak meg. Rajeczky Benjamin Mi a gregorián? c. könyvének záró soraiban jól összefoglalja a nem újdonság számba menő kulturális jelenséget: Ma éppen az a liturgia mond le a gregoriánról, amiben született, így a "lelkes világi természetvédők"-re van bízva annak jövője. (Elgondolkodtató a lelkes és a világi együttállása. Mintha így érthetnénk: világi, DE lelkes.) A katasztrófa - ahogy az a hírhedtebb katasztrófák esetében lenni szokott - azonban így is örök vita tárgya marad.

Ruthner után hadd idézzem ismét Rostettert, aki ellentétesen vélekedik: úgy gondolja, a Tridenti reformok által valóban igen gondosan kiválogatott, isteni sugalmazású, a liturgikus tartalomhoz méltó, azt elmélyítő zenei szépséget kaptunk örökrészül. E kijelentéssel - a fent összefoglalt gondolatainak és a fülem által hallottak tükrében -, egyszerűen nem tudok egyetérteni. Bizonyára sokan gondolkodnak úgy, mint Rostetter, de a tapasztalat mintha mégis többünkkel mondatná azt, hogy egy kultúrának sosem tesz jót semmilyen önkényes "folyószabályozás", illetve, hogy minél nagyobb mértékben zajlik, annál nagyobb a baj.


Kulturális válasz: Egyházzenei Tanszék és a Schola Hungarica

Sok értékes külföldi kezdeményezés mellett, hazánk gregorián-restaurációs folyamatai innovatív módszerekkel bírnak, így egyedülállóak a világon. Az 1926-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen létrejött Egyházzenei tanszék megalapítását még maga a névadó szorgalmazta. A szak 1949-ben politikai okokból fakultatívvá vált, majd rá egy évre megszűnt. 1988-ban Dobszay László javasolta újraindítását. Ekkor már 19 éve volt annak, hogy Szendrei Jankával megalapította a Schola Hungaricát, melynek műsora középkori kódexek anyagából válogatott, a kórus vezetői által átírt repertoárt énekel. Az énekelt darabok 90 %-a a tudományos szakirodalomban sem szereplő első közlés így a lemezek a publikáció egy sajátos formájának is tekinthetők. Nem csupán a Tridenti zsinat idejében száműzött vagy azután lassan feledésbe merülő énekekhez hűek, hanem az előadás formájához is.

A gregoriánról magam is azt képzeltem régen, hogy férfikarok monoton éneklése - Ez azonban, legyen akármennyire is homályba boruló az évszázadok alatt írásos formában nem jelölt előadásmód, tudományosan bizonyított, hogy nem volt jellemző a középkorban. A Schola Hungarica esetében megpróbáltak hűek maradni tehát a (középkori) előadás formai sajátosságaihoz is: férfi, női és gyermekhangok is éneklik az énekeket olyan életteli, kötetlen, a ma megszokottnál tempósabb vokálissággal, amivel évszázadokkal ezelőtt csendültek fel a közösségekben.

Egyéb kiadók mellett a Hungaroton több mint 40 lemezüket adta ki, 1976-tól mostanáig. A hanganyagok minőségi utómunkálatai és a kiváló felvételi technika teszik fel az i-re a pontot. Egy jobb fejhallgató segítségével lenyűgözően szólnak a lemezek: a hallgató valóban ott lehet.

Sok gregoriánt pártoló egyesület mellett Dobszay László Az élő gregorián c. tanulmányában egy kulturális programot is kidolgozott a gregorián ének misékbe (és kultúránkba) való visszaintegrálására: Modell-dallamokkal, akár kevert nyelven is (ez sem lenne példátlan, "szentségtörő" újdonság), ugyanakkor a zsolozsmázás újjáélesztésével tenné(nk) ezt. Aki megismeri és megszereti az anyanyelvű liturgikus éneket, annak nem lesz ideálja a happy-clappy templomi zene. - írja.


"Itt van"

S ha már ilyen humorosan szól Dobszay, én befejezném a fent megkezdett, "lelkes világi természetvédők" oldalán álló komoly érvelést, és arra kérem a kedves olvasót, hogy nyugodt körülmények között, odafigyelve, kényszeres előítéleteit félretéve - és egy tűrhetőbb fülhallgatóval -, hallgasson meg egy Schola Hungarica kiadványt, majd tegye fel a kérdést: Nyertünk-e valamit e művek kivetésével, és azzal, hogy megakadályoztuk e művészet új hajtásainak fejlődését, hogy később fakó, félreértelmezett nyomai is eltűnjenek abból, amiben megfogant?

A gregorián ma mindennapjaink része lehetne. Olyan kultúrája virágzana, mint amilyennel a belőle megszülető műzene (legyen az "könnyű" vagy "komoly") bír. Nem lenne szükség a kulturálisan egyszer már "elszárított" zenénkbe ilyen-olyan sikerrel "importált", "keleties"-nek és "egzotikus"-nak nevezett hangzások zsigeri bálványozására sem.

Dobszay visszaemlékezése a gregorián kultúra - illetve az általánosságban vett kultúra - örökérvényű példájaként állhat előttünk: Kurtág György mondta nekem egyszer, hogy neki azért fontos a gregorián, mert az mindig itt van, őbenne. Folytatjuk…


Források

Rostetter Szilveszter: A gregorián esztétikája
Ruthner Judith: A gregorián múltja és jövője
Dobszay László: Az élő gregorián
Monory M.A - Tillmann J. A.: Ezredvégi beszélgetések - Dobszay László interjú
Rajeczky Benjamin: Mi a gregorián? Zeneműkiadó, Bp. 1981.
Szent Ágoston vallomásai (ford. Dr. Vass József)
Schola Hungarica ismertető és diszkográfia
Az Egyházzenei tanszék története
Edmund Husserl: Előadások az időről, Bp. Atlantisz, 2002.

Ajánlott linkek

A Schola Hungarica a Last.fm-en
A Schola Hungarica adatlapja a BMC-n
Gregorián énekek műsora a Magyar Katolikus rádióban
Gregorián ének szócikk az angol wikipedián
Magyar Gregorián Társaság
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Intézetének honlapja