Családias hangulat várta az érdeklődőket hétfőn hat órakor a Kis Présházban. Az eseményt a Prae folyóirat főszerkesztője, L. Varga Péter konferálta fel, elmondta, hogy az idei első lapszám központjában az egykor népszerű Delfin könyvek állnak, a felkért szerzők az ezekhez kapcsolódó emlékeiket, észrevételeiket vetették papírra. Ezt követően Bakó Sára, az est moderátora vette át a szót, aki a szerzők Delfin könyvekkel kapcsolatos első élményeire kérdezett rá. Elsőként Széchenyi Ágnes válaszolt, elmondta, hogy számára máig meghatározó élmény a Delfin könyvsorozat. Elmesélte egy gyerekkori élményét is, amikor Adam Bahdaj A fekete esernyő című könyvét kérte karácsonyra a szüleitől, akik ugyan furcsállták a szokatlan kérést, hiszen soha nem hallottak a szerzőről, de teljesítették azt. Széchenyinek igazi időutazást jelentett a krimi újraolvasása, ami során ismét egy kicsit gyereknek érezhette magát. Földes Györgyi ezzel szemben sohasem volt Delfin könyv rajongó, elmondta, hogy ugyan mindent olvasott, hiszen könyvmoly volt már gyerekkorában is, nem alakult ki különösebb kapcsolata a Delfin könyvekkel. Hozzátette, hogy az ifjúsági irodalomból leginkább az indián tematikájú művek vonzották, de megemlítette a Pöttyös könyveket is.

Pintér Tibor a szocialista idők olvasásélményeiről mesélt, elmondta, hogy számára egy könyv olvasása akkoriban a szürke hétköznapok elől való menekülést jelentett, igazi kaland volt. Példának megemlítette Az ezüst tó kincse című könyvet, majd kifejtette, hogy a mai világban megszűnt a könyvek menekülést jelentő funkciója, hiszen manapság minden sokkal színesebb, a gyerekeknek rengeteg lehetőségük van a szórakozásra a könyvek mellett. Pintér egy személyes gyerekkori élményét is elmesélte, amikor barátaival A Tenkes kapitánya történetét játszották újra a játszótéren, ami során szinte mindenki Eke Máté akart lenni. Az egyetlen kivétel éppen Pintér volt, aki viszolygott a szereplő megtépázott ruházatától, így inkább Eckbert bárót választotta. Képes Gábor elmondta, hogy rá a sci-fi irodalom hatott igazán, kedvence A. C. Clark Delfinek szigete című könyve volt, amit a kilencvenes években foghatott előszőr a kezében, amikor a Delfin sorozat már igazi klasszikusnak számított.

Bakó ezt követően az újraolvasásról és az ehhez kapcsolódó új rétegekről kérdezett. Földes a Delfin könyvekben gyakran megjelenő indiánokat hozta példaként, akik annak idején abszolút autentikusnak hatottak, ám néprajzi kutatások kimutatták, hogy sok leírás nem felel meg a valóságnak, és az is kiderült, hogy szerzők még részben sem indiánok. Széchenyi  – kapcsolódva Földeshez – kifejtette, hogy már gyerekkorában is szimpatizált az indiánokkal, sohasem az abjektált másikként tekintett rájuk, az áldozatokat látta bennük, akiket megfosztottak a saját életterüktől. Megemlítette az Úttörő zsebkönyvet, aminek újraolvasása során párhuzamot vont a könyvben megjelenő világ és a Covid idején kialakult élet között, az otthon tanulást, és a tévén nézhető órákat hozta példaként. Hozzátette, hogy az újraolvasás egyfelől örömöt, másfelől szorongást is ad az embernek. Képes csatlakozott a szorongás témájához, kifejtette, hogy a Delfin könyvek technooptimista világképpel rendelkeznek, például a Delfinek szigete a tengerek jövőbeli felhasználásáról szól, de a mai világban bizarr érzés ilyen pozitív világképről olvasni. Pintér elmondta, hogy a többiekkel ellentétben már fiatalkorában is inkább a múlt foglalkoztatta, mintsem a jövő kérdései, megemlítette egyik kedves könyvélményét, Dumas A régens lánya című művét. Kitért arra is, hogy számára a legkedvesebb korszak a 18. század, majd Képes felé fordult, és mosolyogva beismerte, hogy a sci-fi irodalmat már kiskorában se szerette.

A delfinológia fogalmára irányuló kérdésre válaszolva Pintér elmesélte, hogy a meghatározás Szörényi László filológustól ered, aki a szocialista cenzúra miatt megcsonkított könyvekre használta a kifejezést. Pintér elmondta, hogy a Delfin könyvsorozat kötetei is átestek ezen a csonkításon, a történetek leegyszerűsítve jelentek meg, a filozófiai rétegek, vagy a tájleírások legtöbbször áldozatul estek a szerkesztésnek. Pintér ezeket a feszesre húzott történeteket kiherélt regényeknek nevezte. Földes is reagált a delfinológia fogalomra, a politikai okból való csonkítás mellett, megemlítette a fogyaszthatóság szempontjait is, hiszen a könyvek a gyerekek számára könnyebben befogadhatóvá váltak.

Bakó utolsó kérdése a jelenre vonatkozott, arra volt kíváncsi, hogy a mai generáció számára milyen élményt nyújthat egy Delfin könyv. Pintér a mai narrációs technikát hozta fel, elmondta, hogy a régi könyvekben sokkal hangsúlyosabbak a leírások, aminek oka a régi világ működésében keresendő. Egy átlagember a 18. században élete során átlagosan 3-5 képet láthatott, így a könyvbéli leírásoknak egyfajta festői szerepe volt. Ezzel szemben a mai világ, a filmek térhódításával, vagy az internet miatti felgyorsult élettel nehezen emészti meg a hosszú leírásokat, a mai fiatalság figyelme csapongó, unalmasnak talál egy féloldalas leírást. Széchenyi szintén bizonytalan volt a kérdést illetően, példaként hozta fel, hogy gyerekkorában már ő is mindig átlapozta a hosszú leírásokat, mint például az Egri csillagok török seregszemléjét. Emellett megemlítette Jókai könyveit, aki a hosszú leírások mellett, előszeretettel használ idegenszavakat a műveiben, így az a mai fiatalok számára nehezen befogadhatóvá válik. Földes elmondta, hogy fia ugyan több Delfin könyvet is olvasott, de ennek kapcsán kiderült, hogy az ő generációjának eltérőek az olvasási szokásai. Végül Képes kapta meg a mikrofont, aki jó szívvel ajánlotta a mai fiataloknak is a Delfin könyveket, mivelhogy rövidek és könnyen fogyaszthatóak.

Az est a szépirodalmi szerzők felolvasásaival folytatódott. Horváth Florencia négy verset hozott, amik közül a Nem tart itt és a Hiába jön a lapszámban is megtalálható. Schillinger Gyöngyvér a Candy man című szövegének pár bekezdését mutatta be, míg Orbán Krisztina a Két édeskével, legyél szíves című szövegét olvasta fel, az irodai dolgozók és az internet száguldó világának konfliktusát megjelenítve. A felolvasást és az est zárását követően jó hangulatú beszélgetés alakult ki a vendégek között.

Képek: Mariia Kaschtanova