2011-ben még az egyik népszerű brit csatornán indult a Fekete tükör (Black Mirror), amelyet később a Netflix karolt fel, és olyan sikeres antológia sorozatnak bizonyult, hogy nemrég elkészült és a nézők elé került a hatodik évada. A Charlie Brooker által fejlesztett széria valójában (egész estés) játékfilmek füzére, amelyek alapvetően társadalomkritikát fogalmaznak meg a szatíra és a groteszk eszközeivel, valamilyen nem is annyira lehetetlen, futurisztikus technológiával (például robotméhek vagy a diktatórikus rendszer által üzemeltetett társkereső alkalmazás) a központban. Többségük nem is olyan drága, vagy legalábbis nem tűnik drágának, hiába van sci-fikről szó, az egyszerű alapötlet ugyanis a komplex karakterdrámák kibontakozását szolgálja. A Fekete tükör-formula tehát követendő példa az olyan kis filmiparok számára, mint a magyar, ahol az utóbbi években meglepően sok, ha nem is feltétlenül jó sci-fi készült az Űrpikniktől (kritikánk) a Zanoxon (kritikánk) és a 129-en át az animált Műanyag égboltig (kritikánk). A legújabb szerzői sci-fi, a Látom, amit látsz, amely egyben Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje is, kifejezetten emlékeztet egy Fekete tükör-epizódra, még ha a társadalomkritikát és a szatírát fel is váltja benne a személyes dráma és a líraiság.

Ugyan a fő helyszín nincs megnevezve, de felismerhetően Budapesten járunk, ráadásul nem is valamilyen távoli jövőben, hanem a jelenben. Az idős Fellegi professzor kikísérletezett egy olyan technológiát, amely kicsit a Mátrix virtuális valóságba csatlakoztató gépeire emlékeztet. Ennek segítségével azonban nem VR-világokba, hanem más emberek elméjébe lehet bejutni. A feladatra persze csak a kiválasztottak alkalmasak, azaz olyan rendkívüli mentális képességekkel és fegyelemmel rendelkező egyének, mint Ábel. Az ő segítségével a professzor és asszisztense, Mituk elveszett gyerekeket kutatnak fel, amihez Ábelnek hangfelvételekre van szüksége, ezek által képes „szubjektálni”, vagyis az elmélyülést segítő gépen keresztül kapcsolatba lépni az eltűntekkel. A szemükön keresztül látott információk alapján általában sikeresen fel is kutatják a gyerekeket. Egy nap azonban a professzor szívrohamot kap, kórházba kell szállítani, így Ábel némileg felszabadul a szigorúan beszabályozott munkája és életmódja alól. Ezért kísérletezni kezd a főnökénél talált rejtélyes hangfelvételekkel, míg rá nem akad egy fiatal felnőtt nőre, Verára, akivel kapcsolatba is lép, sőt megcsapja őt a szerelem szele, ami nehéz döntés elé állítja a fiút.

A főszerepben Vilmányi Benett ismét bizonyítja, hogy korunk egyik legtehetségesebb magyar színésze, Ábelt játszva merőben új, más arcát mutatja meg. Ugyan hőse egy darabig hasonlít a tavalyi év egyik legjobb magyar filmje, a Larry zárkózott, szorongó címszereplőjére, ám a cselekményben előre haladva megváltozik, kinyílik, és ezt a folyamatot szépen, ízlésesen ábrázolja nemcsak a film, hanem Vilmányi is. A Látom, amit látsznak van egy meglehetősen didaktikus, tehát verbálisan is megfogalmazott metaforája, amely mégis frappáns, és tökéletesen illik Ábelre. Olyan ő, mint egy speciális, bábállapotban leledző rovar, akár hosszú évekig is elvan a „gubójában”, mielőtt igazán élni kezdene. A film ezt a bábállapotot vázolja fel, ennek a gubónak lassú felszakadását, illetve felszakadásának a következményeit mutatja be.

Ábel tulajdonképpen egyszerre szuperhős és frankensteini szörny is. Egyrészt olyan feladatot hajt végre különleges képességével, amely nemes célt szolgál, gyerekeket ment meg, így nélkülözhetetlen a munkája és a szellemi frissessége. Másrészt viszont gyakorlatilag nincs magánélete és privátszférája. Az idős Mituk nénivel él együtt, aki kínosan ügyel arra, hogy csak a megfelelő ételeket fogyassza, csak a megfelelő edzéseket végezze a hős, akit gyerekkorától kezdve felügyel és mintegy eszközként kezel a professzor. Már nem gyerek, hanem fiatal férfi, Ábel mégis gyerekpozícióban tartott egyén, emiatt szabályosan szorong is, mikor kiszabadul a külvilágba, ahová nem mehetett ki korábban kíséret nélkül. Minden inger, behatás, eltérés a rutintól veszélyeztetheti a nemes küldetést. Ábel tehát nem is igazán ember, nem is él igazán, hanem báb, több értelemben is: bábállapotban létezik, illetve bábként rángatják őt, nincs szabad akarata. A Látom, amit látsz távolról sem szuperhősfilm, mégis tökéletesen megragadja azt a problémát, amellyel korunk népszerű fősodorbeli blockbusterjei nem igen foglalkoznak: mire vágyik a hős, vágyik-e egyáltalán arra, hogy életét kockáztatva más életeket mentsen meg (ez a Pókemberekben elő-előbukkan, de közel sem ilyen mélységben).

Szabó Mátyás művében lassan kibomlik az állítás: korántsem adott és magától értetődő, hogy egy ember több másik emberért az életét áldozza fel. Vera képében ráadásul felbukkan Ábel életében az az ember, akiért bármit feláldozna, akár még a megmentésre méltó gyerekeket is. A Látom, amit látsz végső soron az ősi és romantikus történetet meséli el eredeti formában, miszerint a szerelem mindent legyűr, szabályosan megbabonázza az egyént. Ám Szabó ezt a sztorit is komplikálja, hiszen a hagyományos szerelmi történetekben bár konfliktusban áll a hivatás és a magánélet, de nem ilyen nagy a tét. Ha emberéletek múlnak azon, hogy valaki ellátja-e a munkáját pontosan, vagy inkább csak szerelmes, akkor súlyosabb dolgok forognak kockán, mint szimplán az, hogy a karriert vagy a szerelmet választja-e a főszereplő egy-egy klasszikus melodrámában.

Vera szerepében Hartai Petra Vilmányi Benetthez hasonlóan érzékenyen formálja meg a karakterét, akinek szintén ki kell bújnia a saját gubójából abban az értelemben, hogy ő is kilép egy hivatalos szerepből (eladóként dolgozik egy díszállatokat értékesítő üzletben) a nagy találkozást követően. Nem tipikus nőkarakterként jelenik meg, Szabó Mátyás és alkotótársai őt is felruházták komplex jellemmel, ami egyre inkább megmutatkozik, ahogy alakul a kapcsolata Ábellel. Eleinte tipikus naiv, tiszta lelkű, romantikus lánynak tűnik, ám később öntudatos, erős, jellemes nővé formálja őt Hartai. Kettejük kapcsolatában felmerül egy másik fontos téma, amely korunkban kiváltképp aktuális. Mivel Ábel a szubjektálás közben képes a megfigyelt alany szemével látni, így gyakorlatilag behatol az illető privátszférájába, vagyis voyeurré, kukkolóvá válik. Ezt a pozíciót gyönyörűen átfordítja a Látom, amit látsz a cselekmény második felére egy különleges, bár veszélyes játékkal, amelyet a főszereplők űznek, amikor már kellőképp egy hullámhosszra hangolódtak. Ennek révén a voyeuri pozíciót kiforgatják, és egy szép, giccstől mentes szerelmi metafora („eggyé válunk”) is működésbe lép a filmben.

A Látom, amit látsz tehát valójában csak a technológiából fakadó alapkonfliktus miatt kötődik a Fekete tükörhöz, egyébként nem szatirikus, ha néhol él is a humor és az irónia eszközével, a társadalomkritika helyett a lélektani folyamatokra, a karakterdrámára helyezi a hangsúlyt. Ilyen módon Szabó Mátyás műve lírai alkotás, egyúttal minimalista is, vagyis kevés a dialógus benne, az említett didaktikus szimbólumát leszámítva inkább szűkszavú és a képekkel mesél. A szubjektálás folyamata természetesen helyet enged a formanyelvi játékoknak, amelyekkel Szabó ízlésesen él, tehát egyáltalán nem vádolható művészieskedéssel, azzal együtt sem, hogy néhány képsora szinte önálló etűddé érik. Ezek az „etűdök” azonban végig a cselekményt szolgálják, jellemzően szubjektív, költői képekként adják át a folyamatot, melynek során Ábel belép az emberek fejébe és látja, amit ők maguk is megtapasztalnak.

Helyesen döntött az alkotó, hogy ezt nem valamiféle objektív realitásként vagy élményként jelenítette meg, hanem direkt stilizált kompozíciókkal, olykor nagylátószöggel valóban „szubjektált”. Ezt a transzhoz hasonló állapotot nem is lehet másképp elképzelni, hiszen a filmbeli gép és az emberi elme együtt képesek elérni, hogy Ábel mások fejébe kerüljön. Azaz a szerkezet csak elősegíti a folyamatot, de valójában Ábelen, az ő koncentrációján múlik az egész. Emiatt is álom- vagy fantáziaszerű mindaz, amit lát, illetve ami a filmben megjelenik, legalább annyira kell a hit hozzá, mint a tudomány, hiszen az emberi elme csodákra képes és meg is csalhatja az egyént. Külön dicséretet érdemel Keresztes Gábor zenéje, amely az ambient és a pörgős elektronikus zene keveréke, és amely hangsúlyozza a mások fejébe való belépés misztikumát, Ábel mint világtól elszigetelt, gyakorlatilag „mások életét élő” ember víziószerű látszatéletét.

A Látom, amit látsz tehát okos karakterdráma, jól átgondolt, letisztult elsőfilm, amelyben persze azok csalódhatnak, akik a cselekményleírás miatt szabályos sci-fire vágynak. Szabó Mátyás alárendelte a sci-fit a drámának, még nagyobb mértékben, mint a Fekete tükör, így nem szabad látványos akciókra vagy letaglózó technológiai demonstrációkra számítani. A látványosságot a vállaltan szubjektív jelenetek szolgáltatják, amelyek az említett képi stilizációknak és a markáns, zseniális zenei körítésnek köszönhetően válnak érzéki élményekké. Didaktikus néhol a film, viszont ezzel együtt is meggyőz arról, hogy Szabó Mátyásra érdemes lesz odafigyelni a jövőben.

Látom, amit látsz – színes, magyar sci-fi, dráma, 102 perc. Rendező: Szabó Mátyás. Forgatókönyv: Szabó Mátyás, Mikó Csaba, Barcsai Bálint. Operatőr: M. Deák Kristóf. Zene: Keresztes Gábor. Szereplők: Vilmányi Benett (Ábel), Hartai Petra (Vera), Nagy Mari (Mituk néni), Lukáts Andor (Fellegi professzor), Lestyán Attila (Marián). Bemutató: 2023. június 22.. Forgalmazó: Filmsquad. Korhatár: 16+.

Képek forrása: Nemzeti Filmintézet