A kérdeződuó ezúttal Bocsik Balázs és Vida Kamilla, a beszélgetés apropóját pedig az a tanulmánykötet adta, amely az MTA Lendület kutatócsoportjának konferenciáján elhangzott anyagokat tartalmazza. Hites Sándor szerkesztő kiemelte, a kötetben számos tudományterület képviselője írt a közgazdásztól a filozófusig, és az érdeklődők számára ingyenesen letölthető a Reciti honlapján. (Rekonf15.pdf (reciti.hu)) A késelés ezen alkalmát nyugodtan nevezhetjük tehát kötetbemutatónak, amely ugyanakkor fontos  kérdéseket vetett fel.

Bocsik Balázst az érdekelte, honnan jött az irodalomtörténet kifejezés, valamint meg akarja-e változtatni a kötet az irodalmi párbeszédet. Hites Sándor elmondta, mivel a kötet egy pécsi konferencia lenyomata, nem előre megtervezett kötetrőll van szó. Persze előfordul, hogy ugyanaz a téma több szemszögből is felbukkan. Nem az a cél, hogy a kiadott anyag az eddigi kutatásokat foglalja össze kézikönyv-szerűen, hanem az, hogy felvillantson szempontokat egy teljesen feltáratlan területen.

Vida Kamilla rámutatott arra, hogy bár nem volt szándékos csapásirány, mégis a névmutató árulkodik: Lukács, Marx, Adorno, Walter ezek a szerzők behozzák a marxista nézőpontot. Felmerül tehát jogosan az olvasóban, hogy most szakmapolitikai cselekvésről, elméletről van-e szó. Hites Sándor szerint nincs erről szó, ezt hiánynak is érzi, ugyanakkor nem vágyott arra, hogy alapító gesztust tegyen ezzel a kötettel. Ellenben célja volt, hogy olyan embereket hozzon össze, akik egyébként nem találkoznának egymással, de így koncentráltabban hatnának egymás munkájára. Ahogy mondta, az ember olyan kötetet ír és szerkeszt, amelyet maga is szívesen olvasna.

Seregi Tamás hozzáfűzte, a Kamilla által felemlegetett szerzők művei erősen széttartanak, így inkább közös kérdésfelvetésekre volnának jók. A kortárs irodalom naivitásaira rá lehet velük mutatni, például a közvetlenség istenítésének jelensége kapcsán. Szerinte van különbség aközött, hogy segítünk egy szegény családon, vagy írunk róla egy regényt. Utóbbi lehet, hogy nagyobb hatást ér el, de sokkal távolabb kerül a problémától. Ugyanúgy probléma, hogy a posztszemiotika elviszi a fókuszt, és a „jelölő jelölőjének jelölője” lesz a vizsgálódás tárgya. Ezután Seregi Tamás felvetette, mi lenne, ha ismertetnék a tanulmányokat és szerzőiket. Spontán tartalomjegyzék olvasás és ismertetés kezdődik tehát, oldott hangulatban.

A szövegek, ahogy Hites Sándor kiemeli, néha bántóan különbözőek. Nincsen előirányzott iskola, nincsenek ajánlott olvasmányok, emiatt ő nem is tekint magára iskolaalapítóként. Ezután szóba került a két meghívott tanulmánya, amelyek egymás mellett szerepelnek, tehát mégiscsak párbeszédbe elegyednek egymással (Seregi Tamás: A remekmű ára, valamint Hites Sándor: Irodalmi érvek a kapitalizmus mellett annak bukása előtt (Ayn Rand: Atlas Shrugged)). Bocsik Balázst a remekmű fogalmára kérdezett rá a két szerző munkája kapcsán. Seregi Tamás szerint a remekmű fogalmának felfogása szempontjából az irodalom előrébb tart, mint a képzőművészet. Létező tézis, hogy nincs idő remekművekre, termelni kell. Korábban kiadott feladat állt a szerzők előtt, rövid regényeket kell írni, maximum száz-százötven oldal terjedelemig, de volt, aki ellenállt ennek, mint például Nádas Péter. Ugyanakkor a képzőművészetben mai napig tartja magát ez az eszme. Ugyanazt kell termelnie a művésznek, ha kitalál valamit, ugyanazt vigye tovább, hogy azonosítható legyen. Aki becsomagolt dolgokat, és ezzel futott be, annak innentől kezdve ez lesz a védjegye. A globalitás következménye is ez, csak így marad detektálható egy alkotó. Ez segíti elő, hogy sikeres brand legyen valakiből. De az irodalomban, és főleg itthon nincs a kiadók részéről ekkora elvárás. Ezzel az állítással egyébként vitatkozni tudnék a beszélgetés alatt, megjelennek előttem sztárszerzők, akik jól körülhatárolható attribútumokkal évente termelik az újabb könyveket.

Hites Sándor tanulmánya egy kultuszkönyvről szól, amerikai disztópiáról, amely a kapitalisták társadalmi összeomlás utáni térnyeréséről szól. Ahogy elmondta, ez egy rossz könyv, de tizenéve roppant népszerű volt az aktualitások miatt, megjelent a hazai kánonban is. Azért került a tanulmánykötetbe, hogy bemutassa, hogy egy prokapitalista mű hogyan válhat kultuszkönyvvé. Valamint kiválóan reprezentálható a kapitalizmus és az irodalom viszonya általa.

Seregi Tamás kiemeli Pierre Bourdieu értelezéséhez kapcsolódva Émile Zola regényét A remekművet, amelyben megjelenik a tiszta művészet eszméje. Az a fordulat, hogy egy modern művész hogyan élhet csak a művészetnek úgy, hogy nincs máshonnan bevétele, ráadásul el kell tartania egy családot. A regény tragédiába, öngyilkosságba fullad, ami remekül mutat rá ennek az eszmének a tévedésére. Ha a modern regényeket a kapitalizmus felől nézzük, sok probléma kiderül. A remekmű eszméje ütközik a pozíciókkal, és kötődik a kapitalizmushoz.

Az irodalom minden szenzáció láttán forradalmat kiált. Ennek az állításnak kifejtését kéri Vida Kamilla. Erre reflektál Seregi Tamás Pierre Bourdieu-vel, aki szerint az irodalomnak két szakasza van, az első a kritikai szakasz, az elszakadás folyamata, amikor az irodalom elengedi azt, hogy bármilyen eszmének, például erkölcsnek akarjon megfelelni. Ezután viszont óhatatlanul megjelenik az unalom szakasza, mikor nem szól semmiről, csak önmaga felé fordul. Viszont ez egy instabil állapot, folyamatos változásban van, újabb és újabb izmusok és eszmék, egyfajta permanens forradalom zajlik. Ez a szenzációhajhászás Seregi szerint kontraproduktív, mert egyre jobban kell ismerni a múltat, hogy meg tudja tagadni azt. Az új eszméje a régi folyamatos emlékben tartása, tehát a forradalom nem az aktusokban van, hanem az állapotban, mely folyamatosan irány nélkül forrong. Ennek mentén a most ismert avantgard ki akarja jelölni az önmeghatározás pontjait, így mindenki kiáltványírásba kezd.

Zárásképpen Hites Sándor elmondta, ő már nem akarja politikai aktusként felfogni a konferenciaszervezést. A kilencvenes években azt ünnepelték, hogy az irodalom kikerült a politikai szcénából. Ugyanakkor ez visszatekintve egy hamis vagy naiv nézőpont, ugyanakkor a jelenlegi tevékenységét nem kívánja politikai síkra terelni. Egy karizmatikus tanár és tanítványi köre tud vagy tudna ilyen mezőt létrehozni.

Seregi Tamás szerint nincs politikamentes tudomány, persze fel lehet tenni a kérdést, mi is a politika, hogyan értelmeződik egy politikai tett. A tudomány és a művészet célja, hogy közelebb kerüljön az élethez és a valósághoz, de ezzel feladjuk az egyediséget, a másság lehetőségét, tulajdonképpen a változás politikumát. Ha tágabban gondoljuk el a politikát, szerinte bizonyos szembesítésekkel és nézőpontokkal tudunk változást elérni. Nem akkor lehet politikai lenni, ha a téma a politika, hanem az, ahogyan a horizontunkba hívunk bizonyos témákat, amelyek fontosak számunkra.

Fotók: Garai Bálint/ Késelés villával