PRAE.HU: Tudom, láttad már az új Batmant. Sőt, azt is tudom, hogy az első két, Tim Burton-féle feldolgozás irtó nagy hatással van rád. Talán ez az új adaptáció változtatott a rangsoron. Burton vagy Nolan?

Egyértelműen Burton. És ki vagyok akadva, mikor folyamatosan összehasonlítgatják a két Batmant, mikor nem lehet.

PRAE.HU: És Nicholson vagy Ledger?

Figyelj, tök más az egész. Ez olyan, mintha összevetnék a lekváros kenyeret a kolbászos kenyérrel, csak azért mert mindkettő kenyéren van. Mindkettőben van Batman, ennyi. A Ledger által játszott Joker egy zseniális pszichopata, de - mondhatnak akármit - szerintem az nem Joker. Mert Joker egy bohóc, és ugyan a Ledger-féle karakter egy félelmetes figura, de távolról sem bohóc. Hívhatnák akárminek, csak most éppen Jokernek hívják.

PRAE.HU: Mikor olvastad az első Batman-képregényt?

Nagyon régen.

PRAE.HU: Magyar szöveggel?

Alan Moore és Brian Bolland Gyilkos tréfája volt az első, ami nálunk is kijött 1990-ben, rá volt írva, hogy szigorúan tizenhat éven felülieknek.

PRAE.HU: És mi volt az első Burton-film?

Az első Batman.

PRAE.HU: Batman a Mátyás képregénypályázat kapcsán is előjött.

Igen. Amúgy múltkor nézegettem a DeviantArton a Batmaneket. Van nekem is egy képem ott, Batman egy játszótéri hintában ül. És ezen az oldalon van egy srác, aki fest Batmant, teljesen más felfogásban, mint bárki más. Nagyon sajátos, nagyon költői és nagyon komor világa van. Szinte kontúrok nélkül dolgozik, viszont nagyon durva árnyékokkal. Na, szerintem ő festi a legjobb Batmant, mert a legtöbben szimplán csak egy köpenyes, izmos fickónak rajzolják a figurát, holott Batman ennél sokkal több, gondolj csak bele: hihetetlenül magányos és beteg.

PRAE.HU: És általában a képregényeken belül a szuperhősös képregényekkel hogy állsz?

Nem szeretem őket. Márcsak azért sem, mert nekem nagyon fontos a rajz. Akármilyen döglesztően jó lehet a történet, hogyha a rajzok nem olyanok, akkor nem érdekelnek. Láttam olyan képregényeket, amikre azt mondják, hogy jó a sztorijuk. Most olvastam el például egy igazán klasszikus Batman-történetet, a Hosszú Halloweent, amit Tim Sale rajzolt, akinek nagyon hasonlít a stílusa Frank Milleréhez, csak sokkal letisztultabb. Miller mostanában hajlamos elbízni magát, túlságosan rájátszik a stílusára - ezt a Spirit film előzeteséből leszűrheted. Viszont erre a másik arcra, meglehet, Miller volt hatással, de sokkal természetesebb mesterénél. És a képeihez társul egy remek történet és az egész, ahogy van zseniális. Ha valaki egy ilyen történetet egy teljesen kommersz Batmannel rajzolt volna meg, az nem lett volna hangulatos.

PRAE.HU: Hogy jutottál el a képregényig? Régebben olvastam tőled novellát, meg írtál a legnagyobb ingyenes magazinba DVD-kritikákat.

Sajnos ezek elmaradtak, pedig jó lett volna őket folytatni. De mindegy. Hogy miért képregény? Fogalmam sincs. Amikor kicsi voltam, kb. általános második környékén csináltam az elsőt, amúgy épp Batmant. A4-es félfamentes rajzlapra rajzoltam színes ceruzával és amikor vége lett, az öcsém (akkor még csak egy öcsém volt, ma már három, meg egy húgom) segített kiszínezni. Mint ahogy gyerekek szoktak színezni: agyonsatírozta. És a végén anyu összevarrta varrógéppel a lapokat. Sajnos később elveszett, de érdekes visszagondolni, hogy egy az egyben a Tim Burton-féle Batmant rajzoltam meg. És mennyire látszott, hogy gyerek voltam: abban még benne van Robin is, akit ma már nagyon nem szeretek.

PRAE.HU: És mi volt az első, amire büszke vagy? Emlékszem, a Pázmány Campusban olvastam egy Poe-feldolgozásod. Talán az?

Hát, azoktól a képektől kifolyik az ember szeme, olyan sűrűek. A Lencsilány volt az első, szerintem.

PRAE.HU: Mi ez a Lencsilány-mánia? Tavaly nyáron ki volt állítva egy tehened a Gödörnél, amely azóta sajnos már megsemmisült egy tűzben, de az volt ráírva a neved mellé, hogy "jelenleg Lencsilányt rajzol". Tudom, van az a dal, amit Halász Judit is énekelt...

Nem, Joós Jutka énekli. Amúgy a legújabb tehénparádéra is egy olyan tehénnel pályáztam, amelyen Lencsilány van, egy cilinderes nyúl, robotok és egy nagyon szomorú körte. Még Piliscsabán egy jóbarátom felvetette sörözgetés közben, hogy a Lencsilány mennyire félelmetes, nyomasztó dal. Aztán... Tudni kell, hogy igazából egy lány miatt kezdtem el komolyabban venni a képregényrajzolást. Az a fajta ember vagyok, bármilyen rosszul is hangzik ez, akit a szerelem hajt. Vagy nevezzük folyamatos bizonyítási vágynak. És tudtam, ha nem csinálok valami egészen különlegeset, akkor szó sem lehet semmiről. Lencsilány az ez a lány. Egyszer összehasonlítottam egy fotóját a képeimmel és én lepődtem meg a legjobban a hasonlóságon. Pedig nem fénykép alapján rajzoltam. Mindig megmutatom neki a friss dolgaim és ha azt mondja, hogy az nem jó, akkor az nem jó.

PRAE.HU: Sűrűn szokta azt mondani, hogy nem jók?

Hédi általában szereti a rajzaim. Különben nem lenne értelme. Valójában minden képregényemben benne van, az összes Lencsilány-történetem róla és a viszontagságos kapcsolatunk különféle fázisairól, ezekkel kapcsolatos érzelmeimről szólt. Minden történetem kulcsszereplője vagy ő, vagy én. Például a Steven Segal megmenti a világot című képregényemben ez elég egyértelmű. Kivéve ezt a legújabbat, az Ember irgalmazzt. Az egy másik történet. Egyszer Piliscsabán nagyon berúgtam, akkor éppen együtt laktam veled, kedves Tocó. Elaludtál, nem engedtél be. Én pedig felmentem az erdőbe. És hajnalban arra ébredtem, hogy egy fehér bőrű, vörös hajú lány fölém hajol és azt mondja, most már ébren vannak a többiek, be fognak engedni. Pár szót beszélgettünk a vörös hajú lánnyal, aztán egyszer visszafordultam és már nem volt ott senki. Azóta egyszer-kétszer álmodtam vele és mindig úgy ébredtem fel, hogy azok voltak eddigi életem legnyugodtabb percei. Valaki később azt mondta nekem, hogy szerinte a vörös hajú lány egy angyal volt.

PRAE.HU: Többféle irányba is elindultál egyszerre. Melyik típusú képregényeid a fontosabbak?

Alapvetően kettéválasztom a meséimet és a "felnőtt" történeteimet. Azt hiszem most a meséimet találom fontosabbnak. A Lencsilányból egyszer, ha lehetőségem lesz rá, kötetet is szeretnék, még három-négy történet megrajzolásra vár. Aztán ott vannak még a halott kisgyerekek, akiknek még nincs nevük, nagyon nehezen találom meg ugyanis a megfelelő neveket, az ő világukra is fel van építve egy történet. A kiállításom egyébként a meséimet fogja bemutatni. A "felnőtt" történeteknél pedig - na jó, a Miserere Homine éppen nem ilyen - a magyar vonatkozás mindenképpen fontos. Vázlatszinten több olyan elmondandó képregényem is van, ami Pesten játszódik, illetve az egyik Hany Istók legendáját dolgozza fel, ezek azonban valószínűleg nagyobb lélegzetűek lennének. Tervek… inkább álmok, tehát vannak. Az a baj, hogy ha olvasok mondjuk valamit, sok esetben már azon agyalok, hogy is nézne ki képregényen. Mostanában a régi Szíriusz kapitány-sorozat kapcsán gondolkodtam el ezen, és megint csak túlságosan beleéltem magam.

PRAE.HU: Örülnék, ha csak említés szintjén felsorolnánk a hatásaid. Mert kevesek hírdetik annyira nyíltan, hogy például a Kaland-játék-kockázat könyvek hatottak rájuk.

A képregényekre mindig úgy tekintettem, ami irodalom, film és rajz egyben. A három közül egyik sem igazán, mindegyiknél kevesebb, de ugyanakkor mindegyiknél több is. A lapozgatós könyvek illusztrátorai közül John Blanche volt a kedvencem, aki Warhammer-rajzoló is. Általában egyébként azok lettek a későbbi favoritjaim, akiket elsőre nem szerettem. Aztán Simon Bisley-t bírom, aki a Dredd bírót rajzolja (emellett csöcsös, barbáros, vadállatos dolgai is vannak, azokat annyira nem), neki a groteszk, beteg dolgaiért lelkesedem. Aztán a Hellboy rajzolóját, Mignolát. Nála azt szeretem, hogy annyira végletesen letisztult, hogy azt csak csodálni lehet. Nagyon minimál. Teljesen egyszerű színezés. Utálom a színezésben, főleg a számítógépes színezésben azt a típusú aprólékosságot, hogy akkor látszódjon a legutolsó izomdudor is. Tök fölösleges, merthogy alapvetően a képregény stilizált. Nem is értem a realista képregényeket, mert: minek az? És különben is: maradjon csak ott a ceruza, a lecsöppenő festék - ettől lesz lelke a képregénynek. Ebből látszik, hogy egy ember áll mögötte, nem pedig egy lélektelen, mindenhatónak vélt grafikai program. Ezért is ódzkodom a gépí színezéstől, nem is akarok soha normálisan elsajátítani egyetlen programot sem.

PRAE.HU: És a magyarok közül?

A magyarok közül a régiek, akik még anno a Fülesben publikáltak. Zórád Ernőt például nagyon szeretem. A kortársaim közt viszont nagyon egyedül érzem magam. Bonyolult dolog ez. A rendszerváltásig a képregényt kutyába se nézték, meg kicsi a piac is, ezért a legtöbben, akik talpon próbálnak maradni egyre kommerszebb dolgokat csinálnak, illetve a reklámgrafikával karöltve alkotnak. Sajnos nem általános, hogy nálunk komolyabb figyelmet kapjon egy-egy művészileg is értékes alkotás. Meg hát teljesen érthető, hogy amíg a mangák tartják valamennyire életben ezt a kis piacot, addig anyagi megfontolásból sincs helye a rétegdolgoknak.

PRAE.HU: Kiket szoktál olvasni?

Poe, Lovecraft, Dosztojevszkij, Gaiman, King, Vonnegut. Ez utóbbi arra tanít, hogy mennyire nem szabad túlírni semmit. Aztán természetesen Dick.

PRAE.HU: Tudom, hogy nagy filmőrült is vagy...

A filmeknél hosszú utat jártam be. Középiskolásként nagyon szerettem az elcseszett művészfilmeket, manapság sokkal fontosabb a hangulat és a látvány. Lynch-csel kezdtem és Tim Burton-nél lyukadtam ki. Amúgy majdnem mindenevő vagyok. Amit illik látni, azokat azt hiszem láttam, ezért mostanában a trash-filmek felé fordultam. Hihetetlenül jó ötletek vannak azokban elásva.

PRAE.HU: Milyen anyagokat használsz rajzolás közben?

Előbb ceruzával rajzolom meg, kb. 60%-osra, utána tussal átrajzolom, és ezután festek vízfestékkel, illetve fapáccal. Egyszer kávéval is próbáltam, mivel barnamániás vagyok. De ha hátsó szándékod van és tudatmódosítószerek használatára gondolsz, munka közben - főleg ennél a legújabbnál - rengeteg kávét és energiaitalt ittam. A többi az agyam szüleménye.

PRAE.HU: Legutóbbi munkád, amely a Műútban jelent meg, nem tűnik kompatibilisnek eddigi iskoláiddal. Kecskeméti piaristák, katolikus egyetem Piliscsabán, ráadásul az Új Ember diáklapjába is publikálsz. Nem félsz, hogy meglátják?

Nem. Első ránézésre olyan, mintha valami masszívan ateista dolog lenne, de szerintem éppen ellenkezőleg.

PRAE.HU: Megölik benne Istent. Vagy túléli végül?

Nem akarom értelmezni a saját képregényemet. Mert nincs jogom, hogy értelmezzem.

PRAE.HU: Nem félsz, hogy torkodnak ugrik az egyház?

De. Tudom, hogy lesz ilyen is, de ezzel nem érdemes foglalkozni.

PRAE.HU: Hiszel Istenben?

Persze. Ezt a képregényt egyébként olyan öt éve már kitaláltam. Az eredeti elképzelésem szerint egy lovagról szólt volna, aki egy ötvenes évekbeli űrrakétával elindul, hogy megtalálja és megölje Istent. Mintául a lovagnak Godefroy lovagot vettem volna a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című filmből. Végülis azért vetettem el a lovagot, mert a Godefroy-nál jobb lovagnév nincs. Szomorú is voltam. Istent ebben a változatban egy távoli bolygón lévő labirintus közepén lett volna. Csak később ugrott be az inkvizítor, de örülök, hogy várnom kellett rá, mert így legalább letisztult az ötlet. Persze az is kellett hozzá, hogy újra olvastam a VALIS-t Philip K. Dicktől, meg előtte vagy hat könyvét megint.

PRAE.HU: Emlékszem, mikor A kis gyufaáruslányt rajzoltad, mivel akkoriban közös munkahelyünk volt, sűrűn láttalak, pontosan tudtam, hogy mennyi fájdalom, keserűség, és kétségbeesés van mögötte. Nyilván emiatt is, de én még nem olvastam olyan képregényedet (a pályázatokra készülteken kívül), aminek a végén ne halna meg valaki. A kezeden hány cigarettacsikk nyoma van?

Huszonegy-huszonkettő talán. Ők vigyáznak rám. Nem tudom.... Egy csomó mindenen átestem. De így utólag visszagondolva, hogy megjártam a pszichiátriát, az életem egyik legjobb élménye volt. Mintha mindig kapnék egy új esélyt. Bekerültem oda, mint egy talicska szar, és fölálltam és sokkal jobban jöttem ki onnan. Bent találkoztam olyan emberekkel, akikkel tényleg durva dolgok történtek, és ők csak ültek és nevettek. És akkor megkérdeztem magamtól, hogy nekem mi is a bajom. Kesergek picike kis problémákon, amikor nagyon durva tragédiák után nevetnek az emberek. Akkor én kussoljak. Szóval szerintem akármilyen rossz történik az emberrel, mindennek megvan az oka. Minden tettünknek következménye van. Ha rosszat csinálunk, azért megbűnhődünk. Ha valaki kilencven évig él, és 82 évig rohadék volt, akkor az utolsó 8 éve nagyon rossz lesz. Ha viszont az élete első fele nehezen telik, azon kell agyalnia, hogy másnap mit egyen, nincsenek barátati, mindennapjai fájdalmasak, akkor utána szükségszerűen jó következik. Egyébként is, a vidám rajzokról mindig a Füzesi Zsuzsa-képek jutnak az eszembe. A vidámságnak hosszú távon nincs súlya, a vidámság múlandó. Egy embert a rossz benyomások határozzák meg, azokból építi fel magát. És az, hogy a képregényeimben mindig meghal valaki - ez így nem teljesen igaz, szerintem vannak a halálnál rosszabb dolgok is.

PRAE.HU: Például a legtöbb munkahely ilyen.

Nekem még soha nem volt normális munkám. Egyetlen kivétel, mikor egy játékboltban nyolc hónapig István voltam, az eladó. Gondolhatod, minek éreztem magam.

PRAE.HU: Viszont találkozhattál egyik isteneddel. Mit mondtál neki?

Álltam a bejáratnál, én voltam a "köszönőfiú". És egyszercsak kiszúrtam, hogy ott van a boltban egy isten, aki a Földön jár, vagyis a Faun labirintusának a rendezője, Guillermo del Toro, rettenetesen igénytelen külsővel. Gyakorlatilag sokkot kaptam, aztán hazamentem és berúgtam. Nem látszott rajta, hogy ő mekkora fantasztikus ember. Korábban sem szerettem azokat az embereket, akiknek az arcára kiül, hogy ők mennyire kurvára fontosak, még ha csináltak is valami kis dolgot, ami értékelhető, viszont ő pedig valami tényleg rendkívülit csinált és kicsit sem látszott rajta. Ez az igazi nagyság.
Visszatérve a Miserere hominére. Van benne egy kép Jézusról, amire nem emlékszem, hogy készült. Pedig mindig szoktam amúgy. Eredetileg Gigeresre terveztem volna. De rájöttem, hogy olyat én nem tudok. Aztán ez lett, és szerintem nagyon más mindentől, amit eddig csináltam. Olyan volt, mintha használta volna Valaki a testemet a kép megrajzolására. Vagy a kép megrajzolta önmagát, nem tudom. Ez azért elég nyomasztó is.

PRAE.HU: Most hol is dolgozol?

Sehol.

Vincent

Batman és Joker

Lencsilány

Miserere homine (részlet)

tehén