És mi köti össze kettejüket? A felhők, amiket leírni nem lehet? A pocsolyák, amikbe félünk, hogy beleesünk és egy felhőben találjuk hirtelen magunkat? Talán szólhatnánk még Totónak, hogy már nem Kansasben vagyunk, de ez a forgószél valójában bennünk tombol. És hirtelen máris nem csak kérdések zárulnak össze felettünk az ég helyett az Only Moments kiállítás képei és tárgyai előtt állva, Szymborska születésének 100. évfordulójához közeledve. 

Annyi bizonyos, hogy a lengyel költő versei szolgáltak mindkét művész számára kiindulópontként ezen a ma nyíló kiállításon a Bartók Boulevard-on, hogy tüskék és fonalak között vezessenek minket hétköznapi, mégis költészettel kitapétázott világukon át. Olyan kicsi világokon olykor, amelyekben észre sem vesszük, és máris elmerültünk. Mint egy meditációban, lassan zuhanunk a kérdéseken át, a kérdezőkön át, egy pocsolyán, egy felhőn, egy üres lakáson át. Tekintetünket és figyelmünket a részletek irányítják. Rózsabokrokat és szederfákat faggatunk, a párbeszéd velük szükséges és elengedhetetlen. Végeredményben azonban a víz is csak olyan, mint a szél, és a labirintus sem különbözik egy egyszerű utcától, bárhol eltévedhetünk és haza is találhatunk pillanatok vagy évek alatt. Ugye, Dorothy? Nincs különbség. Se piros cipő. Csak fonalak és tüskék. És a felszínre érve újabb rétegek, az emlékezet palimpszeszt, minden foszlány mögött csak egy újabb háttér. Csak pillanatok.

Hiszen Brueghel majmai vagyunk mind, és dadogunk és mind mellébeszélünk csak a nagy vizsga kérdéseit hallva.

***

Mert nincs válasz, de ez nem baj, ne is legyen. Ahogy a madarat egy pillanatig sem érdekli, hogy fecske vagy gólya, veréb vagy ölyv, nincs neve és a formája is annyira magától értetődő, hogy nem is tud róla. Funkciója annyi, hogy önmaga legyen. Így is hibátlan: röpte a neve és az éneke a neve. Vagy épp a hallgatása, akár egy erdőé, egy rozmaringbokoré. Egy hegyé. Ez a hibátlanság, ez a magától értetődő, meg nem gondolt titok, ez a folyamatos befelé irányú kibomlás, ami összeköti Anna Bujak, Haniko és Wisława Szymborska munkáját, meglátásom szerint. A vibrálás a felszíne, amivel a látvány úgy ránt minket magával, akár egy örvény, csak azért, hogy amint elnyel, újra a felszínen találjuk magunkat. Miközben minden egyes pillantás, minden szó, minden szín a mélységről árulkodik. Ebből én arra következtetek, hogy az örvény a lényeg, ez a lassú behúzás, a süllyedés tapasztalata. Ennek a süllyedésnek a megnyugtató – nem is őszintesége, de hitelessége. Ez, ezeknek a képeknek és tüskéknek és felhőknek és sejthető belső tereknek a gravitációja. Mert csupa titok ez az anyag, miközben szelíden elutasít minden rejtélyeskedést, és csupa erő, úgy csupa erő, ahogy csak a madarak röpte és a törhetetlen ágak tudnak erősek lenni. Ahogy csak a légies mondatok tudnak törhetetlenül erősek lenni. Légy a fűszálon a pici él, mondja József Attila. Ez itt egy egész mező, egy csöndes, ismeretlen, harmattól nehéz mező a halvány fényben.

És ez a csendes, kikezdhetetlen erő, ami sugárzik belőle, ez teszi számomra ezt az anyagot páratlanul izgalmassá – persze a finom részleteken, éteri atmoszféráján és lenyűgöző figyelmességén túl. Ezért nagy öröm, hogy Anna Bujak és Haniko munkái így egymásra találhattak Wisława Szymborska versein keresztül. 

Haniko: Existential Meditation 

A kiállítás 2023. május 21. és 31. között volt megtekinthető.

Helyszín: BBBKultPont, Budapest, Bartók Béla út 46.