Bartis Attila 2015-ben megjelent azonos című regényét Mikó Csaba dolgozta át, az idén tavasszal bemutatott darabot rendezőként Nagy Péter István jegyzi. Az előadás kétségtelenül egyik legjobb fogása a díszlet, ami Schnábel Zita munkája. A jelenetek nagy része a színpad egyazon megvilágított pontján, jobb elöl játszódik – legyen szó egy budapesti bérház kisszobájáról, vagy a mélyvári udvarról –, ami szépen felébreszti a nőben is azt a bezártság érzetet, fojtogató hangulatot, amit a főszereplő, Szabad András nap mint nap átél saját beszűkült világában.

Szabad András a nagy rejtélyes figura, akinek tettei legtöbbször – mint annyi emberé – megmagyarázhatatlanok, ám szenvedései átérezhetők, a darabban akkora kérdőjellé duzzad, hogy három színésznek – László Zsolt, Porogi Ádám, Katona Péter Dániel – kell színre vinnie. Láthatjuk az idősödő embert, a narrátort, aki visszatekintve élete fontos eseményeire mindezt elmeséli nekünk, a fiatal férfi és a kamaszfiú, akik átélik az eseményeket. A hármas felosztás remekül szimbolizálja, amit a mű sugall, a nagy szerelem, Éva (Lovas Rozi) előtt, a kapcsolat alatt, és annak véget érése után három különböző ember áll előttünk, hiába ugyanaz a személy. Porogi jól hozza az eszét vesztett, olykor meggondolatlan szerelmest, László szívbe markolóan mesél emlékeket, reflektál saját tetteire, úgy von le következtetéseket, ahogy egy hétköznapi ember vallaná be nekünk, mit és mikor hibázott el. Katonát tartom a legkevésbé szerencsés választásnak a szerepre, a zavarodott kamaszfiú értetlenségét túlságosan manírosan, mesterkélt gesztusokkal adja át. A színészválasztás esetében Lovas az előadás meglepetése, akiről eddigi szerepei és a regény ismeretében nem feltételeztem, hogy ennyire hitelesen fogja hozni a titokzatos, szexszimbólumként ábrázolt és mindenki által – zongoraművészként vagy nőként – istenített Évát.

Még a szereplőknél maradva érdemes megemlíteni, hogy a színészek nagy része több karaktert játszik, Kováts Adél például egymástól igen távoli világokat egyesít, hiszen ő az Anya, a Grófnő és Keresztes Dalma is, aminek tükrében nem hagyható figyelmen kívül az az olvasat sem, hogy a főszereplő a korán bekövetkező anyahiány miatt menekül idősebb nők karjaiba, náluk keres oltalmat. Ahogy az Imolkát, Klárit, Johannát és Lillát párhuzamosan játszó Berényi Nóra Blanka is a hasonló típusú nők vissza-visszatérését jeleníti meg a főszereplő életében. László hol Szabad Andrásként, hol az Apaként – ugyanezzel a névvel – tűnik fel, ami jól bemutatja a transzgenerációs problémákat, azt, hogy ameddig csak visszavezethetők az apai ág férfi felmenői, mindenkit erre a névre kereszteltek, ezzel pedig a szülők maguk akasztották gyerekük nyakába az őseik által cipelt terheket.

A darab lineárisan követi a könyv fejezeteit, amik a maguk egészszerűségük miatt olykor felcserélhetők, így azt gondolom, jót tett volna a színpadi adaptációnak a sorrend felborítása, hiszen amúgy is epizódszerű megjelenítésekkel dolgozik. Ennek nagy hátránya, hogy egyes szálakból túl sok részletet ragad ki, olyanokat is beemel, amelyekre nem feltétlenül lenne szükség, méghozzá másik eseménysorok kárára, amelyek ezáltal teljesen háttérbe szorulnak. A Grófnő például csak végigvonul kétszer a színen, és ad néhány tanácsot az eltévelyedett Andrásnak, de ha valaki nem olvasta a regényt, nem valószínű, hogy egyáltalán megérti, kicsoda ő, nemhogy jelentőségét, a férfi életében betöltött szerepét felfoghatná. Nagy kár, hogy vele kapcsolatban csak az Évával való névegyezés kap figyelmet, hiszen ez még inkább a szerelmi síkot domborítja ki, Éva féltékenysége olykor közhelyes szerelmi drámába fordítja át az egyébként sokkal mélyebb rétegekben húzódó történetet.

Ahogyan Dr. Zenta (Bálint András) kiléte sem derül ki, nem találja meg a főszereplő a Bartis-műben ábrázolt fényképet, amelyen az anyja kezét fogja. Mindössze egy átlagos orvosként van jelen, így teljesen érthetetlenné válik, hogy miért segít a főhősnek elkerülni a katonai besorozást. Nem látjuk tettei mögött azt a motivációt, aminek egyértelművé kellene válnia: a halott Anya iránt érzett szerelem miatt gondoskodik annak fiáról.

Zavarónak tartom, hogy az Éva-szál ekkora hangsúlyt kap. Igaz, ez a történet vezérfonala, mégis számos olyan dolgot kiszorít, ami talán jóval izgalmasabb volna a színpadon, hiszen szerelmi drámát – még ha nem is pontosan így – láttunk már eleget. Az mindenesetre örömteli, hogy az alkotók nem akarták másfél órába belesűríteni mindezt, a két felvonás pedig kifejezetten egységes marad.

A Bartis-életműben fel-feltűnő Gagarin-motívum megjelenése sem egyértelmű, tulajdonképpen a Grófnőhöz hasonlóan ő is csak átsétál néha a színpadon. Amit azért is negatívumként tartok számon, mert rögtön az előadás kezdetén, az idősödő Szabad András nyitómonológja után óriási fény- és hanghatások közepette jelenik meg. Így nemcsak egyértelműen magára vonja a figyelmet, de a néző azt is gondolja, hogy később jobban kibontakozik majd ez az egyelőre csak a látvány szempontjából jelentős esemény. Ám mindössze annyi történik, hogy András és Éva a férfi egykori tanárnőjéhez és szeretőjéhez, Selyem Adélhoz (Bata Éva) mennek holdra szállást nézni a tévében, ami még inkább a giccses szerelmi dráma felé billenti a darabot. Igaz, a regény szállóigévé vált mondatai elhangzanak Gagarin magányáról, de azok inkább csak lebegnek a levegőben, nem épülnek bele szerves részekként a drámaszövegbe.

Az első és utolsó színpadi kép a sötétben egyedül álló, megvilágított Szabad András, aki László minimalista játékmódjának köszönhetően mindvégig követhető és hiteles marad. A zárlat egészen megható, a két tolókocsis öreget ábrázoló Szabad András-fotográfiát Porogi és Lovas jeleníti meg, mintegy összemosva a két balesetet szenvedett légtornászt a szerelmesekkel, ami mindenképp az alkotók egyedi ötletének számít.

Bartis Attila – Mikó Csaba: A vége

Szabad András (Éva után) / Apa: László Zsolt
Szabad András (Évával): Porogi Ádám
Szabad András (Éva előtt): Katona Péter Dániel
Éva: Lovas Rozi Anya / Grófnő / Keresztes Dalma: Kováts Adél
Kornél / Szentantal / Vándor Ferenc: Rusznák András
Imolka / Klári / Lilla / Gagarin: Berényi Nóra Blanka
Selyem Adél / Nóra / Rúzsos nő: Bata Éva
Kőszegi János / Dorvai / Broch: Pál András
Reisz / Dr. Zenta / Lovas Antal: Bálint András

Dramaturg: Sándor Júlia
Díszlettervező: Schnábel Zita
LED design: Wurk Ikona
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Zene: Dargay Marcell, Csizmás András
Sound design: Csizmás András
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Ari Zsófi

Rendező: Nagy Péter István

Bemutató: 2023. 03. 05.
Radnóti Miklós Színház

Fotó: Dömölky Dániel, Radnóti Színház