Helga Flatland például gyerekkönyvei előtt egy, a háborús veszteségek témáját feldolgozó regénytrilógiát is írt, s csak ezek után kezdett dolgozni a 2017-ben a Norvég Könyvkereskedők díját is elnyerő En moderne familie című könyvén, mely 2021-ben Medgyesi Ágota fordításában magyarul is megjelent. Az önéletrajzi fikciónak is nevezhető Egy modern család egy idősebb, a hetvenes éveiben járó házaspár válásának a már felnőtt gyerekeikre tett hatását járja körbe. A főszereplők tehát a „gyerekek”, a harmincas éveikben járó testvérek, Ellen, Liv és Håkon, az ő reakcióik mentén pedig három eltérő perspektívából nyílik rálátás a válás „modern” eseményére. Mint Vajna kérdésére reagálva Flatland kifejtette, a modern a címben az egyenlőség, a politikai korrektség, de a függetlenség és az individualizmus társadalmi kultúrájára is utal, konkrétabban pedig arra is, hogy ebben a modern Norvégiában a házasságok nem ritkán válással végződnek.

A regény tehát az egyéni függetlenség kérdését komplexitásában igyekszik megragadni, hiszen az ember kötődés iránti vágya, mint Flatland fogalmazott, nem biztos, hogy modernizálható. Flatland számára a legnagyobb kihívást egyébként pont e kettősség árnyalt megfestése, a karakterek kiegyensúlyozása jelentette, az, hogy egyik szereplő se váljon inkább hőssé vagy antihőssé, ez persze, mint mondta, az ön- és az emberismeretet egyaránt fejlesztő, élvezetes munka volt.

A hős és az antihős szélsőségei között érzékeny egyensúlyt teremtő karakterformálás, mint a következő etapban megtudhattuk, Malte Persson 2008-ban megjelent Edelcrantz förbindelser című történelmi regényének is fontos komponense. A magyarul a Polar Egyesület kiadásában, Néző László fordításában megjelent Edelcrantz összeköttetései a 18-19. századi nemesi világába kalauzol, pontosabban annak perifériájára, hisz a finn születésű Abraham Niclas Edelcrantz alakjáról mintázott főhős a középosztályból igyekszik a társadalmi ranglétrán feljebb verekedni magát, méghozzá a művészeti és tudományos életben való aktív részvétel által. A sokoldalú – költészettel, színházzal és nem utolsósorban a kor egyik technikai vívmányával, az optikai telegráffal is eredményesen kísérletező – figura bár kisebbségi komplexusos és alapvetően antipatikus karakter, még így, kisszerűségében is szerethető marad, mert a karakter- és korábrázolás központi eszközének tekinthető irónia, mint Néző fogalmazott, nem hajlik paródiába. A főszereplő tehát rétegzetté válik, ahogy egyébként a könyv stílusa is, ugyanis a szerző minden egyes fejezetet más-más regiszterben igyekezett megírni.

Mindemellett pedig, mint Persson kiemelte, a történelmi múlt és az olvasói jelen világa sem válik el élesen, az intertextusokkal, allúziókkal is dolgozó regényszövegben a két időiséget többek közt anakronisztikus kifejezések beékelésével szőtte egymásba lebontva a történelmi regényeket hagyományosan meghatározó realizmus illúzióját is. Néző László ennek kapcsán arra is rákérdezett a szerzőnél, hogy miért pont a felvilágosodás korára esett a választása, mi lehet szerinte az, ami a mai kor embere számára különösen relevánssá teheti ezt az korszakot.

A beszélgetés során jellemzően fanyar vagy épp játékos humorú, de szinte mindig kétélű válaszokkal operáló Persson erre a kérdésre meglehetősen egyenes választ adott: a felvilágosodásból szerinte annak optimizmusa lehet ma a legvonzóbb, ugyanis meglehet, hogy elvesztettük kicsit a rátalálás, a feltalálás, a kitalálás lehetőségének örömteli érzését, pedig a játékra, az intellektuális kalandra nagyon is szüksége van az embernek.

Mint mondta, az egyhangúság unalmát elkerülendő maga is igyekezett mindig több különböző területen alkotni, irodalmi, társadalmi fókuszú cikkei, publicisztikái és a komment szekcióban izgalmas vitákat generáló, Errata néven futó blogja mellett fordít, illetve ő is írt már például gyerekirodalmat, ugyanakkor a fő gravitációs pont, ahová mindig visszatér, az a költészet. S bár több, a költői stílusok terén is változatosan, hol experimentálisabban, hol pedig hagyományosabban, formakövetőbben építkező verseskötettel a háta mögött pontosan látja, hogy manapság nincs feltétlen könnyű dolga egy költőnek, ettől szerinte csak még izgalmasabbá válik a versírás mint kihívás. A költői minőség ráadásul számára egyébként is olyasvalami – s ebben a tekintetben alighanem árulkodó lehet az is, hogy kedvenc magyar könyve Krasznahorkaitól Az ellenállás melankóliája –, aminek kísértésétől, vonzásától még prózaírás közben sem tud szabadulni, ez azonban a jelek szerint regényeinek a legkevésbé sem tesz rosszat, hisz a 2002-ben megjelent Livet på den här planeten című könyvét és az Edelcrantz összeköttetéseit egyaránt jelölték az év legjobb svéd regényének díjára, utóbbit pedig az August-díjra is.

A fesztiválzáró nap harmadik vendége, Lilja Sigurðardóttir szintén több területen alkot, számos alkalommal dolgozott például színházi projekteken is, az ő gravitációs pontja, gyengéje azonban a bűnügyi regény. Bűnügyi regénytrilógiája után (Reykjavík Noir) a közelmúltban fejezett be egy bűnügyi regénykvintettet is (Áróra Investigation), melynek kiadása jelenleg a negyedik résznél (Drepsvart hraun) jár. Magyarul most a Reykjavík Noir első része, a több díjjal jutalmazott Csapda vált olvashatóvá, a kötet az Ø Kiadó gondozásában, Veress Kata fordításában jelent meg.

Bak Zsófia kérdésre, hogy miért épp a krimi műfaja fogta meg ennyire, Sigurðardóttir azt válaszolta, hogy bár Izland első ránézésre békés helynek tűnhet, s való igaz, hogy gyilkosságból például nagyon kevés van az országban, eltűnt személyből viszont például meglehetősen sok. Az eltűntekről gyakran azt tartják, hogy az északon jellemzően nem túl barátságos természet áldozataivá lettek, beleestek mondjuk egy jeges, hegyi tóba, ő azonban, mint mondta, hajlamos képzeletben továbbszőni ezeket a történeteket. Az eltűnések mellett ráadásul a pénzügyi és drogterjesztéssel kapcsolatos bűncselekmények is igen gyakoriak, a helyzet pedig sokat romlott a 2008-ban berobbant gazdasági válság hatására, ekkor ugyanis rengetegen váltak munkanélkülivé. A Csapda, mint elmondta, tulajdonképp erről is szól, hiszen egy egzisztenciálisan nehéz helyzetben lévő kisgyermekes anya, Sonja a főszereplője, aki házassága megromlása után drogcsempészetből kénytelen összeszedni a mindennapi élethez és a válása jogi költségeihez szükséges pénzt.

A regényben ugyanakkor a kortárs gazdasági-társadalmi problémákra építő bűnügyi tematika mellett szerelmi szálak is vannak: a vámtisztet például régi kapcsolata erodálódása közben ismerhetjük meg, Sonját pedig válása után, az exbankár Aglával való, új, leszbikus kapcsolata kezdetén. Sigurðardóttir, mint megjegyezte, bár rengeteg kutatómunkát végzett a regényhez a gazdasági bűncselekmények terén is, leginkább mégis az LMBTQ-közösségeket érintő társadalmi-politikai kérdésekhez is kapcsolódó szerelmi szál kidolgozására büszke.

A Csapda – és a trilógia másik két része – egyébként nem csak az olvasók és a kritikusok tetszését nyerte el, de a mozgóképesek fantáziáját is megragadta, megfilmesítési jogát egy stúdió a közelmúltban vásárolta meg. A film ugyanakkor Sigurðardóttir alkotói profiljától sem áll távol, az izlandi vulkánok zord közegében játszódó, a Netflix által forgalmazott Katla című sorozat néhány epizódját például ő írta. A sorozat, mint mondta, a misztikus, lélektani és tudományos-fantasztikus elemek keverésével, lassú lüktetésű ritmusával a tarkovszkiji hagyományhoz is kapcsolódik, izgalmas volt a koncepció, szeretett dolgozni a szövegkönyvén.

Bak Zsófia záró kérdésére reagálva a szerző azt is elárulta, hogy következő regényében is ebbe az irányba készül majd elmozdulni, tehát a thriller és a krimi műfaja által meghatározott szövegvilág helyett egy misztikusabb, futurisztikus univerzumot fog kipróbálni.

Fotó: Gondos Mária Magdolna